A gengszterkedő Gecko fivérek túszul ejtenek egy papot és annak családját útban Mexikó, és a remélt szabadságuk felé. Odaát egy Titty Twister nevű kocsmában kötnek ki, de bárcsak maradtak volna mindannyian otthon…

Jöhetnek a kövek, de az Alkonyattól pirkadatig örökzöldpótló listán volt nálam, és tegnap sort kerítettem rá, ha már a DVD-t beszereztem néhány évvel ezelőtt. Robert Rodriguez sokféle filmet rendezett 1996 óta, de úgy gondolom, ezzel az akció-thrillerjével eléggé odapörkölhetett annak idején. Még mai szemmel nézve is elmondható róla, hogy eredeti alkotás, amiben bizony a kisboltos italrablástól kezdve a vérszomjas mutáns vámpírokig minden van. De ne rontunk ajtóstul a házba.

Páran biztosan trashfilmnek tartjátok, viszont nekem ettől jóval többet nyújtott Rodriguez ámokfutása. A rendezés számlájára, a negatívumok oldalára írható fel, hogy picit nehezen indul be, bár a hosszúra nyújtott bevezető is tartogat szemöldökráncoló jeleneteket, úgyhogy unatkozásra nincs idő. Ezen kívül viszont minden más a pozitívumok közé tartozik, hiszen mekkora állat már az egész történet.

Quentin Tarantino egy elmebeteg, de ezt eddig is tudtuk, és ezért szeretjük, mert ez visszaköszön a filmjein és jelen esetben az egyik főszereplőt is ő játszotta. Tuti nem normális a csávó, de őt így szokta meg a nép, és szükség van ilyesfajta valóságtól elrugaszkodásra is. A forgatókönyvről lesüt, hogy ő írta, a monológok adják az ívet rendesen, és a jelenetekben is megvan az a fajta őrültség, amit tőle várhatunk. Mint színész… hát hú! Nem semmi, annyi egyszer szent, de nagyon nagy figura a történetben a hülyeségeivel együtt.

George Clooney pedig a másik oldalról, a másik főszerepből támad, és próbál Tarantino nyomába érni, viszont nem tudom, és nem is akarom eldönteni, hogy melyikük tolta jobban. Clooneynak is bitang jól állt ez a szerep, és akkor színész volt már Ross doki idején is, hogy hajaj! Harvey Keitel és Juliette Lewis is szépen odatették magukat, és még ha csak mellékszereplőként is voltak jelen, mindenképpen meghatározó, amit letettek a Titty Twister asztalára. Az akkor még fiatalabb, szexibb Salma Hayek pedig észbontóan jó latina, akit egyébként annyira nem szeretek, de itt… Te jóságos ég! Azt hiszem, beleégett a retinámba az a jelenet, amikor Tarantinót itatja a lábával. Főleg, ha elővesszük QT lábfetisisztaságát.

Külön bejegyzést érdemelnek a számítógépes trükkök, hiszen húsz évvel ezelőtt még nem volt alapkövetelmény, hogy mutatós trükkökkel rukkoljanak elő Hollywood mágusai. Mára az, de egy ilyen filmet soha nem szabad mai szemmel nézni, mindig vissza kell menni az adott múltba, és abban a szellemben cserélni az eszmét. Vagy valami ilyesmi. Szóval a digitális effektek szintén ütősek, és nem egy olyan jelenetet is ki tudnék emelni, amit ma is simán használhatnának, mert jó. Ilyen például az országúton süvítő autó csomagtartójába való betekintés, ami különösen tetszett.

Lassan zárom is soraimat, egészen őszintére sikerült ez az értékelésem is, bár már ezt megszokhattátok tőlem az évek során. Nem tökéletes, de mindenképpen kultfilm, úgyhogy a 8/10-et lazán szórom ki rá.