Értékelés: A Föld után (After Earth)

A Föld utánAz emberiség ezer évvel ezelőtt elmenekült a lakhatatlan Földről, és új otthonra talált egy másik bolygón. De egy apa és egy fia visszasodródik a pusztasággá vált vidékre. Cypher Raige parancsnok (Will Smith) és fia (Jaden Smith) csak egy családi kirándulást terveztek kettesben, azután, hogy a férfi hosszú, távoli szolgálat után végre hazaért, és rájött: túl régen nem látta kamaszodó fiát, és már alig köti hozzá valami. Az űrhajójukat baleset éri, Cypher súlyosan megsebesül, és ők az emberiség régi otthonában hajtanak végre kényszerleszállást. Kitai már nem számíthat senkire, csak magára. Hatalmas távolságot kell megtennie az ellenséges pusztaságban, ha segíteni akar a sebesültön, és haza szeretne jutni végül. Világ életében csodálta az apját, és remélte, egyszer ő is hozzá hasonlóan férfias feladatot kap: most itt az alkalom, hogy kipróbálja, mire képes - de a tét hatalmas.

A tét valóban hatalmas, csakhogy nem a Földről beszélek, hanem M. Night Shyamalanról. Évek óta őrült nagy kockázattal jár jegyet váltani a rendező filmjére, nyár elején ezért maradt ki moziban is, és utólag sem bánom, maximum a látvány miatt egy kicsit. Pedig alapjában véve úgy voltam vele, hogyha már a Columbia Pictures rá mer bízni a rendezőre egy $130 milliós blockbustert, csak van valami épkézláb ötletük, de a tények szerint tévedtem. A film védelmében írom, hogy akartam szeretni, és hogy a látványvilága valóban zseniális egy-két CGI állatot leszámítva, de erre mindjárt kitérek bővebben.

Első körben a rendezést tartom borzasztónak, mert maga a forgatókönyv még működhetne is, hiába sablon a sztorinak az a része, hogy a parancsnok egyszemélyes küldetésre küldi egy szem tapasztalatlan fiát, hogy az majd hősként térjen vissza. De ha már itt tartunk, Will Smith és fia, Jaden Smith a való életben is egy apa-fia páros, a filmben mégis olyan nehezen hiszem ezt el róluk. Willnek egyes karakterek eljátszása kimondottan jól megy, de nem véletlenül nincs még Oscar-díja.

Gyönyörű helyeken járunk, mégis olyan szomorúsággal tölt el, hogy idáig jutott a Föld - pontosítok, hogy idáig juttattuk a Földet. Tehát vizualitás terén páratlan munkát végeztek a szakemberek, és lélegzetelálló, amikor a kamera a tájat pásztázza, de a történet lassúsága majdnem kicsinálja az egészet. Hogy ezer év mire elég, igazán remek kérdés, de kétlem, hogy ennyi idő alatt ekkora evolúció menne végbe a Földön. Még ha ettől el is vonatkoztatunk, akkor is simán bele lehetne kötni egyes állatokba. Ott van például a CGI nagymacska, ami elég viccesen festett, a kinézetén kívül a mozgását már csak halkan említem meg. Viszont a nagymadarat korrektül megalkották, és végül is ez az állat többet is szerepel.

A James Newton Howard által komponált dallamok emelik a film színvonalát, de ugye abból a bizonyosból nehéz várat építeni, ráadásul itt az alapoktól indult rohadásnak az alma. Értem ezalatt azt, hogy a történet hiába jó, köze volt hozzá M. Night Shyamalannak, ami még nem is lenne gond, mert vannak jó sztorijai, de mégis ott a neve, ami azért behatárolja a filmet. Talán ott vérezik el az egész, hogy túl nagy terület ez kettő, akarom mondani egy szereplő számára, aki végig a félelmeivel küzd, az apjára támaszkodik, és az istennek nem akar önállósodni. Ne feledjük azt a megvillanást sem Jaden Smith részéről, amikor egyszer csak megtáltosodik. Olyan érzésem van, mintha fiatalabb korában jobban tudott volna színészkedni, itt pedig egyszerűen nem tudta olyan hitelességgel eljátszani az előbb ecsetelgetett cselekményt, ahogyan azt a körülmények megkívánták volna. A karaktere olyan, mint egy szófogadatlan gyerek, ráadásul a szeme is úgy áll, hogy egy egydollárost sem bíznék rá, nemhogy az életemet. És az a szomorú, hogy valahol az apját alakító Will Smith sem bízott benne, aztán a végével pedig, amikor tiszteleg a fia előtt, végleg elássák magukat. Vicc ez így ebben a formában. Akkor talán működött volna ez is, ha kicsit komolyabban beleássák magukat a történetbe, és nem csak egy részben felületes sci-fit kapunk.

