Boston, 1926: mindenből sok van, ami tilos - az alkohol, a gyilkosság, a bűn minden formája természetes Joe Coughlin (Ben Affleck) egy magas rangú rendőr legkisebb fia boldogan veti bele magát a titkos szeszfőzdék, gengszterbandák és korrupt zsaruk világába, és a kisstílű tolvajból nemsokára a város egyik legsikeresebb rumcsempésze lesz. Bostonból Tampába, onnan Kubába vezet az útja - egyre mélyebbre merül a bűnbe, egyre gátlástalanabb és kegyetlenebb… de közben szerelmes lesz, és az talán megváltoztatja. Vagy rájön, hogy már nem érdemes változnia - hiszen úgysem hinnél el neki senki.

A Körök helyett végül Az éjszaka törvénye lett a befutó csütörtök este, Ben Affleck legújabb filmje, amelyet több fronton is ő jegyez - közte a rendezést is. Eddig szinte csak negatív csiripelésekbe futottam bele, és kicsit tartottam is tőle, hogy vajon szükségem van-e egy ilyen lehúzott gengszterfilmre, ám a helyzet az, hogy nem szabad tőle sokat várni, és egyik régi gengszterfilmhez sem szerencsés hasonlítgatni. Lehet itt jönni A keresztapával, a Nagymenőkkel, vagy akár az Aki legyőzte Al Caponéttal, de teljesen fölösleges. Az éjszaka törvénye egy más elvekre fektetett maffiafilm, amelyet helyén kell kezelni.

Nyilván ez nem egyenlő azzal, hogy ez lett Ben Affleck legerősebb rendezése, láttunk már tőle erősebbet, jobbat, de azért ezt a művét sem temetem, mert megvannak benne azok az értékes pillanatok, amelyek egy kicsit kiemelik a középszerből. Eleinte kicsit olyan érzésem volt, mintha nyomokban a Mafia játékot látnánk a nagyvásznon, aztán gyorsan körvonalazódik, hogy csak egy szeletet kapunk abból. A cselekmény nagyban hasonlít több más hasonló témájú filmre, mondjuk a Fékezhetetlenre, csak itt Affleck néha olyan langyos pisivel operál, ami nem feltétlenül megbocsátható a témának köszönhetően.

Ugyanakkor vannak benne kimondottan jó részek, komplett jelenetsorok is, amikor kapaszkodtam a karfába, és ujjongtam, hogy "na, ez már igen", de összességében végül csak nem ér fel még a nálam favoritként számon tartott Közellenségekhez sem. Az izgulós jelenetek közé sorolom az összes autóüldözést, amelyek nagyon pontosan és jól funkcionáltak, és ezek kellő módon emelik is a színvonalat. Imádtam azokat a részeket, amikor ropognak a gépfegyverek, a gengszterek üldözik egymást, a golyók pedig senkit nem kímélnek. Kivéve egy valakit, Ellen Fanning karakterét.

Elle Fanningtől hihetetlen alakítást láthatunk, ám mivel jómagam Coughlin (Affleck) oldalán álltam mindvégig, pont annyira gyűlöltem Fanninget, amennyire azt a helyzet megkívánta. Sőt, az is biztos, hogy Coughlin helyében biztos nem lettem volna ilyen elnéző. És ez az, ami gyengévé teszi Az éjszaka törvénye-t, hogy a főhősnek van szíve, túl megbocsátó, és ezt az ő pozíciójában nem nevezzük erénynek. Ben Affleckkel nincs gond, mint általában, ám egyetlen dolgot nem értek: ha színészileg rendben tudott lenni, akkor már miért nem tudtak keríteni egy rendes szabót neki?! Még a testalkata is adott, ezért érthetetlen, hogy egyes öltönyök miért álltak rajta úgy, mint tehénen a gatya. Ugyanakkor a viselt öltözetek másik fele pedig teljesen rendben van.

Affleck olyan színészeket gyűjtött össze maga köré, mint Brendan Gleeson, aki vezető beosztású rendőr létére is sokkal realistább, mint Affleck karaktere, akit mindig visszahúznak az álmai és a szíve. Még egyszer írom, ez nem az a szakterület, ahol helye van az érzelmeknek, máskülönben pedig együtt tudtam érezni vele, így számomra ez nem akkora negatívum, a fanyalgóknál viszont ez az a bizonyos homokszemcse a gépezetben. Affleck női között megtaláljuk Zoe Saldanát, aki elég jó választás volt a közeg szempontjából, ám az igazán nagy női alakítást Sienna Millertől láthatjuk, méghozzá a leges legutolsó jelenetben teszi oda magát kegyetlenül.

A nagy öregek közül jó szolgálatot tesz még a kissé ideges típusú gengszterfőnököt játszó Robert Glenister, de az igazán remek választásnak Remo Girone mondható, aki nem mellesleg olasz gyökerekkel rendelkezik. Ezeket az arcokat könnyű utálni, habár Girone olyan úriembert kelt életre Maso Pescatore személyében, akire picit fel is nézhet a szakma. Valódi rohadékként tűnik fel a vásznon a minden lében kanál, és érthetetlenül nagy védelmet élvező Matthew Maher, akit pontosan egy kiskanálnyi vízben is megtudtam volna fojtani. Akad még egy fura vezető Miguel alakításában, akit nem igazán tudtam hová tenni, de hát Kuba már csak ilyen hely. És semmiképpen nem hagynám ki a sorból Chris Messinát, aki talán az egyik legnagyobb lehetőséget kapta Ben Afflecktől. Alakítása hiteles, és átható, ráadásul totál helyzet hű!

Ami a forgatókönyvet illeti, ezt kétféleképpen nézhetjük: hogy gyenge a film, mert nem olyan, mint a keményebb gengsztereposzok, vagy van az a felfogás, hogy itt ezeken a területeken, ahol a cselekmény játszódik, ez pont megfelelő volt. Könyörgöm, ne az új Keresztapát várjuk már Az éjszaka törvényétől, mert ennek nem az a célja. Természetesen itt még a képbe jön az is, hogy az alapokat Dennis Lehane azonos című regénye adta, amiről nem tudom, hogy milyen, mennyire tökös, és a film mennyire van szinkronban a könyvvel. Esetleg olvastátok? Kíváncsi lennék egy olyan illető véleményére is, aki ismeri mindkét frontot.

Attól függetlenül, hogy Afflecken néha rosszul áll az öltöny, a ruházatok összességében nagyon rendben vannak, és ugyanez elmondható a díszletekről, a járművekről, meg lényegében mindenről, ami megjelenik a filmben. Persze ez nem újdonság, Affleck ért a régi kor vászonra adaptálásához, például annak idején Az Argo-akcióban számomra csak ez volt értékelhető. Engem nem untatott Az éjszaka törvénye, csak épp a magyar címet nem értem, ám ez annyira nem is fontos. Nagyobb itt a negatív vízsugár, mint amennyire erre Ben Affleck rászolgált, ám nálam egy halovány 8/10-es élményt összeszedett magának a film.