A hányatott sorsú Jack kapitányt erősen megcsapja a balszerencse szele, mikor a rettentő Salazar kapitány vezette gyilkos szellemek megszöknek az Ördög Háromszögéből. Egyszerű cél vezérli őket: végezni akarnak minden egyes kalózzal - és Jackre különös gondot fordítanának. Sparrow egyetlen reménye Poszeidón legendás szigonyában rejlik, ám erre csak úgy bukkanhat rá, ha kényszerű szövetségre lép Carina Smyth-szel, a ragyogó elméjű és szépségű csillagásszal, és az ifjú Henryvel, a Királyi Flotta nyakas tengerészével. A méretében és ápoltságában is szerény hajójának kormányánál Jack kapitány nem csupán sorozatos balszerencséjén kíván fordítani, hanem becses életét is menteni igyekszik eddigi legiszonyatosabb és legfondorlatosabb ellenfelétől.

Úgy gondolom, a szkeptikusságom a botrányosan gyenge Ismeretlen vizeken után nem volt megalapozatlan, és őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy a Salazar bosszúja bármire is viszi. Nyilván titkon reméltem, hogy a Kon-Tiki - amit még mostanra sem sikerült bepótolnom - rendezőpárosa, Joachim Rønning és Espen Sandberg újra gatyába rázzák Jacket és csürhe legénységét, és lényegében néhány apróságot leszámítva így is lett. A premier előtti vetítésre való beülés ötlete is csak tegnapelőtt keletkezett, és valójában teljesen kellemes csalódásban lehetett részem.

Örülök, hogy az előző rész hülyeségeit nélkülözve ismét valami frisset láthattam, valami olyat, ami nagyon közel áll a trilógia színvonalához, de legfőképp az első részhez. Természetesen az alapokat, mint minden eddigi jól sikerült alkalommal, most is az agyafúrt történet adja, amivel az én szememben elég nagyot nőtt a Disney. Hagytam magam sodoródni az árral, és nem azzal foglalkoztam, hogy az új szereplők kinek a kicsodái, hanem élveztem a látottakat. Nyilván Brenton Thwaites esetében nincs kérdés, de akik nem tudják, számukra sem lövöm le a poént, de az IMDb-re se menjetek, ha meglepetésekre vágytok.

Nem csak Thwaitesszel, hanem Kaya Scodelarióval is telibe trafáltak. Szokványos párosként csiszolódnak össze a játékidő fogytával, de mindvégig működik köztük a kémia, habár az elején még elég megjátszottnak tűnik minden mindkettejük részéről, de szerencsére félóra után tovatűnt eme érzésem. Optikailag is mindketten rendben vannak, illenek egymáshoz, a végét pedig úgyis tudjuk, hiszen őket egymásnak rendelte a sors. Scodelario esetében pedig kétségtelenül nagy szerepet tölt be a dekoltázsa, hiszen ez is egy faktor már csak poénok szempontjából is.

No, de a "nyálat" félretéve nézzük mondjuk Javier Bardem karakterét. Salazar kapitány és szellemlegénysége elég ijesztő alak, és ezt nem úgy értem, mintha egy horrorfilmből rántottuk volna őket elő, de azért elég sokszor megszorongatta a tökeit Jacknek, vagy más ellenfeleknek a tengeren. Hozzá tartozva említem meg a Csendes Maryt is, Salazar fenevad hajóját, ami nem ismer kegyelmet. Salazar kapitány haja pedig egy külön tanulmány, először nem jött be, de a filmben jól funkcionált. Itt sem megyek bele a részletekbe, de örülök, hogy a készítők végre kitaláltak valami újat, és nem csupán átlagos hajós elkapások tanúi lehetünk. Persze, lehet majd dobálózni azzal, hogy ez nem életszerű, de ez a franchise mikor is szólt erről?!

Jack kapitány számomra megunhatatlan, de itt több szempont is közrejátszik, amit korábban megannyi alkalommal hangoztattam, így most nem tenném. Ugyanakkor bebizonyosodott a film elején, amikor negyedórán keresztül mindenki másé a porond, hogy a történet működésképtelen nélküle. Egyszerű a dolog: ő egy alapkő, és nélküle semmi sem olyan, pedig tényleg nagyon csippantottam a két új szereplőt is. Jack humorizálása továbbra is rendben van, habár úgy éreztem, mintha most visszább vettek volna, és inkább csak az atombiztos aranyköpéseket kapta volna meg a szövegkönyvben, de ez nem is baj. A fiatal Jackről annyit, hogy féltem tőle, mint a tűztől, pedig szükségtelen volt, csak hát eléggé úgy tűnt, hogy a stúdió már nem tud mihez kezdeni ezzel az egész franchise-zal, és erőlködés szaga illant fel.

Geoffrey Rush jelenlétének is örülök, és annak is, hogy méltó módon lehetett jelen Barbossa kapitány, aminek még értelme is lett. Remek színész, a karakterrel pedig nem is kérdés, mennyire összenőttek. Az iráni származású Golshifteh Farahanit is nagyszerűen elhelyezték, majd meglátjátok, és semmilyen szempontból nem okoz kiábrándulást. Illetve még gyorsan ideírom Paul McCartney nevét, akiről nemrégiben posztert is mutattam, és hát… elég nagy volt bennem az aggály akkor már, hogy vele vajon mi a jó francot kezdenek, de nagyon úgy tűnik, hogy ezt is mi, kétkedően hozzáállók néztük be, mert nagyon rendben van az ő felbukkanása is.

A fiatal Jackhez visszakanyarodva, meg hát az előzetesekből is tudhattuk, hogy lesznek visszaemlékezős részek, amelyek teljesen beleillettek a történetbe, és sokszor nagyon elvitték magukat, de a dolgok jó értelmében. Látványos és pazar hajós jeleneteket kapunk, ugyanis egyszerűen nem vártam ennyi akciót a tengeren - főleg nem ebben a minőségben. Mondjuk, szemmel láthatóan merítettek a Fast Five-ból is, hiszen ott a bankos jelenet, ami szintén elég abszurd, de mivel ez a film eleje, még azért nem éreztem magam teljesen otthonosan, mert féltem, hogy eldurrogtatják az összes puskaport, és ez lesz a maximum. Hát tévedtem. Szerencsére.

Visszatérve a tengeri jelenetekre, nagyon örülök, hogy nem az előző részekből vettek elő jeleneteket, és forgatták újra, hanem tényleg a cél lebegett a készítők szemei előtt, hogy valami újjal rukkoljanak elő. A záró jelenetnél egyszerűen le voltam nyűgözve, hogy ezt így kitalálták, és a megvalósítás sem volt nevetséges. Nyilván lehet jönni azzal, hogy ez így sok, vagy lehetetlen, de összességében most csak belegondolva az egésznek a valóságalapjába, mégis mit vár a néző egy Karib-tenger kalózai résztől?! Szóval a tengeres záróval tényleg nagyot durrantottak, viszont a végén a sziklákon összefutunk részt simán kukáztam volna.

A miskolci Cinema City tényleg beruházhatna már egy felújításra, mert elég groteszk, hogy a vászon közepén árnyék van, a nézők fejeivel. Ez már az én bajom, de akkor is tele a tököm, hogy a kényszer 3D-n felül még ilyenek is rontják az ember szórakozását. Egyébként a 3D szükségtelen, szerintem csak arra volt jó, hogy még sötétebbek legyenek a jelenetek - no igen, itt jöttek ki főleg a vetítési problémák -, ezzel pedig adtak annak a bizonyosnak egy pofont. A film zenéje ötödik alkalommal már nem okoz meglepetést, ugyanakkor legalább rutinosan tudták, hogyan kell alázenélni, hogy az maximálisan élvezhető legyen. Lassan zárom is a mondókámat, a lényeg, hogy továbbra sem szabad komolyra számítani, és ez a rész is csak annyira vettek magát komolyan, amennyire kell. Ez nálam egyelőre 8/10, és van jövője az ötödik résznek, de a sztorit nagyon nem szabad elnagyolniuk, erre pedig remélem, tanulságul szolgál a negyedik rész.