A rettenthetetlen, független fiatal nő, Lara Croft kislány volt még, mikor édesapja, a különc kalandor nyomtalanul eltűnt. Most, 21 évesen, csak él bele a világba; East London nem túl bizalomgerjesztő utcáit rója biciklis futárként, miközben alig telik neki lakbérre, és alig ér oda időben a főiskolai előadásokra. Mindenáron a saját lábán kíván megállni, így nem hajlandó átvenni apja cégbirodalmának irányítását, ahogy az is szent meggyőződése, hogy Lord Croft még él. Hét év eltelte és a tényekkel való folytonos szembesítés dacára Lara elindul, hogy egyszer s mindenkorra megoldja az apja halálát övező rejtélyt.

Mihez kezd az új főszereplős Tomb Raider filmmel egy olyan rendező, mint Roar Uthaug?! Talán a Hideg préda kapcsán hangzik majd ismerősen a neve, egyébként norvég az ürge, én pedig igazán kedvelem az északiakat, mert totálisan más a látásmódjuk, mint a legtöbb, begyöpösödött hollywoodi átlagot prezentáló rendezőnek. Kétkedve indultam moziba ma reggel, arról nem is beszélve, hogy a vártnál jóval hamarabb érkezett ez a film. Nyilván ez utóbbi totálisan mellékes a film minősége szempontjából, úgyhogy rá is térek a lényegre.

Abban már most biztos vagyok, hogy 2018 egyik - ha nem a legjobb, ez majd idővel kiderül - kalandfilmjét láthattam, amelyről kijelenthetem, hogy nem csupán egy üres kalandfilm néhány verekedős-lövöldözős jelenettel, hanem még az érzelmi szálak is működnek benne. Például gyönyörűen kidolgozták a Lara és apja közötti kapcsolatot, amelyen sikerült másfél alkalommal elérzékenyülnöm, szóval nem, az új Tomb Raider film nem egy üres és buta kalandfilm, hanem több attól. Nyilván nem ennyire faék egyszerűséggel működnek a dolgok, hiszen ott van megannyi jelenet, amelyek láttán még jómagam is leizzadtam.

Ha szívesen néznétek régészes kalandfilmet, az új Tomb Raider erre is remek alternatíva, méghozzá egy színészileg is kiváló hősnővel a célkeresztben. Hogy a játékokhoz mennyire van köze? Hááát… mivel nem játszottam vele, nem tudom, de a cimborám szerint nem sok a hasonlóság. Ezt majd inkább megírjátok ti kommentben. Vissza a kalandokhoz: állatira bejöttek azok a részek, amikor a tempó élvezte a főszerepet, amikor Alicia Vikander biciklin, futva, dzsungelben, sírkamrában, vagy mindegy, hol és milyen formában, de menekül valaki elől és az életéért - esetleg egy nemesebb jóért - vív ádáz harcot az idővel szemben.

Angelina Jolie után kemény dió eljátszani Lara Croftot, amennyire emlékszem, tinédzserkorom egyik nagy hősnője volt annak idején, és sok éve már, hogy nem láttam a vele készült Tomb Raidereket. Most viszont a jelenre kell koncentrálnunk, a helyzet pedig egész egyszerűen annyi, hogy Alicia Vikander abszolút ideális választás Lara szerepére. Jolie anno megállta a helyét, most viszont valami mást kíván meg a nép ingerküszöbje - az pedig már szubjektív, hogy valaki szereti Alicia Vikandert, vagy sem. Én imádtam! Nekem tökéletesen eladta ezt a figurát, élveztem a vele töltött perceket és az általa produkált színészi játéknak köszönhetően nem dúltak bennem kételyek, ehelyett szívesen néztem őt bármilyen szorult helyzetben.

Nem csak Vikanderrel fogták meg az isten lábát, hanem az apját játszó Dominic Westtel is. Szépen kidolgozott, igényes játékot láthatunk tőle, és ténylegesen hihetetlenül jól működött Vikanderrel az apa-lánya vonulat. Walton Goggins szintén kemény dió, nincs rá jobb kifejezés, egyszerűen semmilyen formában nem szeretnék az ellenségévé válni, ugyanis nem csak a vadnyugat kegyetlen, de az általa vezérelt világ sem fehérembernek való. Daniel Wu ugyancsak szimpatikus egyéniség, ideális társ Lara mellé, reméltem, hogy úgy járnak el vele, ahogy az történt is. Illetve Kristin Scott Thomasról is muszáj szót ejteni, ha mást nem, így futtában, hogy mennyire jó szerepe volt és lesz az esetleges folytatásban.

Egyébként bátran nevezhetjük rebootnak az új Tomb Raider filmet, viszont utólag gondolok bele, mennyire nem fogott el a szokványos érzés, hogy megint egy újabb figura megszületését láthatjuk teljesen snassz módon tálalva. Ez a Lara Croft egyszerűen belecsöppent egy olyan világba, amelyre nem számított, és előre menetelve jól érezte magát, habár tény, hogy elég erős motiváció a küzdesz, vagy meghalsz eszme. Ha kalandfilm, akkor 3D-ben izgalmasabb? Kétlem, még mindig két film jut eszembe, ami jobb volt 3D-ben, mint laposvásznon, szóval hacsak nem vagytok vérbeli rajongók, nincs értelme ilyen vetítésre menni.

Ha engem kérdeztek, izgalmas dolog Alicia Vikanderrel régészkedni, habár ahogy a fülembe jutott, elég sokan elégedetlenkednek az új film láttán. Nekem talán annyiban van itt is előnyöm, hogy csak az első vagy második Tomb Raiderrel játszottam, attól pedig nem állt távol. Mármint nem tipikus videojáték adaptáció lett Roar Uthaug filmje, viszont így kell valamit jól vászonra vinni. Mellékes, de a szinkron is elég jól sikerült két apró és funkciómentes beszólást leszámítva. A 8/10 stabilan megvan. Jöhet a folytatás, szóval hajrá amcsik…