A bajok csőstül jönnek, és nagyon is tisztában vagyok vele, hogy manapság rohadt nehéz igazán jó sci-fit csinálni, de ekkora büdzséből ilyet bukni, elég nagy szégyen. A vizuális világa miatt, és mert ezekkel baromira megvettek, jár érte az 5/10, de többet a szemem elé se kerüljön.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

9 hozzászólás

  1. “csak egy családi kirándulást terveztek kettesben” – akkor miért haltak meg annyian az űrhajón, ha ketten tervezték az utat?
    Ha a filmet úgy nézzük, mint egy popcorn mozit, akkor akár még jó is lehetne, ha egyrészt hitelesek lettek volna a színészek, főleg Jaden.
    Amikor egy filmnek ennyi producere van, már önmagában rosszat sejtett, hát még hogy csak 100 perc és az IMDB 4,9, főleg egy sci-fi tekintetében.
    Sajnálom a filmet, mert akár még egy remek alkotás is lehetett volna belőle, hisz minden adott volt hozzá: Remek zeneszerző, (kockázatos, de kiváló) rendező, jó alapsztrory, elegendő pénz és nem utolsó sorban alkalmas színészek(legalábbis elvárható lett volna). Will Smith-nek úgy tűnik meghaladta az erejét a producerkedés, az alapötlet megírása és a színészi játék. Talán ha valamelyiket kihagyta volna..
    Kár a filmért..
    Sajnos olyan hibáktól – mint a majmos üldözés – teljesen hiteltelenné teszi az egész filmet. Hiába a látvány, a kamaradráma csak akkor működne, ha erős színészi játék támasztaná alá, mint pl. a Hold c. zseniális filmben.

  2. Anonymous

    Én ennyire nem volnék durva. Szerintem a film egy helyen vérzett el és az a forgatókönyv. Itt látszott, hogy Shyamalan csak rendezte a filmet, szegény mindent megpróbált kihozni. A film 80%-ig teljesen jó, a vége meg totálisan lapos és kiszámítható. Bármilyen csavar jöhetett volna – egy példa –

    SPOILER: Mikor odaér a géphez kiderül, hogy az Ursa nincsen ott és Willt megöli, na akkor azt mondanám, hogy ez igen!
    Két erős rész volt a filmben: Mikor megmenti a keselyű és amikor a hajón beszél a testvérével. Bőven belelehetett volna menni, még mélyebbre. Csau ugye az amerikaiak nem szeretnek gondolkodni. Én csak az utolsó 10-15 perc miatt vagyok dühös, onnan visszanézve jön ki Jaden szerencsétlenkedése, végig azt hittem ennek lesz köze a múlthoz… A hajón meg is lett volna, de nem.

  3. Attila Abonyi:
    Az első bekezdés mindig a hivatalos történet, az nem az én saram, hogy mivel etetik be a népet… :/ Sok igazságot írsz… de tényleg!

    Névtelen 11:42
    Elvileg Will Smith ötlete alapján íródott a forgatókönyv, és az egyik társíró Shyamalan volt, szóval volt hozzá köze, de mint író, jó, csak inkább könyvekben… A másik pedig, hogy kinek mennyire tetszett, ismét fenn áll az ízlések és pofonok téma. :) Összességében hiteltelen volt elég rendesen, ez is okozta a halálát.

  4. Anonymous

    Jaden Smithnél rosszabb gyerekszínész kevés akad az A-kategóriás filmek karaktereinek életre keltői közül.
    Shyamalan teljesen inkompetens rendező, aki még mindig az egyetlen jó filmjével, a Hatodik érzékkel próbálja eladni magát.
    A Sebezhetetlen rém érdektelen 1 órás kezdése és úgy általában a film közepessége nagyrészt az ő hibája, ezután jött a Jelek, amihez megírta a világ egyik legrosszabb forgatókönyvét (víztől félő űrlények a Földre jönnek??!!, mert a Földön nem esik eső?, a levegőnek nincs páratartalma?), Az Esemény-hez írt egy hasonló történetet, a növények támadása jelszóval, majd jött a legalja Az utolsó léghajlítóval, ez a film legalább annál jobb. Reménytelen rendező.

  5. Anonymous

    Névtelen 14:38
    (én a Névtelen 11:42 vagyok)
    Persze ízlések dolga, de én szeretem Shyamalan munkáit. Hatodik érzék, Sebezhetetlen, Jelek, Falu, Lány a vízben, ezek szerintem zseniálisak… főleg a Falu és a Lány.

  6. A Jelek is az egyik legjobb filmek közé tartozik. Szerintem eredj inkább, nézz mangát az neked való.

    Azt mondja nekem meg valaki, hogy egy Sience Fiction-Fantasztikus- Nem Reális-Nunámtudjahogyfejezzem még ki magam filmtől, miért vártok reális sztorit? Esemény megint csak egy érdekes film, aminek mondani valója van. Sajnos nem mindenkihez jut el, mert a tanultság nem egyenesen arányos az értelmességgel. És ilyenkor jön a hülye duma, hogy na ugyan mondjam már el mi a mondanivalója a filmnek, de mivel most említettem, szégyelli inkább bekussol és nem ír ide többet.