Csak a végtelen óceán és egy szörfdeszka… a film hőse (Blake Lively) imád magányosan siklani a hullámokon. Ám ezúttal hamar rá kell jönnie, hogy nincs teljesen egyedül: egy gyilkos cápa eredt a nyomába. Magára marad egy bóján. A part alig húszméternyire van, mégis elérhetetlen: a cápa ott köröz a bója körül, és támadni akar. Ha életben akar maradni, a lánynak le kell győznie a félelmét… és használnia kell az eszét.

Wáó! Kevés fóbiám van, de a tóban-tengerben fürdés abszolút ilyen. Habár voltam már mindkettőben, valahol tudat alatt mindig is foglalkoztatott, mi lenne, ha egy ismeretlen eredetű lény rám/ránk támad, amikor a vízben vagyunk tökre kiszolgáltatott helyzetben?! Nos, A zátony erre világít rá piszkosul őszintén és határozottan, valamint az is fix, hogy ezek után mégúgy se vágyok tengerbe... Jaume Collet-Serra megint nagyszerű munkát végzett rendezés terén. Habár rövidre van vágva a film, ellenben így végig feszes dinamikát tud felmutatni, sehol sem veszítettem érdeklődésemet, helyette csak aggódtam a főszereplőért és elképedve néztem a cápatámadásokat.

Igen, a meleg miatt vártam eddig A zátony megnézésével, mert ez tipikus nyári film, amit 30 fokban kell látni, hogy a hangulat beszippanthasson. Anno a Nyílt tengeren tudott rám hasonló hatást gyakorolni, és őszintén bevallom, hogy igazándiból semmi jót nem vártam A zátonytól, több alkalommal tologattam is, sokkal inkább csak a kíváncsiságomnak köszönhetően került listára, végül pedig megnézésre. A rendezés tényleg oké, mint ahogyan a képi világ is, illetve az is nagy művészet, hogy ennyire kevés helyszínen ilyen jól gazdálkodtak az izgalomfaktorral, rettegtették a nézőt.

Anthony Jaswinski forgatókönyvírót viszont egy-két monológ elhangzását követően szájon gyűrtem volna, ugyanis annyira buta, együgyű sorokat írt, hogy ezért fizetni valakinek… picit felvarrtam volna ezt a részét, de ténylegében ezen kívül egyetlen negatívumot tudok még felróni. Ez pedig nem más, mint a végén a cápa hová helyezése. Az úgy mese habbal… Mindenesetre legalább gyorsan meglépték és nem kellett perceken keresztül nézni ezt a fikciós eljárást. Oké, írom SPOILERESEN: szóval a végén, amikor Livelyt kergeti a cápa a tenger mélye felé… no, ott azért megmozdult bennem egy érzés. SPOILERZÓNA VÉGE

Blake Lively teljesen jól hozta a főszereplőt, habár az elején, amikor megérkezik a partra és szörfözni indul, még elég karakteridegennek tűnt, viszont ez az érzésem szinte azonnal tovaszállt. Nem is választhattam volna jobb időszakot, a lábsérülését 100%-os empátiával tudtam átérezni, hiszen nemrég nálam is befigyelt egy majdnem egész lábra kiterjedő sportsérülés. Mindent egybevetve pedig tisztelet a karakterének, hogy ennyi napon keresztül küzdött az életéért. Mindig is világos volt számomra, hogy a tenger nagyúr, az elől nincs menekvés. A természet ereje szabályoz, kinek mit szán a sors…

Tavaly óta már elfelejtettem, hogy ki ült a fő székbe, így a végén meglepetésként hatott JCS, ellenben tökre örülök, hogy még azért van puskapor a srácban, mert ugyan a legutóbbi filmje, a The Commuter gyötrelmesre sikerült, én még azért bízok benne, hogy egy-egy új téma fogára való és csinál belőle egy piszkosul jó filmet, mint anno Az árva, vagy A zátony is remek példa erre. Nem is húzom tovább a sorokat, 8/10-től többet nem bírok rá adni, de összességében nagyon rendben van az egész film az operatőri munkán keresztül a vágáson át egészen a filmzenéig.