A Dwayne Johnson főszereplésével forgatott akció-kalandfilm a mitikus hős történetét dolgozza fel, részben Steven Moore képregényéből építkezve. Herkules egy zsoldoshadsereg élén elindul, hogy véget vessen a Trákiában dúló véres polgárháborúnak. Félistenként földöntúli ereje segíti a harcban, azonban nem vetkőzheti le emberségét, amely egész életében kísérti. A legendás hérosznak útja során mitikus lényekkel is meg kell küzdenie.

Nem vagyok teljes mértékben elragadtatva, bár itt most két dolog lehetséges: az egyik, hogy félrement a marketing és az előzetes, a másik pedig, hogy nekem sikerült félreértelmeznem valamit. De mit is várhat az ember egy olyan rendezőtől, aki legutóbb a Hogyan lopjunk felhőkarcolót prezentálta? Az ő becses neve Brett Ratner, és igenis úgy tűnik, hogy megfelelő rendezőt találtak a Herkules élére. Herkules legendája mindig is remek alapokkal fog szolgálni, és itt volt az ideje, hogy feldolgozzák, bár a sokszorozást nem igen értem. A januárit még direkt nem néztem meg, ha már moziban kimaradt, hiszen illik az erősebbel, a meggyőzőbbel indítani. Aztán persze lehet, hogy majd koppanok.

Vissza is kanyarodnék Ratner és Rock közös produkciójához, amit nagyrészt hazánkban forgattak, és magyar színészek is kaptak benne szerepet. Tudniillik, hogy mint az esetek zömében, itt is kerültem minden anyagot, mindössze egy előzetest láttam, és ki is térnék az előbb említett félreértelmezésemre, miszerint én totálisan abban a hitben voltam, hogy ebben a filmben Herkules tizenkét próbáját láthatjuk majd részletekbe menően, de nem erről van szó. Hogy bánom-e? Nem, egyáltalán nem, mert épp ettől lett tökös a film, hogy nem ragadtak le vele az alapoknál, mégis kapunk azokból is épp eleget, hogy megértsük a múltat.

Nem mondom, hogy hibátlan, és teljesen berántottak vele, de megvoltam elégedve a bő másfélórás játékidővel, ami így is elég volt mindenre, de főként egyértelműen a remekre írt karakterek miatt szórakoztató a film. Nyilván a csatákkal és közelharcokkal sincs gond, de erről majd később, viszont tény, hogy Ryan Condal és Evan Spiliotopoulos nagyszerű forgatókönyvet írtak, amelynek részben Steve Moore képregénye adta az alapokat. Rögtön elő is jönnék néhány aprósággal, ami lehet, hogy szerepel a képregényben, de a római alakzat gyakorlása nem volt épp hű a történelemhez egy görög néptől, bár nem biztos, hogy ezt a filmet erről az oldaláról kell megközelíteni. Ilyenek akadnak, szerencsére nem sok, és nem is tudtok neheztelni emiatt a filmre.

Dwayne Johnson, a titokzatos Herkules, akit annyi hónapon át csak részletekben láthattunk, amivel remek hangulatot kovácsoltak. Johnson testi adottságainak köszönhetően több mint ideális a címszerepre, és nagyon tetszett, ahogyan az idő előrehaladtával fejlődést mutatott a karaktere, az egykori apa, kinek családját elragadták az Istenek. Vagy nem azok, de ez most lényegtelen. Hősünket eszméletlenül szimpatikus társakkal áldották meg az égiek, akiket olyan színészek keltenek életre, mint a folyton halálát váró Ian McShane, vagy az aranyra éhező Rufus Sewell, a bekattant Aksel Hennie, aki nagyon Vinnie Jonesosan tolta, és hű az anyját, mekkora játékot láthatunk tőle. Habár szerencsére a női főszereplőnknek, a norvég származású Ingrid Bolsø Berdalnak sincs oka szégyenkezésre. Mindegyiküket imádtam, és egyikük sem kimondottan példakép, de hűségük töretlen. A folyton nagyokat mondó Reece Ritchie-t majdnem kihagytam, pedig kár lett volna érte.

John Hurt érdekes szerepet kapott, akiről inkább nem írnék bővebben, de nyilván nem ma kezdte az ipart, így… nincs is mit beszélni róla. Legszebb öröm a káröröm, ami nem szép, és nem is erről van szó, de most őszintén, a minap pont feltettem a kérdést, hogy mit esztek Palvin Barbarán? Merthogy tök átlagos magyar lány, akitől nem szabad sokat, sőt semmit várni. Szerencsére ezt a készítők is látták, merthogy még az előzetesben is többet szerepel, mint a filmben, és ez így van rendjén.

Szerettem, amikor Herkules csatába vitte az embereit, legyen itt szó az előbb elemezgetett hű társairól, vagy épp azokról az átlagemberekről, akikből katonát faragott. Nagyon bírtam, amikor alakzatba fejlődtek, és ment az aprítás, bár egyértelműen az az egyik legjobb jelenet, amikor besétálnak az őslakosok földjére, és megmérkőznek velük - innen is a lovas kocsis-kaszabolós rész. Egyértelműen nem ez a film csúcspontja, mert a végén, amikor a címszereplő elkezd magában hinni, közben eszméletlen erőt fedez fel magában, ami Rocktól abszolút hihető, és ezt használja is. Azzal is megvettek maguknak, hogy nem szuperhőst csináltak a karakterből, hanem azért kihívásokkal kellett szembenéznie, legyen itt szó egy csatajelenetről, vagy egy egyszerű lefegyverzésről.

Ha kalandfilmet néznétek, mindenképpen váltsatok rá jegyet. Szerencsére sikerült nem 3D-s előadásra jegyet váltanunk, így elégedett mosollyal távoztam a moziból. Szórakoztató, nincs túlnyújtva, és Rock hozza a formáját, habár utólag már belátom, hogy eredeti hanggal még hitelesebb tudott volna lenni a karaktere. 8/10 próba cseresznye.