Az ismert ügyvédet egy főút melletti járdán találják meg, Ljubljanában. Alig él, egy vértócsában fekszik, testét kutyaharapások borítják. Míg a kórházban az orvosok az életéért küzdenek, a felesége kénytelen szembenézni a szíve legmélyén lapuló félelmekkel. Az óra ketyeg és a nő szép lassan felad minden morális elvet, amit valaha képviselt.

Az Éjszakai élet című szlovén-macedón-bosznia-hercegovinai alkotás a fesztivál első versenyfilmje, ami igaz történet nyomán készült. Az események 2010-be utaztatják vissza a nézőt, és ahogyan a címéből is kiderül, egyetlen éjszaka történéseit sűrítették bele másfél órába. Nagyon sok minden van ebben a történetben, és a sajnos ez is egy olyan, a mai napig megoldatlan ügy, amelyről a sajtó ezernyi spekulációt gyártott.

Damjan Kozole rendező a fesztiválon is megjelent, az imént felsorolt információkat tőle tudjuk, és most már jöhet a film kiértékelése. Tegnap a teremben ülve elég hosszúnak tűnt a játékidő, és hiába 85 percről beszélünk, ez egy eleve olyan téma, ami tíz percben is sok. Viszont megtaláltam a párhuzamot a játékidő és a bekövetkezett események között. Aki eltöltött már a sürgősségin legalább tíz percet, tudja, hogy mennyire idegtépő a várakozás, és a szlovén egészségügy sem a dárda hegye.

Meglátásom szerint a rendező próbálta valós időben, de azért mégis megvágva visszaadni a történéseket, és mivel a film jelentősebb része cirka hat órát dolgoz fel, így teljesen optimális az általa választott játékidő. Lehetne ez akár egy ötperces sztori is, de arra akarok kilyukadni, hogy tényleg annyira kínszenvedős lehet ilyesmit átélni, ahogyan az Éjszakai élet ezt visszaadta.

Azért is szeretem az országunkhoz közeli alkotásokat, mert ezek már-már olyanok, mintha itthon zajlanának. A színészek alakítása élethű, mintha csak filmre vettünk volna egy valós esetet valós időben. Minden pontosan ugyanúgy zajlik le, ahogyan a valóságban is - legalábbis a saját álláspontom szerint. A főszereplőt és egyben az áldozatot is játszó Jernej Sugman színészi játéka emberközeli, de a feleségét életre keltő Pia Zemljic kapja a nagyobb teret, hiszen az ő küzdelmeit mutatja be a film.

Zemljic karaktere érdekes álláspontot követett, de abszolút megértettem a törekvéseit, hiszen a sajtó a világ minden táján egy mocskos és undorító szakma. Már, ami a pletykarovat részét illeti. De hogy ne menjünk messzire, tegnap este a miskolci sétálóutcán végigment egy mentő szirénázva, és két perccel később már arról beszélt egy padon ülő pár, hogy "biztos megkéseltek valakit". Hát, ezt hadd ne kommentáljam, pedig… nehéz megállnom.

A hangulatteremtéssel nem volt gond, átjött, amit a rendező üzenni próbált, viszont nagyon nehéz levonni a tanulságot az ügyről. A rendező azt is elmondta, hogy filmje valójában azt a kérdést vitatja, hogy melyik a jobb, ha az embert állatok ölik meg, vagy ha embertársai? Erre a kérdésre nyilván nincs jó válasz. Az a jelenetsor, amikor az áldozat a járdán feküdt, elég durván hatott rám, mert egyszerű volt, ugyanakkor tökéletesen hiteles. A mentősök együgyűségét mondjuk, nem egészen vágom, de hát biztos ott is hasonló a helyzet, mint nálunk - tisztelet a kivételnek.

Nem mondom, hogy ez lesz a fesztivál legerősebb darabja, ugyanakkor egyáltalán nem bántam meg, hogy időt szakítottam rá, mert a színészek játéka realista, a feleséggel sem volt nehéz együtt érezni, és akadnak még apróságok. Például a vallomást felvevő rendőr érdekes története, amellyel próbált segíteni a bajbajutott feleségnek, és további hasonló mozzanatok. 8/10, viszont abból az erősebb, de már nem kellett volna sok az eggyel magasabb pontszámhoz sem.