Bill Cage (Tom Cruise) katona, de eddig elkerülte a veszélyt - pedig az emberiség egy űrből érkezett, könyörtelen fajjal vív hosszú, elkeseredett háborút. Amikor váratlanul mégis bevetik, ő rossz felszereléssel, kevés tapasztalattal indul csatába, és nem is bírja sokáig: gyors és kegyetlen hősi halált hal. Azután feltámad, és újra harcba indul. És újra, és újra, és újra. A földönkívülivel való közvetlen érintkezés időhurokba sodorta, és ő kénytelen számtalanszor végigélni ugyanazt a pokoli küzdelmet, hogy azután újra alul maradjon. Ám az esélyei egyre jobbak. Amikor pedig felbukkan mellette egy különlegesen kiképzett katona (Emily Blunt), még az is lehetővé válik, hogy ne csak magukat mentsék meg, hanem az egész világot.

Ott tartunk, hogy Tom Cruise napjaink sci-fi sztárjává nőtte ki magát, ami egyébként nem rossz, és ez volt az első gondolataim egyike, miután kiléptünk a moziteremből. A másik fontos momentum a mögöttünk ülő néző szájából hangzott el: "A készítők hogy gondolták, hogy egy sok sötét jelenetet tartalmazó filmet 3D-ben csinálnak meg?". Még ha nincs is teljesen igaza a sok sötét jelenettel, de összességében nem beszélt félre. Egyébként pedig A holnap határa tipikusan azon filmek közé tartozik, amire csak úgy beültem, mert a Művészben fél áron meg lehetett nézni, ergo nem érdekelt annyira, hogy egy esetleges unalomba fulladás esetén bánjam a pénzem.

A sódert félrelapátolva az az igazság, hogy Doug Liman (A Bourne-rejtély) rendező ismét szállított egy bizonyos színvonalú filmet, amihez szemmel láthatóan nem kevés pénzt kapott a Warnertől - konkrétan $178 milliót! Aztán majd hétvégén eldől, hogy az amcsi népet mennyire érdekelte a film, de amondó vagyok, hogy nem csináltak rossz üzletet Limannal, hiszen lerakott az asztalra egy látványos, és akciójelenetekkel teli sci-fit. Igen, azt az évi egyet, ami megállja a helyét ebben a kategóriában.

Eleinte kicsit tartottam tőle, hogy az időben visszaugrálás untatni fog - lényegében ez volt az egyik legnagyobb kételyem -, de ehelyett feszes történetvezetést kapunk megspékelve néhány mókás jelenettel. Ez utóbbiakra abszolút nem számítottam, hiszen nem ezzel a céllal mentem moziba, viszont nyilván viccesen hatott, amikor hősünk sokadik alkalommal éli át az eseményeket, ami úgy állítja őt be, mintha gondolatolvasó lenne. Megmondom őszintén, a részletmesélésben helyenként elvesztem, de ez betudható a munkanapon megejtett esti mozizásnak, azonban ez mégsem válik a film kárára, és még így is totálisan összeállt minden.

Hamar magával ragadtak az események, pedig nem kis félelmem volt, hogy újraírják a Forráskód történelmét, amiben emlékeim szerint csupán néhány szegmenset játszanak újra és újra, és ez borzasztóan untató volt annak idején. Az előbb említett humoros részeket is sikerült úgy tálalni, hogy ne viccesként állítsa be a filmet. Sőt, kimondottan üdítően hatottak ezek a pillanatok, amikor a mi Cage-ünk totál-brutál képben volt minden mondattal, dumával és apró mozzanattal. Meg kell hagyni, a szereplőkön is rengeteg múlik, ugyanis, ha kevésbé jó arcokat válogattak volna össze, közel sem biztos, hogy ugyanez a végeredmény.

Tom Cruise kora ellenére tökös akciósztárnak mondható, és ugye tavaly a Feledésben már bizonyította, hogy mennyire fekszik neki ez a közeg, csak ott viszonylag gyenge lett a rendezés. Visszatérve a lényeghez, vagyis Cruise színészi alakításához, akitől egy az egyben megettem a katonát, aki újra és újra megéli ugyanazt a nyamvadt napot. Emily Bluntról sem gondoltam volna, hogy elbír majd a neki szánt karakterrel, azzal a keménykötésű katonával, akiről legendák terjengnek a fiúk között. Márpedig durván eloszlatta a kétségeimet, és amikor fegyvert ragad, kő kövön nem marad, nem beszélve a karaktere által produkált szigorról. Habár amikor a földről kel fel-homorítós jelenetből elég lett volna egy is, de hát valami szexi-faktort vinni kellett a témába, csak épp funkciómentes, illetve egy alkalommal simán odaillett volna.

A speciális effektek működnek, nem giccsesek, és teljes egészében szinkronban van a filmben megteremtett atmoszférával. A lényekkel sem lőttek túl a célon, és brutálisan szépek voltak azok a jelenetek, amikor lőttek rájuk, és cafatjaikra hullottak. Nem beszélve azokról a részekről, amikor felszállnak, és az a rengeteg légi jármű, akik a frontvonalra sietnek… pompásan mutatott. A végén is eléggé bírtam a barlangos, víz alatti jelenetet, amikor… habár, ha már itt tartunk, a leges legvégét valaki megmagyarázhatná, kíváncsi lennék a ti teóriáitokra is. Végül pedig maga a poszt-apokaliptikus közeg is korrektül megalkotott, egy szavunk nem lehet ezen a téren sem. Apropó, a fegyvereket, és a fegyverzetüket majd el felejtettem szóba hozni, ami szintén minőségi kreáció, és mindez atomütős kivitelezésben. Így kell ezt csinálni!

Nagyjából mindent leírtam, az apróságokért pedig fáradjatok el a moziba, mert megéri nagyvásznon látni A holnap határát. Tehát a látvány korrekt, a történetvezetés is működik, bár félúton leül picit, de nem vészesen, úgyhogy a 8/10-et lazán osztom ki rá.