A történet egy titokzatos kívülállóról szól, akinek békés élete a feje tetejére áll, amikor visszatér szülővárosába és erőszakos bűncselekményt követ el. Azonban amatőr gyilkosnak bizonyul, így brutális harcba keveredik, hogy megvédje elhidegült családját.

Beleuntam a várakozásba, abba, hogy várok a magyar mozikra, ezért inkább kezembe vettem a dolgokat. Így került elém a Blue Ruin, Jeremy Saulnier díjnyertes thriller-drámája, amivel annak idején Cannes-ban a rendező elnyerte a FIPRESCI-díjat. Bevallom, elég jó visszhangja volt odakint, amit néhány tweetből szűrtem le, és összességében nem is okozott csalódást. Tisztában vagytok vele, hogy szeretem a független gyártásban megvalósult filmeket, ez pedig nem más, mint egy virginiai poros kis bosszútörténet.

Eleinte nem tudjuk, hogy a főszereplőnket mi hajtja, csak azt látjuk jelenetről jelenetre, hogy valamin nagyon dolgozik, és nagyon hamar el is követi a bűncselekményt, ami bajba sodorja, és elindít egy lavinát. Ez megalapozza az egész filmet, és engem sikerült kíváncsivá tenni, és érdekelt, hogy mit hoznak ki belőle. Független filmhez méltó módon, szakadt környezetben játszódik, hősünk kocsiját ketten használják - ő és a rozsda, és az épületek is lepukkantak. Ez tipikus, és a történet is lehetne az, mégis van benne valami, amitől más.

Egyértelműen a főszereplőre, Macon Blairre céloztam az előbb, aki egy kis színész, és ennek a thrillernek bizonyára élete alakítását köszönheti. Blair átlagember alakít, aki látszólag félénk, visszafogott, és mégis olyan módon csap be nála a villám, hogy öröm nézni az elkattanását. Nyilván az öröm szót átvitt értelemben értem, de mindenképpen őszinte és emlékezetes alakítást láthatunk tőle. Devin Ratray a barátja szerepében tűnik fel, és ej, de jól tette a dolgát! Szintén meggyőző, mint ahogyan az egyik családtagját játszó Amy Hargreaves is. Lényegében a szereplők játéka annyira naturalista, mint egy skandináv krimi esetében, de az amerikai kézlenyomat nem törölhető le róla.

Visszakanyarodva a Blair által alakított karakterhez, érdemes megfigyelni az átváltozását, mennyire zseniális, és mennyire más, amikortól elhagyja az arcszőrzetét, és egy másik egyént kapunk. Egy olyan embert, aki kicsit megbánta tettét, ugyanakkor elégedett is azzal, hogy elégtételt vehetett szülei gyilkosain. Persze ez közel sem gyakorolt volna rám akkora hatást a film, hogyha nem egy ilyen karakterszínészt sikerült találni a főszerepre. Merthogy ő vitt életet a történetbe.

Nem vagyok teljes mértékben elragadtatva, mert néhol leült picit, holott a játékidő teljesen normál, 90 percet kóstál. Ez nyilván nem válik a hasznára, de akik szimpatikusnak találják az értékelésem alapján, mindenképpen adjanak neki esélyt, de sokat nem szabad tőle várni. Egyszerű, és talán pont ebben rejlik az eleje. 8/10.