Értékelés: Hasadás (The Divide)

HasadásNew York utcáin totális a káosz, a lakosság egy atombomba pusztítása elől menekül. A "szerencsések" időben elérik a bunkereket, pincéket, hogy aztán a továbbiakon rágódjanak. Egy csoport egy toronyház alatt vészeli át az első napokat - szép lassan belátva, hogy a jövő teljesen reménytelen. A kétségbeesés, a fogyó tartalékok és a bezártság hihetetlen tempóban őrli fel a lent lévőket. Egyre sűrűbbek a viták, verekedések. Az őrületet túlélők egyike törékeny tervvel szabadulna földalatti börtönéből, vállalva a felszínen rá váró veszélyeket…

Hogy mit ne mondjak, Xavier Gens készített már jobb filmet is nekünk. Megértem, hogy csak DVD-re kaptuk, a mozis forgalmazás nagyon nem lett volna profittermelő. Horrorfilmnek írják, és igen, akadnak benne ilyen részek is, de a nagy sokkra elég sokat kell várnunk, addig marad a dráma. A helyszín egy alagsor, ahol úgymond bizonytalanságban kínlódik egy maréknyi túlélő, akiknek jócskán próbára kerül a tűrőképességük - minden tekintetben. Ez a része korrekt is, és az első unalmas negyedóra után jött némi felüdülés egy brutális akció keretén belül, de aztán megint leült jó időre. Amikor elszabadulnak az indulatok, kissé felébresztett, hogy ne hajtsam álomra fejem, de összességében nem biztos, hogy időt kellett volna szentelnem rá, mert ilyenkor mindig úgy érzem, hogy elvettek két órát az életemből.

Lauren German nem picit Milla Jovovich hasonmás, és ezt főként az arcberendezésére értem, viszont egy picit jobbnak bizonyul drámai szerepben, bár Jovovichot mostanság nem láttam ebben a témában, szóval elég halványak az emlékeim, de nyilván nem üti ki a nyeregből. Sok a tévés arc, akik hoznak egy színvonalat, de nem váltják meg a világot, és ez részben a forgatókönyv hiányosságának róható fel. Mondjuk, azért azt hozzáteszem, hogy Milo Ventimiglia és Michael Eklund nem fogták viccesre a figurát, eléggé eldurvultak, a végére pedig már kiteljesedik az elborulás.

Nem tudom, az írók mire gondoltak, amikor azt hitték, hogy ezt a témát ilyen helyszíneken érdekessé lehet tenni cirka százhúsz percben. Próbálkoztak ők, ez látszik, mert akadtak olyan mozzanataik egyes szereplőknek, amire nem gondoltam volna az elején, de ez is inkább bosszantott, semmint jót tett neki - arról már nem is beszélve, mennyire beteges ötletek. Horror ide vagy oda, egyszerűen jó darabig nem elég baljós a hangulat, hogy kielégítsen ebben a témában, mikor meg már igen, akkor egyrészt késő, másrészt beteges, mint írtam az imént. A zongoraalapú zenéje viszont remek, ehhez semmi kétség nem fér, és ezt egy bekezdéssel lejjebb a pontozásnál figyelembe veszem majd. További jó pontot szerzett azzal, ahogyan az egyik jelenetben a főszereplőnőt a felső szellőzőcsatornán keresztül követi a kamera.

Gondolkodóba estem, hogy mennyit ér meg egy ilyen sci-fi-horror, bár előbbit csak titokzatosan érintjük, és a végén sem magyaráznak meg semmit. Végül hosszas hezitálás után arra jutottam, hogy kapja a jobb pontot, hiába matattam rengetegszer rágcsálnivaló után, legyen 5/10, de a felkerekítést a végének köszönheti, ahol csodával határos módon sikerült várat építeni abból a bizonyosból. Elvileg a Fallout játék adaptációját láthattuk, amivel soha nem játszottam, de aki esetleg igen, kommentben jöhet vélemény, hogy ahhoz mennyire lett hű.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .