Valaha a fény és a melegség volt az élet forrása. Mára a Nap a Föld ellen fordult: sugarai kopárrá égették a felszínt. Az esőerdők kiégtek. A vadon élő állatok az utak mellett kóborolnak. Vakító világosság van még éjszaka is. Marie, húga, Leonie és barátja, Philip megkezdik útjukat a hegyekbe, hatalmas, üvegborítású autójukkal. Úgy hírlik, ott még maradt némi víz. Útjuk közben találkoznak Tommal, a kiváló szerelővel, aki hamar nélkülözhetetlen tagja lesz a csapatnak. De vajon bízhatnak-e benne? A feszültség egyre fokozódik a csapaton belül…

Az első öt percet sikerült lekésnem, mivel a Berberian Sound Studio vetítése csúszott, de kétlem, hogy sokat veszítettem volna. Az előzetesre anno nem vitt rá a lélek, és nem azért, mert nem érdekelt a film, hanem mert a posztere és a sztori alapján már nézősnek tűnt, de hatalmas csalódás lett belőle végül. Egy német-svájci R-esre vágott horrorfilmről van szó, melyet Tim Fehlbaum rendezett és a forgatókönyvírásból is kivette részét, de nem sikerült igazán megteremteni a kellő hangulatot ehhez a poszt-apokaliptikus témához. Pedig elég nagy rajongója vagyok ennek a világnak, de itt nagyon sok idő telik el a semmivel, magányosan, ami még nem is lenne baj, hiszen ez erről szól, csak épp Az útnál sikerült megteremteni a hangulatot, ellenben ezzel.

Maguk a helyszínek hiába tűntek hitelesnek, ha nem tudták számomra elég érdekessé varázsolni a szereplők történetét. Hiába fektetnek nagy hangsúlyt a sivár tájra, mégis picit olyan összeszedetlen képem alakult ki róla, ami rossz szájízt hagy maga után. Megtörténik sablonosan, aminek ilyenkor megkell, avagy előtérbe kerül a világvége miatt keletkező őrültség, akkor már a szereplőkön is megmutatkozik az elszántság, mellyel a túlélésre hajtanak.

A szereplőkkel nincs gond, viszont még egy nap sem telt el, és már most alig emlékszem bármelyikükre is, szóval külön nincs kit kihangsúlyozni.

A végére valamennyire feléled, de nem sokkal később visszaül ugyanabba a porba, ahol végig telt a másfélórás játékidő, arról már nem is beszélve, hogy nem tudtam sem a szereplőkkel, sem pedig a világukkal azonosulni, de még csak együtt érezni sem. Maradjunk annyiban, hogy nem volt ez rossz, de egy 5/10-ben kimerül.