Nicholas Angel túl jó zsaru, ténykedése egyre kínosabb a testület számára. A felettesei ezért Londonból áthelyezik az isten háta mögötti falucskába. A szuperrendőr nehezen találja helyét az álmos településen, ahol látszólag még a bűnözők is alszanak. Ráadásul a teszetosza, az amerikai akciófilmekért rajongó Danny személyében új társat kap. Amikor már úgy tűnik, Angel számára minden elveszett, az idilli falucska életét borzalmas balesetek sora kavarja fel. Angel azonnal akcióba lép, gyanakodni kezd, hogy Sandford talán nem is olyan ártatlan hely, mint amilyennek látszik.

A történet lehetne akár annyi is, hogy Simon Pegg karaktere, vagyis Nicholas Angel szélmalomharcot vív néhány tapló vidéki zsaruval és nem zsaruval. Ennek ellenére mégis lekötött majd két órára, és olyan filmként írhatok róla, ami minden bugyutasága ellenére működik. Habár, ezek szándékosak, a fő elkövető Edgar Wright rendező volt, de Simon Peggnek is azért fekszik annyira a téma, mert a társírói szerepet ő töltötte be.

Számomra könnyű volt azonosulni Angellel, mert valamennyire átélem a való életben is ezt a harcot, bár abba nem mennék bele, hogy mivel, vagy mikkel szemben vívom. Az első résznél annyi 'kívánságom' volt, hogy a folytatás csak nyomokban közelítse meg elődjét, és mivel ez felülről történt meg, igazából egy árva szavam nem lehet, de akkor mit olvasnátok itt? Úgy istenigazából gőzöm sincs, hogy annak idején mivel verte ki nálam a biztosítékot, de most úgy zabáltam, mint a veszedelem.

Ennél a trilógiánál fontos tényező a geekfaktor, ami természetesen itt is jó szintet ugrik meg, és az sem kizárt, hogy hat évvel ezelőtt még kevésbé voltam geek, mint most vagyok. Tetszett még, hogy a humor mögött ott lapulnak a valóéletbeli bajok, és már a szarkazmus sem ölt akkora méretet, mint az első részben, ám ettől függetlenül szórakoztató sok más miatt. Pedig de tartottam attól, hogy mi a fenének nekünk a kétórás játékidő. Olyan ez, mint egy remek nyomozós angol sorozat, márpedig abban ők az ászok rövidtávon. Ez ugyanaz, csak épp itt nagyobb szerepet kap a humor is.

Angel már akkor megvett magának kilóra, amikor az elején bemegy a bárba rendet rakni, és elkezdi faggatni a tagokat, hogy ki hány éves. Az egyik srácnak olyan dumát írtak, hogy a padlófogás garantált. Tehát Edgar Wright-ék olyan módon vegyítik ebben a részben a krimi és a humor sajátos stílusjegyeit, mint soha senki korábban. Az egyedi dolgokat pedig szeretjük, becsüljük. A nyomozási stílus már-már olyan módon lett ábrázolva, amit Sherlock Holmes esetében megszokhattunk az utóbbi időben. Elég sok a hasonlóság, mégsem vehető egy kalap alá.

Simon Pegg csak otthonosabban mozog, még ha nem is otthon folytat nyomozást, és nincs hová ragozni, eszeveszett jól hozza a karaktert. És amíg olyan ászok szerepelnek mellette, mint Martin Freeman, Bill Nighy, Joe Cornish, Timothy Dalton, Jim Broadbent vagy a mindig minden lében kanál Lucy Punch, kő kövön nem maradhat, és így is történt. Sok közülük a macskajancsi is, de csak a szerepüket tolták, és kellettek a történetbe, hiszen ettől viszi valamire az egész film.

Nem véletlenül választottam ezt a posztert, hiszen ez mindent elmond a Vaskabátokról, és elég ránézni, felidézi a film legjobb jeleneteit. Részemről stabilan osztom rá a 8/10-et, és ez egy hangyamicsodányival erősebb lett, mint elődje, szóval hajrá Világvége! Zárásként még a szinkront sem tudom lehúzni, mert jó, persze nem vethető össze az eredeti hangokkal, hiszen az is egy faktor.