Szokatlan komédia egy rakás zsémbes katonanőről, akik a sivatag közepén ülnek egy személyzeti irodában. A film a nemi egyenlőtlenségekről szól, görbe tükröt tart a katonai bürokrácia elé, és teszi mindezt úgy, hogy közben hihetetlenül személyes tud maradni. Keserédes történet a katonai támaszponton élő fiatal nők frusztrációjáról, akik bánatukat csípős megjegyzésekkel leplezik. A kritikus szemlélet pusztán a véletlen műve!

Engem már nem izgat, hogy mi minek a műve, csak legyen az működőképes. Mindenesetre A törzs után kimondottan jól jött egy kis szünet a nehézbombázó drámák után. Bár előbbi elég nagy hatással volt rám, de jól esett kicsit nevetni, lazulni, sodródni az árral. Sok elvárást nem állítottam vele szemben, de végül a Zéró motiváció is ékes darabja a fesztiválnak.

Tisztában vagytok vele, hogy hadilábon állok a közel-keleti témával, és szinte mindegyik ott, vagy e szellemben játszódó filmet ki nem állhatom, ezzel mégsem volt gondom. Megvoltak a maga kis pillanatai, legszívesebben összeállítanék egy galériát kéttucat képpel, amelyek olyan frankó jelenetekből lettek kiragadva, hogy aki ezeken nem tud nevetni, csak sajnálni tudom. Igen, izraeli alkotásról beszélünk, ami bolondos, ugyanakkor sötét képet fest egy katonai állomás legénységéről.

Talya Lavie rendezőnő neve nem hiszem, hogy mond bárkinek is bármit, amivel az égvilágon semmi gond nincs. Korábban egyébként három rövidfilmet dobott össze, és úgy látszik, ez elég volt ahhoz, hogy nagyjátékfilmbe vágja fejszéjét. A 100 perces játékidő nem volt kevés, lényegében az egyetlen negatívumként ezt tudom felhozni. Talán egy mínusz tíz perc szerencsésnek bizonyult volna, viszont Lavie számlájára felírható az is, hogy a forgatókönyv saját, eredeti ötletén alapul, ami nem kis szó manapság, bár a függetlenfilmek világa másképp működik, mint a Hollywoodi rutingépezetek.

Mint írtam, megvoltak a maga kis pillanatai, nagyon sokat nevettem, és mily meglepő, hogy új poénok is akadtak benne. Hogy nem fogytak még el… Kimondottan bírtam a humorát, ami helyenként pont olyan száraz, mint a sivatag, máskor pedig teljesen gördülékeny és üdítő. Akár csajos filmként is elmenthetnénk, de azért az alaptéma, a katonaság viszonylag behatárolja, avagy fogalmazhatnék úgyis, hogy megfosztja ettől a rangjától. A csajok egymással való hadakozása mindig vicces, ráadásul egyes poénok szarkazmuson alapszanak.

Daffi. Már önmagában Nelly Tagar karakterének neve is viccesen hangzik, és akkora figura, hogy netovább. Ennyin múlik az, hogy valakinek mennyire írják meg jól, vagy kevésbé jól, esetleg borzasztóan rosszul a karakterét. A cím is nagyon találó, és több emberrel is összeköthető, akár oda-vissza módon is. Dana Ivgy is feledhetetlen élménnyel szolgál, aki az aknakeresők királya, és a legjobb papírmegsemmisítő az egész közel-keleten. Most komolyan, mekkora ötlet már, hogy egy régi cool játékot vesznek elő, és azzal poénkodnak a retro jegyében? De végül is leírhatnám még Shani Klein (Rama), Heli Twito (Livnat), Meytal Gal (Liat), Tamara Klingon (Irena), vagy akár Yonit Tobi (Tehila) nevét is, mindannyian remekül eljátszották a nekik megírt egyéneket, akik igazi egyéniségek - ki színesebb, ki kevésbé színesebb.

A zenéi helyükön vannak, nem okoz meglepetést az egyik fúvós hangszer jelenléte, és a számozott tűzőgépek sem a vicc kategória. 8/10 simán, és még az sincs kizárva, hogy idén ez lesz az év vígjátéka függetlenfilmek kategóriában.