Két évvel lánya elrablását követően Bryan Mills (Liam Neeson), a vérprofi ex-CIA ügynök Isztambulba utazik egy biztonsági munka elvégzésre, ahol a Közel-Keleten vakációzó családjával, Kimmel (Maggie Grace) és volt feleségével, Leonore-ral (Famke Janssen) találkozik. Az albán maffia már tudja, hiba volt Brian lányát elrabolni Párizsban: halottaikat gyászolva bosszút esküsznek, a vérprofi ügynökre és családjára ismét lecsapnak. A tapasztalt ügynök azonban semmitől sem riad vissza: kíméletlen, véres harcba kezd, hogy megóvja szeretteit, és kiszabadítsa túszul ejtett feleségét.

Mifene, Olivier Megaton idő közben megtanult korrektül rendezni? Csak mert a tavalyi filmje, a Colombiana közel sem volt ennyire összeszedett és remekül felépített. Mondanám, hogy Luc Besson nem hagyta elkószálni, de mindkét film forgatókönyvét Robert Mark Kamennel közösen vetették papírra, szóval tényleg nincs más, minthogy fejlődést produkált a szakmájában. Hazudnék, ha azt írnám, hogy lettek volna bármilyen elvárásaim, mert nem voltak, viszont így ütős filmről távoztam, amely ugyan nem szárnyalja túl elődjét, de rendesen megközelíti.

A történettől nem szabad sokat várni, viszont az már önmagában pozitívum, hogy mégsem fürdünk a klisékben. A franciák a legtöbb filmkategóriában különc alkotásaikkal bombázzák a jónépet, de meg kell hagyni, hogy az akciófilm gyártáshoz láthatóan értenek, persze csak ha megvan a kellő háttér. Itt több minden adott volt, beleértve a tollforgatókat, a rendezőt, de leginkább a főszereplőtriót. Nos, még mindez kevés lenne, ha rosszul rakják össze a kirakós darabkáit, és itt mondom azt, hogy jöhet az a harmadik rész, mert igenis látok még benne potenciált - nem mellesleg baromi kíváncsivá tettek, hogy milyen irányba tudják még ezt elvinni.

Liam Neeson őrületesen jó színész, és korát meghazudtolva tipor sárba sok-sok fiatal színészt. Engem például kimondottan megvettek az életszerű verekedésekkel, bár néha elnagyoltak ezt-azt, de megbocsájtható bűnről beszélünk, és ami még talán mindennél fontosabb, hogy mindezeket kaszkadőr nélkül vitte véghez. Neeson karaktere megindított bennem valamit, egy érzést, hogy mennyire nagyszerű lehet apának lenni, mindent félretenni, és bármit elkövetni a gyermeked épségéért, biztonságáért. Famke Janssen lenyűgöző alakítással rukkolt elő, ami nem újdonság tőle, viszont szépségével és elragadó bájaival még Maggie Grace-t is háttérbe szorította. Janssen különleges tehetség több szempontból, de kiváltképp sikerült együtt éreznem vele, bár ezt Neeson karaktere is simán elérte. Amikor Maggie Grace először feltűnt, kissé fura volt - olyan, mint aki nem illik ebbe a történetbe, és igazából az életkorát nem tudtam hirtelen hová tenni. Az alma egyik fele, hogy egy bizonyos szinten kislányosan hatott, máskor pedig felnőtt nőként. Az albán maffiás rosszfiús háttér tökéletesen működött a zajos, és sok esetben zsúfolt Isztambul városában, amit remek helyszínválasztásnak mondanék. A velejükig romlott, mindenre elszánt banda vezetőjét Rade Serbedzija keltette életre, aki ugyan illett a történetbe, a végére mégis olyan hite veszett, elbizonytalanodott öregember válik belőle, amivel nem sokat tudtam kezdeni.

A vizuális hatásokkal, egy-egy bemozdulással, és a gyönyörű fényképezéssel jó pontokat szedtek össze nálam. Az akciójelentek elsősorban realisztikusak, nagyon kevés esetben rúgják el a pöttyöst, és ezáltal hihetőbbé válik az egész kialakult helyzet. Mivel végig sikerült fenntartaniuk egy bizonyos adrenalinszintet, melyet alkalmanként még fokoztak is, nem sok választásom van, mint kiszórni rá a bitangerős 8/10-et. És ez bizony annyit jelent, hogy alig marad alább az első résztől, amit hamarosan újranézek, és vések róla néhány sort. A Drive-ból ismerős A Real Hero című szám felcsendülését természetesen nem hagyhatom szó nélkül: jókor, jó helyen, annyi időre, amennyire kell.