A Sin City: Ölni tudnál érte olyan történeteket mutat be, melyek nem kerültek bele az első filmbe, de Miller vadonatúj szálakkal is gazdagította az eredeti anyagot. A cselekmény Marv történetével (Mickey Rourke) folytatódik azon az éjszakán, amikor Hartigan (Bruce Willis) meghal. Elmeséli, milyen konfliktus vezetett ahhoz, hogy Dwight (Josh Brolin) átoperáltassa az arcát (és Clive Owen arcát viselje). Láthatjuk, hogyan próbálja Nancy (Jessica Alba) túlélni Hartigan áldozatszerű öngyilkosságát. Új figuraként megismerhetjük Johnnyt (Joseph Gordon-Levitt), az aranykezű szerencsejátékost, aki megtudja, milyen rosszul végződhet egy este, ha egy nagykutyába botlik a bűnös városban. Eva Green pedig a femme fatale szerepében sorvasztja a férfilelkeket.

Nem kevés fenntartással váltottam jegyet a premier napján erre a folytatásra, és az első percek után nagyjából ugyanúgy berántott, mint annak idején az első rész. Sokat vártunk rá, de úgy gondolom, hogy ezúttal sem okoz csalódást a Frank Miller-Robert Rodriguez rendezőpáros, hiszen a stílus megmaradt, és végig pörög az egész. Habár, összességében az egyetlen problémám lényegében annyi volt a filmmel, hogy a második felére csökkent a folytonosság. Hagytak időt gondolkodni, pedig nem kellett volna, de szerencsére nem panaszkodhatok, mert megkaptam, amit szerettem volna.

A Sin City 2 az első felvonással együtt büszkén elmondhatja magáról, hogy ezek a valaha készült legképregényesebb adaptációk, ami olyan brutálisan működik, mint egy olajozott gépezet. Jön az arcodba, pörög, nincs megállás, és minden képregényesen van ábrázolva olyan hűséggel, amit máshol eddig még sohasem kaptunk meg. Ja, és hát… kézcsók az operatőrnek, hiszen rajta elég sok minden áll, vagy bukik a témában, de egy-egy jelenet felvételénél csak pilláztam ki a fejemből. Na igen, a másik nagy aggályom az volt, hogy kevés pénzük volt a folytatásra, és valami übergagyi B-filmet gyártanak. Nem így történt, illetve az első 3D-s képkockánál még megijedtem, de utána már nincs gond, viszont egyértelműen nem szükséges a 3D a szórakozáshoz, ellenben fölöslegesnek sem mondanám.

A képi világát félig-meddig kitárgyaltam, viszont még hozzátenném, hogy nagyon-nagyon bírtam, hogy R-es korhatár besorolás keretein belül ment a durvulás, és itt bizony kő kövön nem marad. Persze képtelenségekkel is találkozhatunk bőven, de azoknak, akiknek ez nem fér bele, ne nézzenek képregény alapján készülő mozifilmet. Nagyon kellemesen csalódtam a magyar szinkronban. Bitang jóra sikerült, és basszus, Miller előtt mély meghajlás a szövegkönyvért. Mondjuk, szinte biztos vagyok benne, hogy a képregények alapján fordították, de akkor is izmosak a magyar hangok. Marv halk duruzsolása valami eszméletlen, annyira az, hogy nem is izgatott az eredeti hangja.

Ha már Marv, akkor Mickey Rourke az a figura, aki nem hiányozhat Sin Cityből, hiszen iszonyat brutális a csávó, és a karaktere is legalább ennyire durva. A film vége után sem bírtam kiverni a fejemből egy-egy dumáját, beszólását. Josh Brolin is a kellemes csalódás kategória, mert alapjában véve nem vagyok érte oda, viszont itt szívesen néztem küzdelmeit, törekvéseit. Csak hát, hiábavalók. Joseph Gordon-Levitt karakterével is megvettek, méghozzá kilóra, azonban pont az ő történetszálát mondanám a leggyengébbnek. Még annak ellenére is, hogy izgalmasak a jelenetei, amelyeknek végkifejletét mindig kíváncsian vártam. Belevaló srác, és amikor kártyalapok kerülnek a kezei közé… imádtam ezeket a jeleneteket is, hiába képtelenek voltak.

Mindig is nagy szívfájdalmam lesz, hogy Michael Clarke Duncan nem tudott visszatérni a folytatásra, és bár Dennis Haysbert mondhatni jól pótolja őt, de közel sem tud akkora tekintélyt parancsolni, mint Duncan annak idején. RIP újra… Bruce Willist viszont remekül visszahozták, Powers Boothe karakterét az ember a háta közepére sem kívánja. Kegyetlen arc nagyhatalommal, és rengeteg elszántsággal. Ray Liottából nem sokat kapunk, mint ahogyan Jeremy Pivenből sem, mégis ékes tagjai a stábnak. Christopher Meloninak pedig kijutott a jóból. Vagy mégsem? Ja, igen, és hát Christopher Lloydnak lényegében elég csak leírnom a nevét is.

Térjünk ki végre a nőkre, kezdve a sort a bájos Jessica Albával, aki ugyan szívdöglesztő, de nyilván Eva Green mellett nem rúghatott labdába. Alba remek táncosnő, és értettem az indíttatásait, viszont Green meztelenkedésével nehéz felvenni a harcot. Persze azon csak kamilláztam, hogy Green milyen jeleneteket bevállalt, még ha nem is durvult el a helyzet, akkor is… Rosario Dawson megadomina, nincs mit túlragozni ezen. Juno Temple viszont kicsit kevésnek tűnt ennyi rosszéletű, mocskos leányzó közé, szóval vehetjük úgy, hogy még 'van mit romlania'. Jaime Kinget mindig örömömre szolgál látni, halálos kis Mihót (Jamie Chung) pedig ki ne szeretné. Akadt még nekünk egy Lady Gagánk is, hogy teljes legyen az öröm, bár nem estem tőle hanyatt, mint ahogyan Alexa PenaVegától sem.

Tegnap este óta azon agyalok, hogy erős nyolcas legyen, vagy megadjam neki a kilencest, de inkább előbbinél, vagyis a 8/10-nél maradok, amiért néhány szereplővel nem találtak telibe, illetve a második fele nem szippantott be 100%-osan, hogy repülhessen rá a nagyobb pontszám. Akiknek bejött az első rész, nyomás moziba, de nem szabad elvárni annak színvonalát.