Az idei Karlovy Vary-i Filmfesztiválon nagy sikert aratott mű egy tizenkét éves, frissen bevándorolt török-kurd fiút mutat be, és családjának küzdelmét az osztrák társadalomba való beilleszkedésért. Apja "papíron" terrorista, fivére szó szerint a bajt keresi, hősünk pedig beleszeret Anába, egy szintén bevándorló lányba. Szerencséjére segítségért fordulhat macsó szomszédjához. Hüseyin Tabak első filmje valóban szemlélteti a jóléti társadalomba való beilleszkedés nehézségeit.

Nem semmi módon elfáradtam ezen a filmen, bár a kilencórás kezdés sem volt a legprímább, de ezt nyilván nem lehet felróni negatívumként, mert maga a téma, amit felölel, az csapott oda nekem igazán. Egy osztrák drámáról van szó, amely a feljebb nevén nevezett rendező keze munkája, és elég nehezen viseltem el a különböző kultúrák ütköztetését a filmvásznon, meg hát eleve fajsúlyos a központi téma, a hovatartozás, a beilleszkedés, illetve az ezekkel járó kihívások és olykor kilátástalan küzdelmek.

Szűk másfél órára rúg a játékideje, amely számomra vontatottnak tűnt egészen sok tízpercen keresztül, talán annak köszönhetően, hogy nem sikerült azonosulnom a látottakkal. A vége felé viszont már eljutottunk oda, hogy olyasvalamit kezdtem érezni, aminek hamarabb össze kellett volna jönnie, úgyhogy a pontozásra inkább aludtam egyet. Kicsit agyaltam rajta, megpróbáltam feldolgozni, és egy nagy alvással később még mindig megvannak a vegyes érzéseim, amelyekkel távoztam a teremből, de marha sok pozitívum is összegyűlt emellett.

A főszereplők hitelesek, főleg a Veyselt alakító Abdulkadir Tuncer játéka érdemel néhány dicsérő szót, hiszen ennyi idősen így visszaadni ezt a szerepet, elég kiváló munka - úgy vélem. Eleve nézzük csak a karakterét, egy hányatott sorsú gyereket, aki szerelembe esik egy másik nemzetiségű, ugyancsak bevándorló lányba. Aranyos kis szerelmes történet az övék, még ha valószínűtlen is, és nagyrészt az álmodozásról szól, de ha egy gyerek nem álmodozhat, akkor ki?! Az Ana-t alakító Milica Paucic kimondottan különleges jelenség, olyan mintha nem is e világról származna, és vélhetőleg Veyselt is ez foghatta meg benne. A szomszéd segítőkészsége is magáért beszél, valamint az is, hogy először mennyire nem érdekelte semmi, és hogy végül mennyire részesévé vált ő is ennek a remek történetnek. Az apa-anya páros, avagy Nazmî Kirik és Lale Yavas ugyancsak nem lóg ki a sorból, és aki esélyt ad ennek a filmnek, valamint nyugodtan végigülni, pontosan fogja látni, hogy mennyire jó stáb gyűlt össze.

Mint írtam, sokszínű érzések keletkeztek bennem a film végére, és amikor feloltották a villanyt, még sikerült egy percet némán ülnöm, annyira odatették magukat, és meghatottak, amit viszont egyáltalán nem gondoltam volna. A maga zord és rideg módján elég színes a rendezés, amely kétségkívül fejlődött a játékidő előrehaladtával, és ez nem rossz dolog.

Maradjunk annyiban, hogy súlyos alkotás - lehet, hogy nem bántam volna, ha kimarad az életemből, de úgy gondolom, hogy legalább az üzenete átjött felém, és ha mást nem, akkor egy kis élettapasztalatot megpróbált átadni. Nehéz sorsú gyerek, család, meg lényegében úgy az egész közeg olyan szedett-vedett - ami pedig a pontjait illeti, megérdemelten nyújtok át érte egy 8/10-es osztályzatot.