Asher elnök (Aaron Eckhart) találkozóra készül a dél-koreai miniszterrel, és annak védelmi parancsnokával. Azonban a Fehér Ház ellen indított váratlan légitámadás az egész kabinetet a vendégekkel együtt az elnök földalatti bunkerébe kényszeríti. És végül a megbeszélés egy kiszámíthatatlan kimenetelű terrorba fordul át. Mike Banning (Gerard Butler) testőr volt korábban, de egy tragikus autóbaleset során súlyos hibát vétett, ezért eltávolították az elnök mellől. Ahogy híre megy, hogy az államfő veszélybe került, a félelmet nem ismerő Banning egyből a helyszínre siet. A dél-koreai terroristák az amerikai katonák visszavonulását követelik, és egy veszélyes nukleáris fegyver bevetésével fenyegetőznek. Mivel a Pentagonnak egyre fogy az ideje, csak egyetlen esélyük maradt a túlélésre…

Tavasszal tűz alá vették a Fehér Házat, és hamarosan érkezik még egy akciófilm a témában. Kérdezem én, hogy szükség van erre?! Majd kiderül, mindenesetre Antoine Faqua akcióthrillerje kegyetlen, földhözragadt, de helyenként buta egy kicsit. Eredeti ötlet alapján készült, ami manapság megbecsülendő, és végül is a forgatókönyvírók sem hibáztak sokat, pár tipikus lépést leszámítva. A kérdés már csak az, hogy mihez kezd az ember fia 2013-ban egy olyan színésszel, mint Gerard Butler? Eleinte jómagam is kétségekkel voltam teli, de idővel visszaszerezte a régi becsületét. Arról a becsületről beszélek, amit a 300 után veszített el, merthogy azóta nem volt normális szerepe, az teljesen biztos! Nem akarom elkiabálni, de remélem, hogy innentől kezdve megjön az esze, és nem vállal el mindenféle szemét szerepet.

Bevallom őszintén, hogy elvárások nélkül, némi kíváncsisággal ültem le a film elé, aztán vártam, hogy történjen valami. Az első félórát amolyan szódával elmenősnek mondanám, amikor keresgéltem a kákán a csomót, és volt is belőle bőven, de így utólag visszagondolva egész komoly kis felvezetés lett ez a főcselekményhez. Bár, amellett nem tudok elmenni, hogy olyan, mintha innen-onnan összeollóztak volna dolgokat, például Butler küldetése egy az egyben olyan, mintha John McClane alternatív változatát látnánk akcióban.

Nos, az akció része, mondhatni hibátlan, főleg ezért tudott megállni előttem a lábán, egyébként nem sok esélye lett volna, na meg persze Butler pozitív hatása is sokat tesz hozzá az összképhez. Maga a támadás egészen brutális módon lett levezényelve, bár amikor a repülőgép először fordul a levegőben, az nem volt épp túl realisztikus, de a későbbiekben elég hamar kárpótolnak ilyen apróságokért. Gondolok itt a hőkövető rakéták eltérítésére használt eszközre, ami gyilkos módon gyönyörű húzás volt az ellenség részéről. És ez még mind semmi, mert a fényképezés is remek munka, habár az egyik kép a Fehér Házról túllőtt a célon, de ezen kívül találkozhatunk még pár kreatív felvétellel.

Amikor ostrom alá veszik a Fehér Házat, az sem a vicc kategória, és még valamennyire el is tudnám ezt így a valóságban képzelni, bár azt soha nem fogom megérteni, hogy miért kell negyedóra, hogy kiküldjék a SWAT-ot, azt pedig pláne nem, hogy miért nem keményebb legénységet vezényeltek ki - mondjuk SEAL egységeket. Ja, jönnek ők később, de kábé bedobták őket a levesbe, szóval a tipikusan taktikátlan amerikai lépések fölött szemet kell hunyni, mert egyébként nem lesz min szórakozni. Az is egészen durva, ahogyan lerohanják a Fehér Házat, és hogy mennyire tehetetlenek az amcsik saját magukkal és a technológiájukkal szemben. Tetszett azért, hogy megtiporták kicsit a nemzetüket, de a funkciómentesen mutogatott amerikai zászlót nyilván itt sem hagyhatták ki.

Fura módon egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy sok lenne a kétórás játékidő, hiszen ez épp ideális ahhoz, hogy egy ilyen történetet kényelmesen ki lehessen bontakoztatni. A közepes nyitány után viszont egy fikarcnyit sem unatkoztam, az események elég gyorsan pörögtek ahhoz, hogy ilyesmire ne jusson időm. Ergo, Antoine Faqua megint kihozott valami jót, pedig egy erősen közepes forgatókönyvet kapott, amihez egy tollvonást sem írt hozzá.

Gerard Butlert már ecsetelgettem feljebb, viszont ő is érdemel még ide is néhány szót, hiszen végre megdolgozott valamiért, és volt is értelme annak, amit csinált. Lehet hasonlítgatni a karakterét bárkihez, és jobban belegondolva elég lehetetlen küldetésnek tűnt az övé, de mégis véghezvitt valamit, és ez idő alatt nem veszítette el a hitelességét. Csakhogy Aaron Eckhartról ugyanez már nem mondható el, hiszen elég nehéz Kétarcot vagy az idegenek ellen harcoló tengerészgyalogos őrmestert az elnök szerepében elképzelni. Viszont legalább korrekt figurát kapott, ami szintén nem hátrány. Morgan Freeman a háttérből asszisztált, akinek ez a szerep rutinfeladat volt, mégis jó választásnak tartom, hiszen általa is csak erősebb lett a stáb.

Rick Yune majdnem kevés a rosszfiú szerepére, de azért végül ő is bebizonyította rátermettségét, és ahogy kell, szét is esik az események kellős közepén. Melissa Leo alakítása lesz még számomra feledhetetlen, nem semmi, amit produkált, és Angela Bassett esetében ugyanez áll fenn, bár ő kicsit jobban a háttérbe volt tolva, és kevésbé hagyták kibontakozni.

Összességében az elejét tényleg sajnálom egy kicsit, de nem tudok emiatt haragudni a filmre, mert a későbbiekben érkezik a kárpótlás, és istenigazából rezgő léccel, de megvan a 8/10, viszont az utolsó 2-3 percet simán le lehetett volna vágni a stabil nyolcas érdekében.