Amikor a vadnyugati városkába új, karakán tiszteletes érkezik, szónoklataival hamar maga mögé állítja a lakosokat. A sorok között ülő néma Lizt a többiekkel ellentétben azonban elfogja a rettegés. A bábaként dolgozó lány férjével és gyerekeikkel a település megbecsült tagjainak számítanak, egészen addig, míg Liz egy szülésben segédkezve el nem veszíti az újszülöttet. A közösség őt hibáztatja, a prédikátor pedig még inkább megágyaz e burjánzó gyűlöletnek. A tiszteletes ördögi megszállottsággal akarja tönkretenni a fiatal lány életét. Közös múltjuk szörnyű titkokat rejt, és Liznek - életében nem először - menekülnie kell.

Martin Koolhoven eredeti története nyomán forgatta le a Megtorlás-t, ami egy igazán nyomasztó hangulatú és felfogású western dráma nem kevesebb, mint két és félórás játékidővel. Tudjátok jól, hogy állok a kosztümös filmekkel, és alapvetően gyilkos lett volna a 148 perces játékidő is, és még ha nem is élveztem maradéktalanul minden egyes percét, a befejezéssel nagyon elégedett vagyok, és nagyon örülök, hogy maradtam a végéig. A bosszúállás tényleg sohasem megy ki divatból, ez egy időtálló főtéma, Koolhoven pedig úgy fogja meg, hogy kő kövön nem marad.

Szokták mondani, hogy jó helyre születni tudni kell. Ez a mondat sokféleképpen értelmezhető, és a hangsúly elhelyezésével is lehet játszadozni, de ennyit szívni egyetlen "hibáért". Dakota Fanning lehozza a csillagokat az égről. Ahogyan néz ezen a képen, a szemében minden benne van, de az égvilágon minden. Zseniálisan aprólékos, szépen megmunkált alakítást láthatunk tőle. Imádtam a sokrétűségét. Guy Pearce újfent olyan gazfickót hozott eszményi brutalitással, hogy hamar máglyára kívántam, viszont színészileg beleköthetetlen játékot produkál. És nyilván a többi szereplőnek sem engedett lazát a rendező.

Két oka van, amiért rövidre fogom: az egyik, hogy késő van, és mennék aludni, a másik - ami a fontosabb is egyben -, hogy ez is egy olyan történet, amiről jobb minél kevesebbet tudni. Mesés tájakon játszódik, nagyon szép képei vannak, és a kameramunka is állja a sarat. Tetszett, hogy a történetet is úgy mesélik el, hogy mindig van valami, ami épp furdalja az oldalamat, így a film viszonylag nyerőpozícióban van teljes hosszán keresztül. Szép munka, pontokban pedig a 8/10-nél lyukadtam ki, mert átlagos sztoriként indul, mégsem így fejeződik be.