Egy karakán, izgalmas akciófilm a nem is olyan túl távoli jövőben, ahol a boxmeccsek kapnak egy kis high-tech beütést: a Vasököl főszereplője Hugh Jackman, azaz Charlie Kenton, egy kifacsart harcos, aki nem tud nyerni a ringben az egytonnás, 2,5 méter magas acélrobotok ellen. Most nem több mint egy piti kis üzletelő, aki épphogy elég pénzt keres a hulladékfém-bizniszből, hogy eljusson egyik meccshelyszínről a másikra. Amikor Charlie számára már nincs remény, kelletlenül összeáll fiával, Max-szel (Dakota Goyo), hogy együtt építsenek meg és közösen edzenek egy igazi bajnokot. Amint megteszik a fogadásokat a brutális arénában, Charlie és Max kapnak még egy esélyt a visszatérésre.

Ekkora feelgood családi filmet, basszus! Kellett ez már, hiszen a Super 8 óta nem szórakoztam ilyen jól ebben a kategóriában, úgyhogy az évet tekintve gyorsan fel is sorakoztatom J.J. Abrams produkciója mögé. Az Éjszaka a múzeumban filmeket jegyző Shawn Levy foglalt helyet a rendezői székben, és azt kell mondjam, kiváló munkát végzett, mert egy pillanatra sem kellett csalódnom semmiben. A forgatókönyv minden kétséget kizárva profi munka, hiszen beleintegráltak némi érzelmet, némi kalandot, némi családiasságot, és némi akciót, utóbbit méghozzá a bokszolós fajtából. Sok helyen olvastam, hogy a Transformers-szel hasonlítgatják, ami szerintem baromság, nekem legalábbis egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy bármi köze lenne hozzá. Oké, robotok. És?

Ha már robotok, akkor nyomtam egy entert, hiszen megérdemli az új bekezdést. Még a film előtt elsőre az a kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy lehet-e több egy robot, mint gép? Itt jelentem ki, hogy igen! Méghozzá az érzelmes fajtából, ugyanis hihetetlen, de sikerült belevinni annyi érzelmet a küzdelmekbe, mintha egy valódi bokszfilmet néznék, és rendesen aggódtam főhősünkért. Természetesen itt most Atomra gondolok, hiszen őt ismerhetjük meg jobban, az elleneket csak nagyvonalakban. A legászabb momentumokat mégis akkor kapjuk, amikor a főszereplő kisfiú táncra perdül a robottal, és ahogyan együtt mozognak a zenére, az valami eszményi megható és magával ragadó pillanatokhoz juttatott. Egyszerűen imádtam!

Kellett már a Vasököl több szempontból, hiszen Hugh Jackmant baromi régen láthattuk a nagyvásznon, már ha a Rozsomákos vendégszerepét leszámítjuk. Konkrétan ez nem az a film, amiben annyira hatalmasat alakít, de hát mégis csak Hugh Jackmanről van szó, akin jól áll a rodeós szerkó, aki különc módon formálta meg a nagyvilágban céltalanul bolyongó elhidegült néhai bokszolót. Szépen felépítették az egész történetet, és Jackman figurája párhuzamosan halad vele, ugyanis a játékidő előrehaladásával szépen lassan rátalál a szeretetre, és rádöbben, hogy nem a pénz körül forog a világ. Ez úgy olyan szép, nagyon megfogtak vele! Dakota Goyo játszotta a főszereplő kissrácot, akitől borzasztóan aranyos és magával ragadó alakítást láthattunk ilyen fiatalon. Néha még az is megfordult a fejemben, hogy már-már felért Jackman szintjére, annyi érzelmet és odaadást tett a szerepbe. Feljebb ugyan nem tértem ki Atomra, aki le sem tagadhatná Spielberges eredetét, és ha jobban belegondolunk, nem kell messze menni. Családi film, Steven Spielberg executive produceri felügyeletével… Összeáll itt szépen a kép, és akkor még nem jöttem az A.I. - Mesterséges értelemmel, ami nagyvonalakban hasonló köteléket mutat be egy robot és egy kisfiú között. Evangeline Lilly kicsit a háttérbe szorult, de baromira bírtam, ahogyan szurkolt főhőseinknek, és azért némi érzelmet az ő arca is tükrözött. Olykor Anthony Mackie és Kevin Durand is feltűnt még, mindkettejüknek jól állt a karakter. Előbbi egy buki szerepét öltötte magára, míg utóbbi egy idegesítő, pénzéhes, haverjaival keménykedő rodeóbohócot alakított korrektül.

Mellesleg a történet szerint 2020-at írunk, és a kütyüket illetően is büszke vagyok rá, hiszen nem iPhone és Sony rajzás van benne, hanem Nokiával és Hewlett Packarddal gurítanak. Bejött ez a nem túl távoli jövő ábrázolás, ami sok-sok apró dologgal oldottak meg. Ami azt illeti, kiragadom még a nagytömegből Jackman-ék teherautóját, ami nem egy jövőbeli darab, hanem egy olyan vas, amire jól esett ránézni.

A feljebb leírtakon kívül néha szépen eljátszottak a fényekkel, sokszor sikerült gyönyörűen elkapni egy-egy pillanatot, és én ezeknek is nagyon örültem, mert szerintem ez fontos egy jó filmhez. A folytatás ötlete remélem eszükbe sem jut majd, mert kár lenne egy ilyen nagyszerű filmet tömeg franchise-zá duzzasztani. Nem győzöm elégszer leírni, de végre a film, aminek van sütnivalója, tanulsága és közben még szórakoztatási faktorában is remekel. Erősen megközelíti a csúcspontszámot, ami pontokban 9/10-ben nyilvánul meg.