Értékelés: Llewyn Davis világa (Inside Llewyn Davis)

1961-et írunk, és egy fiatal énekes egyetlen hetét ismerhetjük meg töviről hegyire, amint Greenwich népzenéjét terjeszti.

Nehéz fajsúlyú alkotás, bár ezen aligha érdemes meglepődni egy, a Coen fivérek által rendezett dráma esetében. Ethan Coen és Joel Coen ezúttal olyan témához nyúltak, amivel mostanság nem találkoztunk, és ami engem illet, teljes egészében úgy vagyok velük, hogy vagy nagyon bejön, amit éppen aktuálisan készítenek, vagy halálra unom magam. Sajnos a Llewyn Davis világa esetében utóbbi érvényesült, pedig teljesen tiszta lappal ültem le elé, pedig a történet és ez a zenei világ abszolút hidegen hagyott.

Inside Llewyn Davis_01

Imádom a '60-as éveket, és ennek története épp ekkor játszódik, amit gyönyörűen filmre vettek Coenék, akik egyébként a forgatókönyvet is közösen írták. Vérbeli fesztiválos alkotás, nem hiába fordult meg annyi fesztiválon, köztük Cannes-ban is, ahol a premiert tartották. A legjobb operatőr és hangkeverés kategóriában is Oscar-díjra jelölték, amit semmi nem indokol. Mondja azt nekem bárki, hogy nem volt ettől jobb tavaly, ami tökéletesen illett volna ezekbe a kategóriákba.

Ellenben ott van a főszerepben muzsikáló Oscar Isaac, akitől elég komoly alakítást láthatunk, amit még énekléssel is tetézett. Profi színész, ez nem is kérdés, ráadásul nem is hétköznapi embert játszik, bár a karaktere nem épp a szerencsés emberek közé tartozik. Carey Mulligan is beleszól az életébe néhány alkalommal, és a Justin "minek színészkedik" Timberlake is itt van nekünk. Még szerencse, hogy Adam Driver, Garrett Hedlund és John Goodman érkezik egy-egy kisebb mellékszerep erejéig, hogy javítson ezen a csorbán.

Inside Llewyn Davis_02

Magáról a rendezésről annyit írnék még, hogy nem lett a leggördülékenyebb, de ezért még csak haragudni sem lehet a Coen tesókra, mert ők egyszerűen ebben a stílusban nyomulnak. Nem sietnek sehová, és bár nem éri el a két órát a játékidő, mégis egy örökkévalóság volt, mire eljött a vége főcím. Vártam ezt a pillanatot, mert számomra tényleg nagyon kevés élvezhető rész volt benne, pedig hittem abban, hogy egy picivel nagyon szórakoztatást fog nyújtani. A dráma része viszont nagyon erős, és jelenőség teljes, de az előbb leírtak miatt mégsem tud hatásosan kiteljesedni - nyilván számomra.

Inside Llewyn Davis_03

Nem is rabolnám tovább a saját időmet, úgyhogy ez most ilyen nyúlfarknyi értékelés lett, mert néha ilyen is kell. Nem mondom, hogy teljességgel élvezhetetlen, vagy értéktelen mű, de ez egyszerűen nem nekem készült, és ezek fényében nem is csoda, hogy mindössze egy 5/10-zel tudom megdobni.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .