A gyönyörű özvegy, Lady Susan Vernon úgy dönt, hogy az apósáéknál várja ki, amíg elülnek a pletykák a szerelmi életéről. A háttérből azonban továbbra is azon igyekszik, hogy férjet fogjon magának és gondoskodjon eladósorban lévő, de vonakodó lánya, Frederica jövőjéről.

A Szerelem és barátság bevállalása nagy bátorság volt részemről, hiszen az esetek jelentősebb részében ki nem állhatom a kosztümös filmeket. Ez főként a komor és elidőzős történetvezetésnek tudható be, de az a helyzet, hogy Whit Stillman (Hölgyek a pácban) író-rendező rendesen kitett magáért. Nem tudom, hogy az alapokat adó Jane Austen mű milyen hangvitelű, de ha őszinte akarok lenni, akkor egy-egy kisebb hullámvölgyet leszámítva jól éreztem magam.

Stillman romantikus drámája egész végig komikus jelenetekkel átitatott, talán ennek köszönhető az is, hogy gyorsabban telt a játékidő, mint általában szokott. No meg az sem mellékes, hogy remekebbnél remekebb színészekkel és karakterekkel találkozhatunk, akik emelik a színvonalat, és a vége felé még a tétet is. Mivel Jane Austen irománya adja az alapokat, így az angolságát le sem tagadhatná, de ez tényleg másodlagossá válik annak köszönhetően, hogy elég szórakoztató, és helyenként kacérkodó is.

Természetesen a cselszövés és az árulás sem hiányozhat, a legnagyobb manipulátort pedig Kate Beckinsale eleveníti meg, akit jó volt végre egy normálisabb szerepben is látni. Nem azt mondom, hogy akciófilmben nem kell színészkedni, de egy ilyen lehetőség mégiscsak többet kihoz az emberből. Lehet, hogy főleg azért is tetszett ez a történet, mert Beckinsale karaktere egy nála jóval fiatalabb úriemberrel (Xavier Samuel) szűri össze a levet, és ez sokkal izgalmasabb, mintha egy korabeliről lenne szó.

A színészek közül mindegy is, hogy kit emelek ki, mindenki kihozta magából a maximumot, de a borsós, borsóagyú Tom Bennett mellett nem mehetek el szavak nélkül. Ez a fazon annyira kelekótya, hogy már fájdalmas, ugyanakkor neki is köszönhetjük a vidámabb jelenetek egy nagyobb részét. Persze ott van még Chloe Sevigny, vagy Stephen Fry az ismertebbek közül, és nyilván nekik is betudható, hogy olyan lett a végeredmény amilyen.

A zenéi szépen megkomponáltak, ezen felül rendben vannak a díszletek, a ruhák, amelyek azért is tűntek ezúttal érdekesnek, mert nemrégiben meglátogattuk az Egeskov kastélyt, ami hasonlóan csodálatos helyszínekkel van tele, mint amilyeneket a Szerelem és barátságban láthatunk. Nem mondom, hogy nagyot durrant, de viszonylag könnyen fogyasztottam, így egy 7/10-et kiérdemelt magának.