Mostanában minimum duplán becsülendő egy európai alkotás, kiváltképp, ha még érdekes és jó is. Az Engedj be! márpedig ilyen. A film Svédországban játszódik, egy Stockholm melletti kisvárosban, valamikor a 60-70-es évek környékén. A történet főszereplője egy 12 éves fiú, Oskar (Kare Hedebrant), aki édesanyjával él itt, mivel szülei elváltak, bár apjával is rendszeresen találkozik. Oskarnak nem igen vannak barátai, és néhány srác folyamatosan szivatja őt (hol durván, hol kevésbé) a suliban, így aztán sokat van egyedül. Ám egy nap egy különös új lány költözik a szomszédba, Eli (Lina Leandersson), akivel hamar összebarátkoznak, bár Eli figyelmezteti Oskart, hogy nem szabadna. A környéken közben rejtélyes gyilkosság történik, egy fiú testét találják meg egy fáról fejjel lefelé lelógatva, és később még néhány hasonló furcsa eset is történik. Kiderül, hogy mindezeknek köze van Elihez, ugyanis a lány vámpír. Ezt hamarosan Oskar is megtudja, és itt egy fontos fordulóponthoz ér a film, vajon Oskar így is el tudja-e fogadni a lányt, vajon tovább működhet-e így a kapcsolatuk? És még az is kiderül, miért kell Oskarnak mindig "beengednie" Elit, mielőtt a lány belépne hozzá.

Értékelés: Azt mindenek előtt le kell szögezni, hogy aki egy vámpíros horrorfilmet vár, az csalódni fog, ugyanis, bár megvannak a horroros elemek, a film elsősorban egy kapcsolatokról, és az elfogadásról szóló dráma, ráadásul igen lassú folyású is. Tomas Alfredson rendező nagyon részletesen, lépésről lépésre bontja ki a történetet, remek hátteret teremtve a nyomasztó svéd tél képeivel. Azonban sajnos ennek köszönhetően van jónéhány üresjárat is a filmben. Egyébként bioznyos szempontból az Engedj be! sokban rokon a Twilighttal, bár Eli nem olyan gyors, és nmem is olyan erős, mint Edward, de pl. ő is jó ideje ugyanbabban az életkorban van, és eleinte próbálja távoltartani magától Oskart. Ugyanakkor Eli részben "oldschool" vámpír is, hiszen vért iszik, és a napfény sem tesz jót neki (ahogy azt az általa véletlenül átváltoztatott szőke hölgy esete bizonyítja is). A Twilight-hoz képest azonban ez a világ mind képileg, mind a szereplők miatt nyomasztóbb, és egyúttal erőteljesebb is, hiszen mégiscsak két 12 éves gyerekről van szó, és így Alfredson még jobban be tudja mutatni az Eli és Oskar közti feltétel nélküli szeretetet. Tehát a képi világgal és a szereplőkkel semmi gond nem lenne, és azzal sem, hogy több a drámai, mint a horror elem, sőt a kiszámíthatóságával sincs baj (pl. a filmvégi uszodás jelenet, simán ki lehet találni, mi fog történni, mégis jól sikerült), de sajnos a tempó még egy ilyen kapcsolati drámához képest is nagyon lassú, és sajnos emiatt helyenként unalmas is, az időt nézve tehát a kevesebb több lett volna. A 8/10 azért jár érte így is, mert még ha nem is készteti (egyhamar) újranézésre az embert, egyszer azért érdemes megnézni mindenképpen. És természetesen már készül az amerikai remake is...