Miközben szól a Király Válogatáskazi #2, a Marvel produkciójában készült A galaxis őrzői vol. 2-ben folytatódnak a csapat kalandjai, melyek a kozmosz távolabbi szegleteibe vezetik őket. Az őrzőknek sokat kell tenniük azért, hogy összetartsák újdonsült családjukat, miközben kiderítenek egyet, s mást Peter Quill igazi apjáról is. A régi ellenlábasokból új szövetségesek lesznek és a rajongók kedvencei is a képregény lapjairól hőseink segítségére sietnek, midőn a Marvel Moziuniverzuma tovább tágul.

Hová lett az első rész temperamentuma?! Csütörtök délután elfogott egy érzés, és elkezdett aggasztani a folytatás minősége, amelyről végül elég vegyes élményekkel távoztam. Először is tisztázzuk, hogy James Gunn író-rendező hatalmas arc, és látszólag beleadott apait-anyait, ugyanakkor A galaxis őrzői vol. 2 mégsem tudott felnőni az első rész szintjére. Nyilván ezúttal hiányzott az újdonság hatása, és sajnos elég sok mindent ellőttek az előzetesekben, pedig kifejezetten kerültem mindenféle videóanyagot. Vannak annyira jól koreografált jelenetei a filmnek, hogy beszarás, ezért fáj, hogy egyáltalán rosszat is kellett írnom a második részről.

Jól szórakoztam a folytatáson, de nem tökéletesen, és egyszerűen ez így most kevesebbet adott, mint három évvel ezelőtt a bemutatkozó rész. Rengeteg minden változott és történt is azóta szerte a galaxisban, és mindenki egy picit összeszedettebben állt a küldetéshez. Kezdjük az elején, azzal a baromi nagy absztrakt csápos szörnnyel, amit már a bemutatóban sem bírtam kiállni, ehhez képest a filmben még csak-csak elvoltam vele, habár ez is főleg a jelenet megvalósításának és bébi Grootnak köszönhető.

A legnagyobb bajom az volt, hogy helyenként darabosan peregtek le az események - vannak benne olyan időszakok, amikor leül a történet, és a néző csak néz ki a fejéből, ilyet pedig egyáltalán nem lehetett felróni az előzménynek. Sokszor a fantasztikus látványvilág kárpótolt egy-egy nehezebben lepergő jelenet alatt, és az atomszínes posztereket látva szintén elfogott egyfajta aggódás, viszont szerencsére ezzel remekül bánik a rendező, és minden a helyén van.

Chris Pratt, Zoe Saldana és Dave Bautista, na meg a két CGI karakter mára teljesen összeszoktak, és továbbra is bozóttűzként oltogatják egymást, ahogy azt kell, hogy jól szórakozzunk rajtuk. Ebből a szempontból ezúttal Drax a kedvenc, aki olyanokat odapirít alkalmanként, hogy fordultam le a székről. Nem gondoltam volna, de Michael Rooker karakterét is megkedveltem egy picit, és nála elég erős karakterfejlődést figyelhető meg. Karen Gillan továbbra is csak egy dühös tini, de a végére neki is megjön az esze. Visszatérve az oltásokra, azok a jelenetek is hatalmasak, amikor Drax Mantisszel (Pom Klementieff) szívózik.

Kurt Russell szintén elég jó arc, habár bevallom őszintén, a végére csalódást okoz, amit egyáltalán nem vártam el tőle. Elég kiszámítható tettei vannak, és csak a többiek tartanak egy szintet. Sylvester Stallonéval minden egyes eltöltött percet imádtam, pedig nem sokat szerepel, de azok a jelenetek különösen rendben vannak. Sean Gunn is hasonló pályán halad, mint Rooker, ami számára jó hír, illetve megemlíteném még C-3PO leszármazottjait, akiknek fő papnőjét Elizabeth Debicki kelti életre. Őket picit olyan fölöslegesnek érzem, akik csak erőlködnek a háttérben, közben pedig eredményeket alig tudnak felmutatni.

Elképzelhető, hogy így írásban kicsit jobban kiakadtam a kelleténél, ugyanakkor tényleg többet vártam, és ugye Gunn megígérte, hogy normális zárást szeretne a trilógiának, szóval őszintén remélem, hogy összekapja magát. Az akciójelenetekre viszont nem lehet panaszunk, azok folyamatosan olajozott gépezetként működnek, és az operatőr munkáját is csak dicsérni tudom, mert ezt a tempót tartani, ÉS jól bemutatni a nézőnek… hát, nem kis feladat. Apropó, a 3D-t sikerült elkerülni, és nem gondolnám, hogy ez bármilyen plusz élményt hozzáadhat a végeredményhez.

Akik a '70-80-as években születtek, rengeteg pofátlanul a képünkbe tolt kakukktojással találkozhatnak, amelyek közül elég csak DH-ot (rövidítve írom, hogy ne piszkítsak bele senki filmélményébe) megemlítenem, és máris kiül a mosoly az arcomra. Mindemellett különösen jól sikerültek a vendégszereplések, amellyel főleg Stan Lee-re céloztam, de említhetnék még egy tollas régi jó barátot is. További kontra, hogy a Király Válogatáskazi #2 zeneszámai számomra nem ültek annyira, mint a Vol. 1, és ettől már akkor tartottam, amikor egy hete belehallgattam.

Az űrben játszódó jelenetek tényleg szemet kápráztatóan színesek, letisztultak és gyönyörűek, és igazándiból ide tartozik Mordály is, aki folyamatosan bombázás alatt áll, de őt sem kell félteni - már, ami a személyeskedést illeti. Természetesen a CGI-jával nincs gond, gyönyörű rókát rajzoltak Marvelék, és bébi Groot is kellőképpen aranyos. Féltem, hogy őt majd picit túltolják, de megtalálták az egészséges határvonalat, amelyen egyensúlyozva még vicces maradt, és a funkcióját sem veszítette el.

Emberek, hát nem olvastok híreket?! A vége főcím alatt-mellett-közben-után öt, azaz 5 jelenetet is kapunk, és még a nagy Marvel rajongók is szaladtak ki kettő-három után. Mondjuk, azon meglepődtem, hogy alig voltunk a teremben a premier napján. Picit nagyobb dömpinget vártam, és már akkor fura volt a dolog, amikor egy nappal a premier előtt még találtam rengeteg jó lefoglalandó helyet. Részemről itt a vége, fuss el véle. Egyáltalán nem mondom, hogy ne nézzétek, csak ne várjatok tőle annyit, amennyit én. 8/10.