Los Angelesben, a bankrablások fővárosában a bűnözőknél csak a Nagy Nick által vezetett rendőrségi elit akciócsoport tagjai, a „Regulátorok” könyörtelenebbek. Mikor Nick megtudja, hogy a hírhedt mestertolvaj, Merrimen élete legvakmerőbb rablására készül, zsarolással ráveszi a banda leggyengébb láncszemét, hogy legyen a rendőrség besúgója. Merriman merész akciók sorozatát hajtja végre, hogy előkészítse a lehetetlent: a szigorúan őrzött Központi Bank kirablását. Elindul a versenyfutás a dörzsölt bűnözők és a még dörzsöltebb „jelvényes gengszterek” között, és senki sem válogat az eszközökben. Ám hamarosan ráébrednek, hogy még őket is átverte valaki, akire soha nem gyanakodtak volna…

Néha azért hihetünk az előzeteseknek is, és a Gengszterzsaruk remek példája ennek, ugyanakkor ez még piszkosul kevés egy igazán kemény és lendületes akciófilmhez. Nagyon sokáig, konkrétan a végéig nem állt össze a kép, hogy miért működik ennyire egy ismeretlen rendezős film: ennek oka nem más, mint Paul Scheuring, akinek a neve bizonyára ismerős minden Prison Break-rajongó számára. Hát ennyi, Christian Gudegast elsőfilmes rendezővel közösen egy olyan forgatókönyvet dobtak össze, ami nagyon Scheuringes, és ha ez az apróság nem kerüli el a figyelmem, akkor korábban elkezdtem volna agyalni, hogy mi(k) lesz(nek) a csavar(ok). Gond egy szál se, szórakozni járok moziba, és azt abszolút megkaptam ettől a filmtől.

Gondolom, bankrablós film hallatán a legtöbben falra másztok, hiszen annyi verzió készült már a témáról, hogy nehéz újat felmutatni, de Scheuringnak köszönhetően ez is sikerült. Már az elején sejtettem, hogy nem átlagos végeredmény fog kisülni ebből az egészből, merthogy a kitaposott ösvény helyett a saját útjukat járják. Rabolnak is, meg nem is. Ez így leírva meglehetősen furán hangzik, de a filmet megtekintve fogjátok érteni, mire gondoltam. Szeretem és értékelem is, amikor egy témához kreatívan nyúlnak hozzá, ám itt nem csak ez volt adott, hanem a tökösség is. Minden akciójelenet kőkemény, R-es, vagyis felnőttre vágott: fröcsög a vér, a golyók hatalmasat ütnek, közben pedig semmi sem szent sem az egyik, sem pedig a másik oldalnak.

Gerard Butler munkássága elég ingázó mostanság, habár az Űrvihar tetszett tőle, itt pedig a helyi sheriff szerepében egyenesen zseniális, amit véghezvisz. Egy kopott ruhákban járó, szakállas, dohányzó, flegma, keménykötésű tetovált illetőt képzeljetek el nem túl jó családi háttérrel, ám annál nagyobb szakmai elismeréssel. Ez utóbbi mondjuk firtatható az FBI-osok szemszögéből, de a szövikkel nem foglalkozunk, azok díszpintyek Butler csapatához képest. Butler osztagában mindenki szépen villant, teszi a feladatát és soha nem engednek lazát a rosszfiúknak. Több ilyen kiállású zsarunak kellene szolgálatban lennie. Közülük Brian Van Holt és Kaiwi Lyman volt az abszolút kedvenc, de tényleg nem tudok rosszat írni a többiekről sem.

A másik oldal is gyönyörűen tele van rosszabbnál rosszabb arcokkal, akikkel még egy világos sikátorban sem érdemes összefutni. A vezért játszó Pablo Schreiber egy termetes testalkatú, semmitől vissza nem riadó rosszfiú, aki az American Godsban már bizonyított, és itt is annyira jól tolja, hogy nem is akartam elhinni. Az pedig varázslatos, amikor Butlerrel méregetik a szerszámukat, olyan módon tesznek egymás alá amolyan előjátékként, hogy igazán kevés film tud ilyesmit felmutatni. 50 Cent: emlékeztek a Bad Boys 2 jelenetére, amikor Reggie megérkezik Martin Lawrence lányáért? Gondolom, ennek mintájára 50 Centék emelték a tétet, a garázsba kikísérős jelenet konkrétan feledhetetlenre sikerült, de erről elég ennyit tudnotok. A zsírhomlokú Evan Jonesnak elég volt csak feltűnnie a vásznon, máris adott a zűrzavar. Ice Cube fia, O'Shea Jackson Jr. szintén szépen muzsikál, látszik rajta, hogy honnan származik és tele van lehetőségekkel ez a színész, meg maga a karakter is, akit életre kelt.

Idén kapunk még hasonló minőségű akciófilmet a Sicario 2-nek köszönhetően és a Gengszterzsaruk nagyon sok fegyverropogtatós jelenetnél az első részt idézi bennem. Néhol picit belassul a film, utólag nem is kevés a két óra húszperces játékidő, ugyanakkor úgy vélem, sikerült hasznosan kitölteni, hogy a történet részleteit se hanyagolják el. Nekem különösen tetszettek azok a részek, amikor a városban furikáznak, kicsit művészies beállítások közepette hagyják gondolkodni a nézőt, nem pedig egyik akcióból a másikba esünk totál direkt módon. Ergo a Gengszterzsaruk nem egy agyatlan tölténypazarlás, hanem egy olyan akciófilm, amit szívesen újranézek a jövőben, mert van benne lehetőség, és szinte biztos vagyok benne, hogy következő alkalommal felfedezek még benne rejtett dolgokat. A 8/10 nagyon stabilan megvan, és akár még a folytatás is jöhet…