Az első világháború előtt járunk, Párizsban. A kurtizánok virágkorukat élik, bejáratosak a legfelsőbb körökbe, főurak, hercegek és királyok szeretői. De persze egyszer felettük is eljár az idő. Lea (Michelle Pfeiffer) és hajdani riválisa, Madame Peloux (Kathy Bates) is visszavonultak már, utóbbinak már egy felnőtt fia is van, akit Chérinek (Rupert Friend) hívnak. Chéri amolyan igazi aranyifjú, élvezi, hogy megvan mindene, és látszólag semmit nem akar az élettől. Így természetesen nem kell Leának kétszer kérnie őt, hogy tartson vele vidéki birtokára. Az itt eltöltött hat év alatt heves szexuális kapcsolat alakul ki köztük, melynek időközben egyikük sem tulajdonít különösebb jelentőséget. Hazatérve azonban Chéri anyja titokban esküvőt szervez fiának, egy másik volt kolléganőjük lányával, Edmével (Felicity Jones). Chéri nem biztos benne, hogy ez az út lenne számára a helyes, azonban még Lea is támogatja, hiszen Edmé igazán jóravaló, kedves és szép lány. Az esküvő után az ifjú pár Olaszországba utazik, Lea pedig hatalmas fájdalmat érez a fiú elvesztése miatt, és folyamatosan felidézi maga előtt az emlékét, így úgy dönt, hogy a felejtés érdekében ő is vidékre utazik, hogy új férfit találjon magának. Eközben Chéri is Lea után vágyakozik, és eleinte egyáltalán nem is tudja szeretni Edmét. Ezt a jelenséget remekül mutatja be Stephen Frears rendező a szexualitáson keresztül, egymás mellé téve a Leával való együttléteket és az első Edmével valót, nem is lehet ugyanazt a jelzőt használni rájuk, hiszen előbbinél az érzelmek, utóbbinál csak a düh, és az ösztön diktálta Chéri tettét. Hamarosan Chéri és Lea is visszatérnek a városba, és ismét együtt töltenek egy éjszakát, de vajon beteljesülhet-e egy ilyen szerelem? Vagy szerelem-e ez egyáltalán?

Az utóbbi kérdésre nem kapjuk meg egyértelműen a választ, így mi magunk gondolkodhatunk el rajta, hogy vajon mit érzett Lea és Chéri egymás iránt? Akármi is volt az, az biztos, hogy valós érzelmek álltak mögötte, és egyértelmű, hogy nem csak a testi kapcsolatról volt szó. A film egyébként a híres francia regényírónő, Collette műve alapján készült, aki mintegy 40 évvel ezelőtt írta meg Chéri és Lea történetét. Bár a könyvet még nem olvastam, de a filmben nagyon jól hozta mind Michelle Pfeiffer, mind Rupert Friend a karakterét, így könnyen elérték, hogy együtt érezzünk velük, még Edmé „kárára” is, hiszen, ha belegondolunk, minden érv mellette szólna, de mégis azt várjuk, hogy mikor lesz Chéri és Lea újra együtt. Stephen Frears rendezőt akár a kapcsolatok mágusának is nevezhetnénk, hiszen nem a Chéri az egyetlen filmje, melynek ez áll a középpontjában, elég csak a szintén Michelle Pfeiffer főszereplésével készült Veszedelmes viszonyokra, A gonosz csábítására vagy a Királynőre gondolnunk. A Chéri egyik nagy erőssége, hogy a szereplők nem egyszer kimondják az általunk is megfogalmazott kérdéseket. A másik nagy erősség pedig egyértelműen a két főszereplő, persze Michelle Pfeifferről régóta tudott dolog, hogy nagyszerű színésznő, de ezek után Rupert Friendre is érdemes lesz majd odafigyelni, de egyébként a mellékszereplők is teljesen jól hozták a karakterüket, senkire nem lehet panasz. Akik szeretik a jó drámákat, vagy Frears mester korábbi filmjeit, azoknak a Chéri is be fog jönni, én a magam részéről 8/10-et adok rá.