Egy vidéki pincérlány (Christina Aguilera), aki imád énekelni a nagyvárosba költözik, mert azt reméli, sztár lehet belőle. Végül egy füstös, félhomályos klubban köt ki. A hely tulajdonosa (Cher) éppen új csillagot keres… és a lány végre a reflektorfénybe léphet.

Vártam a Dívát, és nagyon sajnálom, hogy egy musicalnél az itthoni hangrendszeremmel kellett beérnem, mert mondjuk moziban sokkal nagyobb élmény egy ilyen filmet nézni a táncok és a zenék miatt. Steve Antin második rendezéséről van szó, akinek bizony jár a vállveregetés, mert engem kiválóan elszórakoztatott ebben a majdnem kétórás romantikus drámában. Mindig szerettem a musicaleket, és a zenés filmek nagytöbbségét is bírom, de sajnos évi 1-2-vel be kell érnem, viszont tényleg kellemes meglepetés ért a film befejeztével.

Szép felvezetéssel indítanak, nem kapkodnak el semmit, maradt idő mindenre, sőt még a fő cselekmény is ígéretesnek mondható, és a leglényegesebb, hogy nem tipikus a végső megoldó kulcs, de ami még talán ettől is fontosabb, hogy nem laposodik el. A táncok, a számok, és a koreográfia bazira bejövős, meg amúgy is imádom ezt a fajta zenei stílust. Ezen kívül tök nagy ötletnek tartom, hogy napjainkban játszódik a történet, mégis a régies zenék is megkapják a főszerep egy részét az új számok társaságában. Mutatós ruhakölteményeket láthatunk, ami alap dolog egy musicalnél, szóval ezt csak úgy halkan említettem meg.

A szereposztással elégedett vagyok, mert nagyon jól párosultak a karakterekhez a színészek. Christina Aguilera-t soha nem tartottam jó színésznőnek, de hogy marha tehetséges énekesnő és ért a szórakoztatáshoz, ahhoz nem fér kétség. Viszont azzal nem gyűlt meg a baja, hogy szépen eljátssza a kisvárosból érkezett, kibontakozó-feltörekvő énekesnőt, akinek még a romantikázás sem esik nehezére. Cam Gigandettel meglehetősen jól összepasszoltak, és ahhoz képest, hogy mindig rosszfiút írnak rá, most teljesen fura volt a jófiú szerepében. Még Cher is tökre beleillett az egész közegbe, és a legszebb, hogy nem hagyták a háttérbe szorulni Aguilera mellett, mint énekesnő. Stanley Tucci szintén érdekes választás pont egy ilyen szerepre, de most legalább kiderült, hogy nem csak a gonosz isteni megtestesítése megy neki. Kristen Bell szerencsére csak néha volt jelen, és akkor is túljátszotta a bogyóját, de legalább olyan szerep jutott neki, ahová való. Bocs.

A Moulin Rouge-t ugyan nem taszítja le a dobogó legfelső szintjéről, de mindenképpen minőségi darab, úgy nagyjából 8/10-es szinten.