A Marvel új Pókember trilógiát készít?

Igen, még mindig a Sony Pictures hackertámadása áll a háttérben, amit a mai Casting blokkban már olvashattatok érintőlegesen. A Sony állítólag tárgyalásokat folytat a Marvel Studiosszal, hogy utóbbi készíthessen egy új Pókember (Spider-Man) trilógiát, de a kreatív és a marketinges dolgokba lenne némi beleszólása a Sonynak is.

A Marvel új Pókember trilógiát készít

A tárgyalás folyamán már a Captain America: Civil War is szóba került, amelyben feltűnhetne Pókember. Ez már csak azért is logikus lenne, mert a képregényekben nagy szerep jut a karakternek ebben a történetben. Az ügyet már halottnak tartották, ám most úgy tűnik, a felek még mindig egyezkednek, igaz, kicsit más feltételekkel, mint korábban. A hírek szerint az eredeti ajánlat, amit a Sony elutasított az volt, hogy a két stúdió közösen készítene új Pókember filmeket, úgy, hogy a gyártási költségeken 60-40 arányban osztoznának a Marvel javára. A Marvel ráadásul bármelyik filmjében szabadon bevethette volna Pókembert, így például a Captain America: Civil Warban is.

Úgy tűnt, nem lesz semmi a dologból, de aztán jött a hackertámadás. A Sony japán vezetősége állítólag "nagyon dühös", a történtek miatt, ugyanis kiderült, hogy mégis van esély a két stúdió összefogására. És akkor ismét megemlítem a mai Castingot, amelyben új Pókember animációs filmről is szó esett, szóval kék-pirosruhás hősünk szekere nem áll meg, amíg A csodálatos pókember 3-ra (The Amazing Spider-Man 3) várunk.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .