Justine családjában mindenki állatorvos és vegetáriánus. Ő is beiratkozik az állatorvosi egyetemre, ahol ismeretlen, könyörtelen és veszedelmesen csábító világ fogadja. Az első hetek beavatási szertartásai során a beilleszkedési vágytól hajtva megtagadja a családi törvényeket, és nyers húst eszik. Nem várt és iszonyú következményekkel kell szembesülnie, mikor felébred eddig szunnyadó, igazi énje.

Az idei év egyik nagy várományosa volt részemről a Nyers című olasz-francia-belga horrorfilm, ami némileg csalódást okozott, ugyanakkor annyira morbid események tanúi lehetünk, hogy összességében viszont lehengerlő a végeredmény. A francia származású Julia Ducournau első nagyjátékfilmjéről van szó, ami viszonylag sok meglepő fordulatot tartogat, de nem tudtam maradéktalanul szeretni. Viszont ahogyan mindig is, az ilyen alkotások esetében egyfajta pluszt adott hozzá a francia nyelv.

Két oka lehet a csalódottságomnak: az egyik, hogy valamelyik este későn kezdtem el nézni, és a fáradtságom győzött, a másik pedig, hogy számomra túl lassú lefolyást képviselt ez a horrorfilm. Hogy a két tényező közül melyik a ludas, nem is fontos, viszont rengeteg értéket rejt magában Julia Ducournau minimalistára fogott, majdnem vámpíros horrorja. A közeg alapján akár egy vámpírakadémia is lehetett volna a fő helyszín, és sokszor hatalmába kerített valami nagyon hasonló érzés.

A filmben viszont nagyra értékelendő, hogy eredeti momentumokkal teli, egyedi látásmódot és valami teljesen frisset képvisel. Semelyik általam eddig látott kannibálos filmhez sem tudnám hasonlítani, és ez kifejezetten jó. Brutálisan durva, életszerűen megalkotott jeleneteket kapunk, amelyekbe több alkalommal beleborzongtam. Vegyük példának az ujjelrágcsálós jelenetet, esetleg a viszketős részt, vagy a végén nagy tragédiaként jelenlévő ágyban fekvőset.

A főszereplő leányzót alakító Garance Marillier őstehetség, ehhez kétség sem fér, hiszen neki is ez volt az első nagyjátékfilmje, és úgy fogalmaznék vele kapcsolatban, hogy nyers, őszinte és meghökkentő játékot láthatunk tőle. Ella Rumpf sem gyenge ebből a szempontból, habár ő kismiska Marillierhez képest, ugyanakkor igazán remekül összeillő párosról beszélhetünk. Rabah Nait Oufella nekem a Csajkorból volt ismerős, és nyilván ezzel a közeggel is kiválóan elbírt, csalódásmentes színészi alakítást produkált.

Zenéi végig aggályt keltőek, illenek a film által képviselt művészies stílushoz, mint ahogyan a lassúsággal sem lenne szabad gondnak lennie, nekem viszont ezúttal mégis összeakadt vele a bajszom. A rideg, hideg színekkel operáló képi világa is tökéletes összhangban van a tő témájával, viszont leszögezném, hogy csak erős idegzetűeknek ajánlott a megtekintése, mert annyira valósághű a megvalósítás, hogy könnyen okozhat gyomorforgató pillanatokat. Részemről 7/10-ke, de csak és kizárólag a lassú menetdinamika miatt lyukadtam ki ennél a számnál.