Kovács Vera, a kis banki alkalmazott és Szűcs János, a nagy bankvezérigazgató románca a gazdasági válság mélypontján autócsodával és kispörkölttel.

Eddig még nem volt szerencsém az idén 80 éves Meseautó című magyar játékfilmhez, gondoltam, megfelelő alkalom, hogy ezt a CineFest keretein belül nézzem meg. Nos, a szekció szervezője, Muszatics Péter remek helyszínt választott a vetítésnek, ez pedig nem más, mint a lillafüredi Palota Szálló. Ahogyan megérkeztünk a helyszínre, kétségbeesetten kerestük a tömeget, de végül nem találtunk más, csak néhány kellékest, akiket jól nevelt ember módjára előreengedtünk a liftnél. Mondanom sem kell, hogy rögtön A Grand Budapest Hotel felé asszociáltak gondolataim, pedig… távol áll a két hely egymástól, mégis remek hangulatba hozott. Liftkezelő is volt, ahogyan azt illik, de mint írtam, előreengedtük a kellékeseket, vagyis azokat az arcokat, akik 'vitték a Meseautót'.

Hogy ezt hogyan is értem pontosan? A Palota Szállóban nincs moziterem, ellenben egy kisebb termet kaptunk, ahová nagyjából harminc széket sorakoztattak fel az egyik fallal szemben, amelyre ráirányították a projektort, és magát az anyagot, amelyet a vetítésre szánnak. Nem, nem csak a Meseautót láthattuk, hanem egy kisebb propagandafilmet is többek közt. A helyszínen Kurutz Márton tartott a vártnál hosszabb, és a vártnál sokkal intelligensebb, választékosabb beszédet, amely által rengeteg információt tudhattunk meg a régi filmek feltámasztásáról, valamint a nehézségekről, amelyek árán létrejönnek. Tényleg kellemes meglepetés volt, sokkal rövidebb beszédre számítottam, amolyan rutinkörre, ha értitek, mire gondolok.

Magára a filmre eredetileg a párom kedvéért mentem el, de amikor megérkeztünk a helyszínre, már tudtam, hogy jó helyem lesz itt, ugyanakkor még voltak fenntartásaim a filmmel szemben. Miután leperegtek az első percek, már teljesen biztos voltam abban, hogy nemhogy hibáztam, de állati szerencsés vagyok, hogy ezt a filmet ilyen körülmények között és társaságban láthattam elsőként. Egyedi módon ezúttal nem hivatalos képekkel egészítem ki ezt az értékelést, hanem olyanokkal, amit saját kezűleg készítettem a vetítés során. És igen, a napokban igyekszem összeállítani egy képekből álló posztot is, ami a vetítés előtti és utáni kulisszatitkokat tárja fel egy-egy pillanatképen keresztül.

Tudjátok jól, hogy hadilábon állok a magyar filmekkel, bár tavaly az Isteni műszak vett meg kilóra, idén pedig a Fehér Isten, tehát lehet, hogy újra kezd pislákolni egy szikra, ami reményt jelent a magyar filmgyártásra nézve. Merthogy szerintem ez volt a legrégebbi magyar film, amit láttam, és azt kell mondanom, hogy ez a 80 éves film milliószor kenterbe veri a maiakat. Ekkor még volt rendező, nem csak valaki irányította a kamerát ilyen címszó alatt. Történetesen Gaál Béláról beszélek, bár nem kell messzire menni, ugyanis a Vadnay László és Vitéz Miklós által írt forgatókönyv is zseniális munka. Választékos monológok, amelyek még ma is megállják helyüket, sőt! Tanítanak arra, hogy ne alázzuk le a magyar nyelvet a ma használt szlengekkel, hanem igenis, használjuk azt tisztességesen. Ez most így lehet, hogy keményen hangzik, de ha jobban belegondolunk, nem így van.

Visszatérve a rendezésre, eszméletlenül gördülékeny a film, és hiába rémesen egyszerű az alaptörténet, annyi csavart tartogat a cselekménye, hogy öröm volt ezeket a képsorokat bezsebelni. Van nekünk egy Perczel Zitánk a női főszerepben, bár Tolnay Klári mellékszerepe sem mellékes, és Gombaszögi Ella is kitett magáért. Három olyan színésznőről beszélünk, akik emlékezetesek jelenetek részesei voltak, melyek óramű pontossággal működtek, funkcionáltak, és nagyszerűvé varázsolták a filmet. Nem beszélve arról, hogy ebből kettő akár szépségkirálynőnek is elmehetett volna, hiszen… elég csak rájuk nézni. Nyilván ezt nem mai szemmel kell megtenni.

Ami a férfiakat illeti, Törzs Jenő kavarja azt a bizonyosat, aki bankvezérigazgató, mégis kiséletre vágyik. Az ő csatlósát Herczeg Jenő alakítja mindennél realisztikusabban. Kettejük játéka is gyönyörű, nem beszélve arról a dumáról, amit az autókereskedésben kotlanak ki fél perc alatt. Ugye bennfentesként nekem dupla élmény volt ez a film, és a való életben ez még mindig így működik, bár manapság már másképp mérik ezeket a dolgokat. Imádtam, ahogyan váltakoztak a szerepek, ahogyan alkalmazkodtak a kis Verához, a tízezredikhez, aki roppantul fontos munkát végez a bankban: stemplizik. De amikor a garazsírozva szó elhangzik tőle, az sem kis poén. Kabos Gyulát hagytam a végére… akiről lényegében szól a szöveget követő kis videó is, merthogy hivatalosan nincs előzetese a Meseautónak. Kabos játéka… igazából borzasztóan nehéz szavakba önteni, de egy élmény volt látni, ahogyan lubickolt a vásznon.

Magából Lillafüredből és a Palota Szállóból nem sokat láthatunk a filmben, inkább csak amolyan reklám lehetett ez annak idején a Szálló számára, mégis érdekes, hogy részben egy olyan helyen készült ez a film, amitől nem messze lakom. Megfigyeltem például a kanyargós utakhoz járó, betonból készült szalagkorlátokat, amelyek százszor biztonságosabbak voltak, holott régen nem volt akkora sebesség, mint most - ugyanakkor az is igaz, hogy manapság kevesebb vas van az autókban. Egy szó, mint száz, sokkalta biztonságosabbnak tűnik.

Eldöntöttem, hamarosan összerakom az előbb ígért galériát, amelyhez igyekeztem minél szebb képeket csinálni, persze a telefonom némileg behatárolt. A Meseautóra méltóztatnék 10/10-et adni, hiszen filmtörténelmi klasszikus, és egy olyan alkotás, amelynek muszáj fennmaradnia, tovább élnie velünk. A Stohl András főszereplésével készült feldolgozásból láttam pár jelenetet, de mondanom is fölösleges, hogy meg sem közelíti az eredeti színvonalát.