A Gatlin nevű kisvárosba újonnan érkező Lena Duchannes (Alice Englert) hamar felkelti Ethan Wate (Alden Ehrenreich) érdeklődését. A fiú elvágyódik a szerinte reménytelenül unalmas városkából, ám rövid időn belül annyi izgalom zúdul rá, amennyire sosem számított: Lena ugyanis természetfeletti képességekkel bír. Lena és Ethan bimbózó szerelmét Lena családjának sötét öröksége is veszélyezteti, és hogy a lány Igéző, akinek a tizenhatodik születésnapján örökre eldől: a Fényé vagy a Sötétségé lesz-e, a jó vagy a gonosz oldalára áll-e.

A P.S. I Love You rendezője, Richard LaGravenese ismét egy romantikus történetbe vágta a fejszéjét, amelyben nagy szerepet játszanak a természetfölötti elemek, de hogy mi kerekedett ki belőle? Hát, semmiképpen nem egy Twilight szerencsére, bár itt jegyzem meg, hogy az első részével annak sem volt különösebb bajom. Nem erről fog szólni az értékelésem, hogy a két filmet hasonlítgatom, szóval ezt a részét ennyivel le is tudtam, de a főszereplőlánynál még vissza kell térnem kicsit ezekhez a 'gyökerekhez'.

Minden szempontot összevetve, egyértelműen kellemes meglepetés nekem ez a fantasy, amelyben van potenciál, viszont a bevételeit elnézve kétlem, hogy ebből még bármi is lenne a jövőben. Ilyenkor jut eszembe, hogy a buta amerikaiakon mennyi minden múlik, ráadásul a Lenyűgöző teremtményekkel az lehetett a bajuk, hogy nem teljesen egysíkú, buta gondolkodásmenetre épülő történet. Nem mondom, hogy annyira sok gondolkodást igényel, de azért tartogatott néhány meglepetést, még ha tudtam is, hogy mi lesz a vége - tehát a klisék is kaptak benne helyet, de elviselhető módon és mennyiségben. Nincs ezzel baj, ez egy ilyen történet, úgymond kötelező jelleggel kell is bele.

Eleinte egy bizonyos szinten zavart a lassúsága, hogy elidőznek, viszont mégsem negatívumként tekintek most rá vissza. Gyönyörűen felvezették az Igézők világát, a helyszíneket, különféle érdekfeszítő dolgokat tudhattunk meg róluk, avagy bevégezte azt a feladatot, ami egy kezdőrész dolga. Ekkor lehet ismét sajnálni, hogy valószínűleg ennyi volt. Pedig vizuális effektek terén is minőségi hatásokat láthatunk, és nem egy ütősebb jelenet akadt a bő kétórás játékidő során. Talán kicsit megvághatták volna, de hangsúlyozom, hogy tényleg működött ez így is. Mondhatni az egyik legfontosabb összetevője, hogy a karakterek szerethetők a történetükkel együtt.

Akármennyire nem akartam, de Alice Englertet muszáj összehasonlítanom Kristen Stewarttal, ugyanis kettejük közt számottevő különbség van. Kezdve onnantól, hogy tudtommal Englertet korábban még nem láttam más filmben szerepelni, és nagyon fontos, hogy amikor először megjelent, közel sem szimpatizáltam vele. Sőt! Aztán ahogyan haladt előre a történet, folyamatosan bizonyított, lehetett rajta érezni az akaratot, hogy uralni akarja a karakterét, hogy mindent belead, arról már nem is beszélve, hogy még stílusosan is tette! Ezek tetejébe jön még, hogy hullámzó érzést váltott ki bennem, ami úgy értendő, hogy olykor kedveltem őt, olykor nem, máskor pedig csodáltam. Egyszerre volt szép, fura, különleges, és mint a címben is hangzik: lenyűgöző. Stewarttal szemben Englert tud színészkedni, míg előbbi csak kétségbeesetten próbálkozik.

Alden Ehrenreich hatalmas arcot játszik, akinek van humorérzéke, és kellőképpen fura a lány mellé, akibe beleszeretett, és aki… Nos, megléptek valamit, amitől nem átlagosodik el a kettejük közti viszony. Film közben gondolkodtam, hogy honnan ismerem a srácot, aztán beugrott, hogy "basszus, ő itt a mini Tom Cruise". A vigyora és egyes mimikái legalábbis nekem egy az egyben őt idézték. A fiatalok frontján illegette még magát Emmy Rossum, a tűzpiros BMW Z4-esében feszítő halálosan veszélyes vörös démon, aki lényegében lubickolt a szerepében, habár nem kapott túl sok játékidőt, de épp elég volt belőle ennyi is, és a belépője is kimondottan hatásosra sikerült. Thomas Mann szintén vicces arc, bírtam nagyon, ráadásul ő is tehetséges fiatal palánta.

Viola Davist nagyon szeretem, mindig minőségi alakítást láthatunk tőle, és természetesen ez most sincs másként, remekül asszisztált a háttérből. Emma Thompson, te jó ég, azonnal akarom látni a Mary Poppinsról szóló filmet! Átütő játékkal jött ismét, és… nem spoilerezek, de majd meglátjátok, hogy leigézi a csillagokat az égről! Jeremy Irons kapta az egyik legkülönlegesebb szerepet, és természetesen ő sem most bizonyítja először tudását, de hogy mennyire illett hozzá Macon karaktere! Ezen felül a készítők is lenyűgöztek a Ravenwood birtokkal, ami magával ragadó kis hely sok-sok különlegességgel. Leginkább a ház belseje fogott meg: a berendezési stílus, a bútorok és ezek a különcsége. Csak ámultam, s bámultam, amikor az egyik főszereplő belépett az ajtón! Az ebédlőasztalos jelenet pedig adta az ívet, méghozzá nem is kicsit!

Lehetne még tovább taglalni, de a lényeget leírtam, szóval ne tartsatok tőle, hogy a Twilight rebootra váltotok jegyet, viszont hasonlóság nyilván van, hiszen elég megnézni a történet vázát. Részemről ugrik rá egy 8/10, és újra hangsúlyozom, hogy nagyon sajnálom, hogy parányi esély van a folytatás(ok)ra.