Értékelés: Páncélba zárt szellem (Ghost in the Shell - 2017)

A Páncélba zárt szellem főhőse az Őrnagy, a különleges erőknél szolgáló egyedi humán-kiborg hibrid, a 9-es Részleg nevű kommandós osztag vezetője. A legveszélyesebb bűnözők és szélsőségesek kiiktatására szakosodott 9-es Részleg egy olyan ellenséggel kerül szembe, amelynek egyetlen célja, hogy elpusztítsa a HankaRobotika kibertechnológia fejlesztéseit.

Amolyan taktikai döntés volt részemről, hogy a Páncélba zárt szellem kapott lehetőséget a héten, mert még a Jessica Chastain-imádatom is hiábavaló, a Menedékhez egyszerűen nem fűlött a fogam, a Hupikékre pedig túlzás lett volna jegyet váltani ebből a felhozatalból. Egészen a film első képsoraiig bizakodóan álltam hozzá, ám amikor a vásznon megjelent Rupert Sanders (Hófehér és a vadász) rendező neve, kicsit összeráncolt szemöldökkel a kezembe temettem az arcomat. Merthogy eme apróság csak nyomokban élt az emlékeimben.

Először is, tisztázzuk, hogy az 1995-ös eredetit nem láttam, nem vagyok egy manga fan, viszont számomra enélkül az új adaptáció kifejezetten ígéretesre sikerült, és amcsi mivolta létére még meglepetéseket is tudott okozni. Az elmúlt években nem készült normális A.I. témájú sci-fi, amit pedig eddig láttam, mindegyikben erőltetetten kezelték a lázadós szálat, míg itt szolidan bántak ezzel a csapásvonallal. A 107 perces játékidő hiába tűnik optimális választásnak, tény, hogy elég lassú lefolyásban tálalják az eseményeket, amivel én elvoltam, de lehet, hogy másoknál ez idegesítő tényezőként köszön majd vissza.

Belegondoltam, hogy idén még jön a Valerian és a Szárnyas Fejvadász 2 is, tehát sci-fiből nem lesz hiány, és látvány szempontjából érdemes felkötni az alsónadrágot, mert a Páncélba zárt szellem egy olyan világot tár a nézője elé, ami nem csak futurisztikus, hanem gyönyörű, részleteiben gazdag, és mindemellett még borzasztóan illik is az alaptörténethez. Persze az előbb említett két sci-fi hatalmas előnnyel indul ehhez képest: témában járatos rendezőkkel rendelkezik. Sokszor elfogott egy érzés, hogy olyan ez a film, mintha keveredett volna Az ötödik elem a Mátrixszal, a pozitívum viszont mégis az, hogy legalább nem érződött a majmolás szaga.

Visszatérve a rendezőre, akit ennél a filmnél mindig is amolyan sarkalatos pontként kezeltem, tényleg képtelenség, hogy ezt így ő egyedül hozta tető alá, viszont sajnálatos módon le sem tagadhatná a kézjegyeit. Mivel a gyártásba beleszólt két keleti stúdió is, az ügy nem veszett oda, és mindenképpen az ő számlájukra írhatók fel azok a jelenetek, amelyek nem teljesen hatásvadász szellemben kezelik a filmet. Gondolok itt arra, hogy a látvány hiába szemet gyönyörködtető, mégsem éreztem úgy, hogy ez egy tök műanyag univerzum, pedig valójában az, tehát az érzéki csalódással is telibe találtak. De folytatnám tovább.

Látszik, hogy az alapokat adó mű kiagyalója tele volt eredeti ötletekkel, és tippre sokat át is emeltek az 1995-ös eredetiből. Tényleg olyan bámulatos jövőbeli megoldásokat láthatunk - beszéljünk akár egy utcaképről, egy hirdetőtábláról, a járművekről, vagy a kedvenc katonám szeméről -, amelyek mind-mind bizalomgerjesztőn hatnak. Vagy említhetném akár a… na, most majdnem elspoilereztem, hogy milyen gésákról van szó, de ők is elég korszakalkotó módon lettek megalkotva - nyilván a manga "szerzőjének" köszönhetően.

Kimondottan tetszett az a felfogás is, hogy sok a nemzetközi szereplő, elvégre is a közeg megkívánta az ilyen arcokat. Az első képek alapján Scarlett Johanssonból nem néztem volna ki, hogy ennyire tökéletesen integrálódik majd ebbe a világba, és nagyszerű, amit véghezvisz ebben a másfél órában. Ami a kinézetét illeti, tény, hogy nagyon jól sikerült a haja, ami sokat dob az összképhez, azt viszont elég nehéz eldönteni, hogy a testét illetően mi a valóság és mi készült CGI technológiával. Egy szó, mint száz, nagyon kellemes társaság, aki egy cseppet sem lóg ki a sorból, sőt!

Nem is tudom, hogy Pilou Asbæket kedveltem-e már ennyire bármiben is, mint itt. Tökös katona szimpatikus hozzáállással és szerethető egyéniséggel, aki hű társa Scarlett Johansson karakterének. A szereplőválogatás nagyon sokat lendít a film helyzetén, hiszen például Juliette Binoche nem picit emeli színvonalat, de akár Takeshi Kitanóval is példálózhatnék. Nincs tökéletesség, ám ebben a jövőbeli univerzumban arra törekszenek, és a szereplőkkel is próbálták ezt érzékeltetni. Michael Pitt pedig megkoronázza az egészet, amit említettem, de a másik gonosz (Peter Ferdinando) is elég erős szemétláda.

A közelharcok mutatósak, ahogyan azt egy popcornfilmtől elvárható, és talán picit kevés ilyet kapunk, de tudjátok jól, hogy nem bírom az agyatlan módon túltolt akciókat, amikor más sincs, mint rettentő nagy üres zaj a vásznon. No itt ezt a hibát nem követik el, kérdés, hogy erre a nézők hogyan reagálnak. Mivel nálam nem okoz szívfájdalmat, hogy nem hemzsegnek az akciójelenetek, inkább a játékidőt szabtam volna kicsit feszesebbre a gördülékenyebb végeredmény érdekében.

Megint benyaltam a kényszer 3D-t, lassan már tényleg említést sem érdemel, mert csakis arra volt alkalmas jelen esetben is, hogy sötétebbé tegye a vásznat. Mivel összességében pozitív élménnyel távoztam a moziból, és az eredeti film híján nincs is viszonyítási alapom, egy gyengécske 8/10-et összekapart magának, de biztosan tudom, hogy egy jobb rendezővel ez a film sokkal vagányabb is lehetett volna. Csak hát a Universal nem tanult a saját hibájából, és megint nagy pénzt adott Sanders kezébe.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

6 hozzászólás

  1. Nekem pedig pont az tetszett hogy egy az egyben emeltek át jeleneteket a ’95-ös aninméból.
    Egyébkéntva sztorit némileg leegyszerűsítették, ami miatt olvastam is több kritikát hogy túl amerikai lett de nekem tetszett.

  2. Nem értem,hogy mi értelme van az ilyen 3D-nek. Pár éve még legalább próbálkoztak a stúdiók. Mostanra odáig süllyedt ez, hogy filmenként van max. 1-2 jelenet, ahol kijön a 3D.