Értékelés: Gru (Despicable Me)

Úgy érzem egyedi animációs filmmel állunk szemben, ugyanis a Gru nagyban tiszteleg a régi mesék előtt. Mindenkit megnyugtatok, megérte a pár hónapos várakozást, és főleg megérte moziban nézni, mert itt legalább adott valamit a 3D. Először érzem úgy mostanság, hogy volt értelme a 3D-nek, itt több fronton kihasználták, pedig a fene se hitte volna. Ráadásul a végén direkt erre mentek rá, ahogy a kis minyonok hülyülnek, és „próbálnak a képünkbe mászni”. GRUnomenális élmény.
Egészen kellemes meglepetés, hogy Pierre Coffin és Chris Renaud rendezőpárosnak ez volt az első rendezése, ha leszámítjuk, hogy egy-egy rövidfilmet már összehoztak, és ehhez képest kimondottan kecsegtető lett a végeredmény. Senkinek rosszabb mozis kezdést.
Írtam az előbb a régi mesék előtt való tisztelgést, amivel arra céloztam elsőként, mikor Gru megy a bankba, az ördög bankjába, és kajakra olyan érzésem volt, mintha a régi Batman mesét néztem volna. Plusz a másik tetszős dolog, amikor meglőtték az egyik karaktert tíz ágyúval piszok közelről, akkor alkalmazták a régi megoldásokat, vagyis fekete füstös fej, de alapjában véve nem lett semmi baja. Tudom, mese, mit tehetnének bele, de akkor sem gyakori ez a megoldás mostanság. Végül és harmadjára pedig szintén egy kis Batman, mivel Gru tökre hasonló arcfelépítéssel rendelkezett, mint a Pingvin.
Tegnap a Terhes társaságban Galifianakist ugyanaz az illető szólaltatta meg, mint Gru-t, akinek eredetileg Steve Carrell adta hangját. Fantasztikusan jól felépített karakter, igazi jellemvonásokkal, és fejlődőképességgel, akiből valódi családapa válik. Gru olyan gonosz, akiért szorítasz, hogy elérje célját, még ha az rossz is, mert épp nem a legjobb ötlet ellopni a Holdat, de legalább mókás az odáig vezető út. Nagyban hozzájárultak a sikerhez a sárga minyonok, akik fergetegesen jó mókamesterei a filmnek. Továbbá nagyon erős a Margo, Edith és Agnes trió, akik mindhárman aranyosak, de a fámát egyértelműen a kis copfos Agnes vitte. Vectornak (Jason Segel szolgáltatta eredeti hangját) hívták a fő gonoszt, akivel nem voltam kibékülve. Nem azért, mert nem lett elég gonosz, hanem egyszerűen unszimpatikus karakter, még ha gonoszok terén veszem is. Említést érdemel még a címszereplő igazán vicces kutyája.
Alapjában véve összejött a 3D, a családi és a vígjáték hangulat, egész sokat röhögtem, így nincs szívem 8/10-nél kevesebbet adni, főleg a mai sokszor klisés felhozatalok mellett. Gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt szórakozás, menjetek moziba GRUlni.
