Dr. Martin Harrist (Liam Neeson) autóbaleset éri Berlinben. Mire a kórházi ágyban magához tér, megváltozik körülötte a világ. A felesége (January Jones) nem ismeri fel, és egy másik férfi azt állítja, hogy ő Dr. Harris (Aidan Quinn). A hatóságok nem hisznek a lábadozó férfinak, neki pedig nincs sok ideje magyarázkodni: titokzatos bérgyilkosok vadásznak rá. Amikor az életét menti és a személyazonosságát próbálja visszaszerezni, talál egy szövetségest (Diane Kruger), aki talán a leggyanúsabb, hiszen látszólag semmi oka sincs, hogy a kétségbeesett férfin segítsen. Martin gondolkodás nélkül beleveti magát a nyomozásba, miközben saját épelméjűségét, önmagát kérdőjelezi meg. A váratlan események során a doktor egyre közelebb kerül az igazsághoz…

Nem hiába, megérte majd két hónapot várni az Ismeretlen férfire, aki végig sajátosan rejtélyes marad, és tartja a nézőben a kíváncsiságot. A rendezésre azt mondom, hogy Jaume Collet-Serra (Viasztestek) nagyon jó munkát végzett, ugyan kerültek bele nem túl eseménydús percek, de mindvégig ott lappangott a sejtelmesség, ami pont elég volt arra, hogy ne fulladjon unalomba, és minden egyes momentumának van értelme. Főleg utólag. Sokan fogják hasonlítgatni a filmet Liam Neeson 2009-es megasikeréhez, de én azt mondom, hogy egyáltalán nem érdemes. Pörög, meg van benne esemény, ráadásul rohadt nagy csavart ültettek el a forgatókönyvben, ami csak jobbá varázsolja az összképet, de tényleg tegyünk félre mindenféle a hasonlítgatást.

Nekem nagyon bejött, hogy itt játszódtak az események a „szomszédban”, vagyis Berlinben, és végre kimozdultak Amerikából. Európai hatás, európai emberek, kocsik, beszédstílus és környezet. Szerintem ez az egyik legjobb elgondolása a filmnek. Persze megvannak az apróbb hibái, és képtelenségei, amin talán még lehetett volna finomítani, de legalább szarvashibákat nem követtek el benne. A menetdinamikáját úgy jellemezném, hogy szépen felvezetik az első felében a dolgokat, és kis nyomozásos-mászkálós eseménytömb után jön az elmaradhatatlan akció, amikor a címszereplőnk eljut arra a pontra, hogy már minden mindegy.

Liam Neeson akciózásában is az jött be leginkább, hogy tényleg egy identitás nélküli karakter bőrében láthattuk őt, aki csak nyomokban emlékszik a dolgokra, ami megnyilvánul cselekedeteiben is. Kétségtelen, hogy Neeson nagyon tehetséges alakítással állt elő ismét, egy olyan férfit megformálva, akinek egy az egyben elhittem minden mozzanatát, és gondolatát. Profi karakterhez profi színész dukál. Erről van itt szó. Diane Kruger valamivel több szerepet kapott, mint January Jones, előbbi szuperül beleillett a berlini helyszínbe, mivel ugye német származású színésznőről beszélünk, míg utóbbival sem voltak bajok, bár kicsit sajnálom, hogy nem szerepelt többet. Bruno Ganz karaktere még hatalmas figura a történetben, akiről szintén elhiszed, hogy tényleg egy olyan valaki, akit megelevenít. Nagy hatással volt még rám Frank Langella felbukkanása, aki kőprofi színész, és ahol megjelenik, ott tekintélyt parancsol. Most sem történt ez másképp.

Nem húzom tovább a sorokat, lehetne még róla rengeteget írni, nálam sima ügy, és abszolút hozta a 8/10-es színvonalat. A jövőbeli újranézésben pedig biztos vagyok, de abban is, hogy maradok az eredeti nyelvnél, mert ez az egyik előnye, hogy nem szinkronizáltak le.