A filmet a világ legmagasabb csúcsának meghódítására tett egyik kísérlet során történt hihetetlen események ihlették. Az Everest két különböző expedíció elképesztő útjának krónikája. Ez a két expedíció az emberiség által tapasztalt egyik legdurvább hóviharral találja szemben magát. A hegymászók kitartását a bolygó legkönyörtelenebb elemei teszik próbára, csaknem lehetetlen akadályokkal kell megküzdeniük, és életük szenvedélye a túlélésért folytatott lélegzetelállító harccá válik.

Tavalyelőtt ősszel a CineFest idején támadta be a mozikat az Everest, így kimaradt, no meg az sem segítette elő a megnézését, hogy Baltasar Kormákur (2 kaliber) ezt megelőzően nem lopta be magát a szívembe. Az első negyven percben kissé megijedtem, mert a film csak picit nyújtott többet a középszertől, aztán végül csak beindulnak az események, amikor elkezdenek nehézségekbe ütközni a hegyen. Kormákur rendezői fejlődéséhez jelen esetben szerintem nagyban hozzájárul izlandi származása.

Tavaly télen nem jutott idő az Everest megtekintésére, és most, hogy odakint ma reggelre virradóan közel mínusz húsz fokot mutattak a hőmérők, nem is teketóriáztam, tudtam, hogy a hóra várni fölösleges. Nos, néhány napja bőven fagypont alatt van a hőmérséklet, volt részem némi fagyoskodásban, szóval ideális időt sikerült kiszúrni a megtekintésre. Ezt azért tartom fontosnak, mert ugyan attól is tartottam, hogy a hidegérzetet nem fogják tudni jól visszaadni filmen, de sikerült, és ehhez párosul a saját tapasztalat a fagyos idővel.

Nyilván nem ugyanaz az a helyzet, ott fent lenni a semmi közepén, ahol kevés esély van a segítségnyújtásra, ha bajba kerül az ember. Kábé olyan érzés fogott el, amikor bajba került néhány hegymászó, mintha a Holdon lennének. A zord és kegyetlen időjárás miatt lehetetlenség volt a közelükbe férkőzni, a levegő sűrűsége miatt pedig a helikopter és más eszközök sincsenek játékban. Főleg, hogy a film 1996-ban játszódik. Ma már esetleg szóba jöhetne egy komolyabb drón, de nem tudom… Az operatőri munkát tudnám még dicsérni, annyira szuperül követhetjük nyomon a kalandokat, hogy hihetetlenül realisztikus!

Jason Clarke, Martin Henderson, Michael Kelly, Sam Worthington, Josh Brolin és Jake Gyllenhaal egy-egy hegymászót alakítottak, akikhez nagyrészt párosul aggódó feleség. Engem Jason Clarke játéka egyenesen lenyűgözött, kábé kilóra megvett, Keira Knightleytól pedig Natalie Portman minőségű alakítást láthatunk, amit én sem akartam elhinni - ő keltette életre Clarke feleségét a filmben! Mindketten megvettek, pedig Knightleyt mostanság csak utálni tudtam mindenben, ráadásul itt keményen mellékszerepből alkotott nagyot.

Nagyon erőteljes színészi játékot láthatunk még Josh Brolintól, akit hát… fogalmazzunk úgy, hogy nem kímél a hegy. Jake Gyllenhaal arcáról már akkor leolvastam a sorsát, amikor nekivágtak az útnak, viszont ez semmit nem vesz el az átütő alakításából. Még Sam Worthingtont is szerettem az igyekvő, segítőkész hegymászó szerepében. Durva szerep jutott még Emily Watsonnak, aki színészileg nyilván nem okoz csalódást, sőt! Akad még a horizonton egy Robin Wrightunk - egy feleséget játszik, és csodásan csinálja. Illetve megemlíteném még Anatoli szerepében remekelő Ingvar Eggert Sigurðssont is.

Mivel a film nagyrészt tényleg Nepálban forgott, így kétség nem férhetett számomra ahhoz, hogy itt ezek a hegymászók "tényleg" keresztülmennek a bemutatottakon. Nyilván nem a szó szoros értelmében, de az mindenképpen látszott, hogy próbáltak spórolni a CGI-jal. Emellett nagyon életűre sikerültek a sminkek, mindenkiről elhittem, amit átélt. Legyen az kézfagyás, kezdődő arcdermedés, vagy bármi más. Ez a hegy durva, és tényleg ő választja ki, hogy lejössz-e onnan, vagy sem. Ha elindulsz ezen az úton, benne van a pakliban, hogy szerencsésebb esetben hazavisznek hullazsákban. Van egy jelent a vége felé, amikor a két pilóta elindul az egyik sérültért… azt nem akartam elhinni, és ott is mennyire zseniális röpke alakítás tanúi lehetünk!

Az Everest egy nagyszerű film, örülök, hogy sikerült ilyen körülmények között megnéznem, de nagyon sokat tesznek hozzá az összképhez a Dario Marianelli által komponált zenék. Egyszerre reményt keltő és baljós, és részben ez ad életet a filmnek. Sajnálom, hogy az elején olyan kissé dokumentumfilmesre, nagyon felvezető jellegűre vették a figurát, mert így a 8/10-nél kell maradnom, a második kétharmadára összeszedik magukat, de ez nem kárpótol minket az első harmad átlagosságáért, ezt pedig pontok levonásával tudom kifejezni.