Egy drámai szálak közé csomagolt, valós eseményeken nyugvó thriller, amely a romlottságról és a hatalomról szól, amely miatt egy internetes oldalból létrejött a 21. század egyik legvitatottabb szervezete, a WikiLeaks.

Bill Condon életrajzi drámája simán a Social network nyomdokaiba léphetett volna, hiszen a története vázában ugyanaz, csak hát elég nehéz David Fincheri magaslatokba törni. Aki nem ismeri a WikiLeaks oldalt, erre felé felzárkózhat valamennyire. A film premierjét tavaly Torontóban tartották, és itthon ugyan se híre, se hamva, de néhány környező országban már megjelent DVD-n, úgyhogy muszáj volt bevizsgálni, hogy mit is tud ez a thrilleri hangulattal megáldott dráma.

Az előbbiekben említettem a Social networköt, mert hát máshoz nem igazán tudom mérni a The Fifth Estate-et, de akinek tetszett Fincher filmje, ezzel sem lesznek különösebb gondjai. Nem vagyok tőle százszázalékosan elragadtatva, de vannak nagyon erős pontjai a filmnek. Többek közt ide tartozik a két főszereplő, Benedict Cumberbatch és Daniel Brühl, valamint az átütően thrillerszerű történetvezetés is, ami sajnos csak a film második felében érvényesül, viszont ott már bitang jól.

Julian Assange (Cumberbatch) minden bizonnyal a 21. század egyik legmeghatározóbb internetes alakja, aki jó néhány ember szennyesét kiteregette a világhálón, és ezt részletesen be is mutatják ebben a filmben. Egyes történéseket egészen közelről érintünk, de van, hogy csak nagyvonalakban ismertetnek velünk eseményeket. Barátsága Daniel Berggel (Daniel Brühl) nagyon hasonló, mint a Zuckerberg-Saverin közötti kapcsolat. Assange tökösebb, és zseni módjára látja az életet, és annak következményeit is sokkal inkább szakmai szemmel nézni, míg Berg az emberi oldalát képviseli a WikiLeaksnek. Nyilván mindkét nézőpontnak van előnye és hátránya is.

A The Fifth Estate a dokumentumfilm és az életrajzi dráma közötti vékony kötélen egyensúlyoz, azonban a Pirate Bayről szóló dokufilm mégis erősebb tudott lenni. Pedig ott ugye dokumentarista jelleggel van tálalva a történet, míg itt inkább filmszerűen, a dráma és a thriller kategória keretein belül maradva. Bill Condon ott veszít nagyot filmjével, hogy az első bő félórát nem szedte jobban rendbe. Itt még nem éreztem azt, hogy nekem szükségem van erre, hogy érdekes lesz számomra ez a történet.

Viszont szerencsére jön a felmentő sereg, a film elbeszélő és lezáró fejezete, amikor viszont már annyira izgalmas az elénk vetített történet, hogy felkeltették vele a figyelmem. Mondhatnám úgy is, hogy itt ragadtak magukkal az események, és innentől sodródtam az árral. Közben pedig utat törtek maguknak az érdekesebbnél érdekesebb ügyek, amelyek világszintű változtatásokat robbantottak ki.

Cumberbatch kiszőkített hajjal meglehetősen fura egyénnek bizonyul elsőre, de idővel megszoktam, és már csak arra kaptam fel a fejem, hogy nem a haja színére figyelek, hanem arra, hogy ebben a filmjében is mennyire eggyé válik az általa játszott karakterrel. Az az aggodalom a magabiztosság, és a félelem szaga, ami visszaköszönt az arcán, félelmetes. Mellette Brühlnek nem sok esélye volt, aki egyébként új kedvencem, és hiába játszott jól, Cumberbatch mellett elég nehéz labdába rúgni, viszont méltó társ volt mellé.

További szerepekben felbukkantak még olyan színészek, mint Peter Capaldi, David Thewlis, Dan Stevens, Alicia Vikander vagy Jamie Blackley, akik megfelelően asszisztáltak a háttérből. Lassan zárom is soraimat, ugyanis filmélményt rontó mondandóm lenne még, de ezt majd elmeséli a film, ami nálam szűken, de megugrotta a 8/10-es lécet.