A görög városok kitartanak. A hatalmas Perzsa Birodalom sem tudja megtörni ellenállásukat. Az athéni városállam egyik hőse, Themisztoklész vezetésével a kis hellén hajóhad az Artemiszion-foknál szembeszáll az óriási perzsa flottával. Természetesen nem tudják megállítani őket, ám a túlerő ellen is kitartanak olyan sokáig, hogy a városok felkészülhessenek - és Szalamisz közelében már legyőzzék a keletről jött ellenséget.

A Warnernek van vér a pucájában, hogy rábízták ezt a nem folytatást a jeruzsálemi születésű Noam Murróra, aki eddig egy rövidfilmet rendezett az HBO-nak és egy vígjátékot (Zseni az apám) 2008-ban. Ennek ellenére viszont azon nyomban leborulok előtte, hogyha ezt így tényleg ő hozta össze, nem pedig a vezető produceri tisztséget betöltő Zack Snyder - merthogy amikor ez készült, Snyder épp rá is ért. Nem kerülgetem tovább a forró kását, engem ez a film az elejétől a végéig lekötött, és imádtam az elém rakott látványorgiát.

A helyzet az, hogy Gerard Butlerről elég sok minden elmondható, de a 300-at senki nem veheti el tőle, amiben egy olyan hőst elevenített meg Leonidász személyében, akire fel lehet nézni. Igazi vezető egyéniség, akit bátran követnek hű katonái, a háromszázak serege. 300 - A birodalom hajnala főszerepét Sullivan Stapleton kapta, aki szintén egy elég erős egyéniség, de közel sem annyira vezetésre született, mint Leonidász. Egyszerűen nem tudtam rá annyira felnézni, mint Butlerre. Tudni kell, hogy Themisztoklész egy teljesen más figura, és neki is vannak remek húzásai, és sztratégoszként is bizonyítottan jól helyt állt. Amit pedig Eva Greennel műveltek a hajón, aztán amikor visszatér az embereihez - ez aztán menő volt, bár kétlem, hogy hű a történelemhez, de a film coolfaktorát növelte.

Eva Green viszont jön, lát és győz, na meg kijavítja azt a hibát, amit Stapletonnal vét a film, ugyanis annyira dögös, belevaló, és mindent megélt gonoszt játszik, hogy ismét le a kalappal előtte. Van benne szenvedély, bosszúvágy, és ha valamibe belevág, akkor azt teljes erőbedobással teszi, ezt pedig értékeltem. Lényegében így egy nap távlatában máris azt mondhatom, hogy ami a színészi játékot illeti, csak tőle láthatunk igazán odaadó alakítást, a többiek csak úgy elvannak. És pont erről beszéltem feljebb, hogy karaktereiben sokkal erősebb volt a 300, mint A birodalom hajnala.

Lena Headey szerepeltetése is nagyszerű ötletnek bizonyult, hiszen nagyon erős feleséget játszik, aki csodás királyné, és ehhez méltó módon is viselkedik, ráadásul a vége felé… Epic a felbukkanása. Nem ismerem töviről hegyire a perzsák történelmét, de Xerxész megszületése kész vicc. Értem én, hogy Hollywood, de basszus, azért ezt akkor sem így kellett volna megoldani. Egyébként a film egyik nagy vesztese a Xerxészt játszó Rodrigo Santoro, akit Eva Green simán a háttérbe söpört. Mondjuk igazából… kit nem? A többi szereplőről túlzottan sokat nem tudok elmondani, minthogy szépen megformált testű harcosok, akikbe túl sok színészi játék nem szorult, bár az is igaz, hogy kevés idejük lett volna ilyesmire, de azokon az alkalmakon kaphattak volna. Talán még a Dárius királyt játszó Igal Naor lóg ki a tömegből.

Nem gondoltam volna, hogy egy Murro által rendezett film tud ekkorát ütni, hiszen semmi sem garantálta, hogy ez ebben a formában működőképes lesz. Az elejétől a végéig magával ragadott, élveztem, hogy alig pihennek a katonák, a sok akciót, az éjsötét, elmérgesedett tengeri csatákat, és a fura háttérből kiszűrődő sárgás fényeket is, amik végül az első képekkel szembe menve nem keltettek giccses hatást.

Roppantul fontos szerepet tölt be a képi világ, hiszen ebben lehet gyönyörködni, és ezúttal még a kényszer 3D sem zavart, bár nem is adott hozzá semmit az élményhez, mert még mindig parasztvakítás ez a része, de szerencsére vizuálisan egyébként is helyén volt a film. Nem is tudom, grehogy mennyit forgattak ebből normális keretek között, hiszen nagyon sok a CGI, amik borzasztóan szép kidolgozást kaptak. Külön kiemelném a tengeri csatákat, amik olyan látványos megvalósítást kaptak, hogy az agyam eldobtam. Egyszerűen odáig voltam ezekért a jelenetekért, a hatalmas hajóhadakért, és a káoszért, ami dúlt e vizeken. Egyedül talán a vége felé a lovas jelenettel vitték el kicsit magukat, de belefért.

A vér, a vér. Igen, ez annak idején 2006-ban még vadonatúj volt, ahogyan Snyderék ábrázolták a fröccsenő vért, és az ebből eredő tengert, de azóta már több alkalommal felhasználták ezt a stílust, többek közt a Starz Spartacus című sorozatában is láthattuk, így ez már nem tudott újként hatni. Azonban Murroék mégiscsak alkottak valamit, mert ebben a felvonásban a vér nem szokványos, inkább feketés árnyalatú, mint vörös, ez pedig annyiból előnyös, hogy nem ugyanazt a receptet követték, mint elődjénél. Ugye a változás mindig szükséges, kérdés, hogy előnyösen, vagy hátrányosan köszön vissza a vásznon.

Behódolsz vagy kihúzod magad, és a saját lábadra állsz? Ez itt a nagy kérdés az élethez is, amin azóta is agyalok, és bár ez a filmben nem hangzott el, de az egyik jelenet után ez fogalmazódott meg bennem. A zenéje vegyes érzéseket váltott ki belőlem, de nagyrészt inkább szerettem, viszont akadt egy-két olyan aláfestő zene, amivel nem tudtam mit kezdeni, és abszolút nem is illett az adott jelenet alá. Azt hiszem, semmit nem hagytam ki, és mindent összegezve a 8/10 simán jár érte, de kicsit jelentőségteljesebben felvezetett karakterekkel akár még a társfilm szintjét is elérhette volna.