Chris Farrady régen felhagyott a bűnöző életmóddal, de miután sógora, Andy elszúrja könyörtelen főnöke, Tim Briggs egyik drogügyletét, Chris visszakényszerül abba, amit a legjobban csinál - a csempészésbe - hogy kiegyenlítse Andy tartozását. Chris legendás csempész, és gyorsan összehoz egy csapatot legjobb barátja, Sebastian segítségével egy utolsó menetre Panamába és vissza, annak reményében, hogy több milliónyi hamis pénzzel térnek haza. Ám a dolgok hamar elkezdenek szétesni, és amikor már csak pár órájuk van összeszedni a pénzt, Chrisnek be kell vetnie régen használt fogásait, hogy lavírozni tudjon a brutális drogbárók, zsaruk és bérgyilkosok hálójában, mielőtt a felesége és a fia célponttá válik.

Ezt a filmet simán világpremierként vagy nem sok csúszással kellett volna prezentálniuk a hazai moziknak, mert sok mindendben remekel és nem egy elfuserált suttyófilm. Az egy dolog, hogy megvárakoztattak vele, de hogy egészen a fővárosig kellett menni, hogy láthassam, azt inkább nem foglalnám szavakba. Az a nagy helyzet, hogy manapság egyre több nagyszerű történettel rendelkező filmet baltáznak el. Sok mindenen meg lehet csúszni, de leginkább a forgatókönyv szokott a ludas lenni. Első körben nem teljesen volt világos, hogy miért szerették a tengerentúliak, de a játékidő előrehaladtával egyre pengébb körvonal rajzolódott ki, és amikor minden összeállt, nem maradt más, csak a feelgood érzés, és hogy ismét itt egy film, ami nem csúszott meg a banánhéjon.

A kamera túloldalán Baltasar Kormákur állt, akiről érdemes tudni, hogy nem első rendezéséről lévén szó, és további érdekesség, hogy a 2008-as izlandi eredetiben, a Reykjavík Rotterdamban ő alakította a főszereplőt. Tehát mondhatni újrarendezte önmaga történetét. Nagyszerű munkát végzett, és nem tudom, hogy az eredeti mennyire sikerült jól, de azért az semmiképpen nem hétköznapi, hogy először belekóstolt, hogy milyen ennek a történetnek a főszereplőjének lenni, aztán megközelítette a másik frontról is, a kamera túloldaláról. Nem is tudom, járt-e ember így korábban, ahogy Kormákur, viszont egészen könnyen lehet, hogy ebben (is) rejlik a sikere.

Rögtön az első perceiben a gengszteres hangulatteremtés tökéletesen sikerült, ami elég fontos építőeleme a történetnek, és nem elhanyagolható, hogy ezzel hitelessé tették a főszereplő múltját. Mark Wahlberg kellően zűrösen fest és a testalkata is 'alkalomhoz illő', ami által még hihetőbbé válik karaktere. Az már csak mindennek a megkoronázása, hogy jó színész, és nem rossz, hogy nem próbáltak megetetni valami mondvacsinált múlttal, hanem azért utalgattak, meg miegymás. Giovanni Ribisit eléggé a háttérbe szorították, de színészileg jól tolta, bár tudjuk róla, hogy ezen a téren sincs szégyenkeznivalója, és kisujjból mennek neki ezek a sutyerák szerepek. Erre is kell egy rátermettség, na, és ez neki megvan, és ezt nem bunkózásból mondtam. Ben Foster sem a legtöbbet van jelen, de azért a szart felkavarja a végére, és itt sem éreztem, hogy erőltetésképpen került volna bele a történetbe, amit csinált. Természetesen most a forgatókönyvre céloztam. Kate Beckinsale végre igazi nőként viselkedik, és nem seggeket rúg szét, hanem feleséget játszik. Hiányzott már egy ilyen szerep neki valami normális filmben, de úgy látszik, jó helyre tette be a hátsóját.

Nem nagyon húznám tovább a mondanivalómat, a lényeget feljebb leírtam, de még mielőtt pontoznék, a zenére tolok egy hatalmas csillagos ötöst, mert annyira jókor és jó helyen vannak elhelyezve a különböző számok és aláfestő zenék, hogy eszement. Régen éreztem ilyet, de amikor hazaértem, be kellett keresnem őket Youtube-on, hogy újrahallgathassam. Egyébként ez marha sokat tesz hozzá az összképhez, majd meglátjátok. Nos, szoktam írni, hogy nem nagy kár, ha kimarad az életedből, de itt pont az ellenkezője van: ha eddig nem volt meg, és komáltad, amit feljebb írtam róla, akkor tessék nekiugrani a jövőben. 8/10, punktum, de légyszi folytatást ne csináljatok hozzá.