A nagyapa olyan esti mesét mond unokájának, amely nemzedékek óta száll szájról szájra a családjukban. S a mese lassan megelevenedik: a szép hercegnő, Boglárka kezére pályázó gonosz Humperdinck herceg emberrablástól, gyilkosságtól, sőt háborútól sem riad vissza, ha ez az egyetlen módja, hogy elnyerje a kiszemelt kisasszony kezét. Ám egy kicsiny, de annál lelkesebb kompánia útnak indul a leányzó szívszerelmének vezetésével, hogy kiszabadítsa.

Kicsit vonakodva ugyan, de csak rá lettem beszélve erre az 1987-es csodára, és ahogy eltelt néhány perc a játékidőből, azon kaptam magam, hogy marha jól szórakozom! Parádés, laza, könnyed hangulat uralkodik mindvégig, és a narrátoros megoldás is remek. Ebben az oldschool fantasy kategóriában elég nehéz számomra élvezhető filmet csinálni, de Rob Reinernek sikerült huszonöt évvel ezelőtt, és ez nem kis dolog. Elgondolkodtam, hogy több régit és kevesebb új filmet kellene néznem, mert van egy rakat lemaradásom, és ahelyett, hogy a mai filmeken morgolódom, lehetnének jobb filmélményeim.

Visszatérve a filmre, nagyon sokat nevettem, amelyről az önironikus poénok gondoskodtak szinte minden percben. Annyira képtelen és mesebeli dolgokkal álltak elő, hogy egy ilyen ifjúsági kalandfilmes közegben abszolút megállta helyét és viccesen köszönt vissza. Ha komolyan vették volna magukat, közel sem ilyen végeredmény rajzolódott volna ki - ez hót ziher.

A szereplők ugyancsak szórakoztatók, nem beszélve arról, hogy mindegyikük kitűnő színész, legyen az Cary Elwes, Robin Wright Penn, vagy Chris Sarandon, habár akadnak itt olyan nagyobb nevek is, mint Peter Falk, vagy Billy Crystal, csakhogy néhányukat említsem. Jól adták vissza a rájuk írt szerepet, plusz az ezekkel társuló poénokat, és ide ettől többre nem volt szükség.

Véget is vetnék eme irománynak, mert valamennyien már biztosan láttátok, talán még a kedvenceitek közé is tartozik, és mindegy hová csűröm-csavarom a szavakat, a 8/10-es véleményemen nem változtat.