A 17 éves Sangaile-t lenyűgözik a repülőgépek. Tériszonya van, ezért soha nem mert még beülni a pilótafülkébe. Egy, a szülei nyaralója közelében rendezett repülőnapon megismerkedik Auste-vel, akinek az élete - Sangaile életével ellentétben - tele van kreativitással és merészséggel. Ahogy a lányok egyre közelebb kerülnek egymáshoz Sangaile megosztja Auste-val a legféltettebb titkát, hogy cserébe olyan társat kapjon, aki tényleg segít legyőzni a repüléstől való félelmét. A Sangaile nyara azon ritka filmek közé tartozik, amelyek meglepően őszinte alakítással tűnnek ki a sorból. A történet ereje és a lányok szépségét valamint a litván táj egyediségét megmutató operatőri munka csak még tovább emeli a film értékét.

A fesztivál rendezői mindig gondolnak arra, hogy ugyan a nyár már véget ért, de így szeptember derekán jól jöhet egy nyár témájú művészfilm. A Sangailé nyara is ilyen alkotás, ami meglehetősen mély helyenként, és a szexcentrikusság is megjelenik benne. Ez utóbbival jelen esetben nem volt bajom, mert volt funkciója, nem úgy, mint egy másik versenyfilmben, melyet ezt követően néztünk. Nemsokára lesz arról is írás, bár kis utánajárással sejthetitek, hogy melyikre céloztam. Mivel túl jól sikerült elmesélni Sangailé történetét, nem is lepődtem meg, hogy a fő széket egy hölgy foglalta el.

Az ő tisztességes neve Alanté Kavaïté, aki a forgatókönyvet is saját kezűleg írta, méghozzá eredeti ötlet nyomán. Az ilyet szeretem, de ezt már tudjátok. A rendezés hagy némi kivetnivalót maga után, de összességében szép munka, még annak ellenére is, hogy néhol érződik egy kis akadozás. Ezt akkor, ott, a moziteremben éreztem, viszont így két nap távlatában nem tudok haragudni a filmre emiatt. Írhatnám azt is, hogy a szépségért meg kell szenvedni, és ennek a filmnek ez volt az ára. Külön kiemelném még az eszméletlenül jó betétdalokat, többek közt bűnbe esve az egyik dalra ráeresztettem a Shazamot, a végeredmény pedig Röyksopp Running To The Sea című száma lett, melyet azóta rommá hallgattam.

A zenék tehát kellőképpen oldják az egyébként erősnek mondható drámai hangulatot, és széppé teszik a legtöbb jelenetet. A címszereplőt alakító Julija Steponaityte egyszerűen gyönyörű, és habár nem az az igazi bombázó alkat, de van benne valami különös, amivel megfogja a nézőt. A másik lány, Aiste Dirziute olyan, mintha ismertem volna valahonnan, de nem, mert ez az első szerepe nagyjátékfilmben. Mindketten kitettek magukért, így panaszunk nem lehet egyikükre sem, a kémia pedig megvolt kettejük közt, ami még fontos tényező.

Nem hiába tartozik a Sangailé nyara a művészfilmek közé, ugyanis csodás ahogyan játszadoznak a fényekkel, és a remek kamera beállítások sem hiányoznak belőle. Továbbá érdemes még odafigyelni a fényképezésre, és arra, hogy egyes extrémebb jeleneteket milyen módon rögzítettek. Ízlésesen kerültek vászonra az intimebb jelenetek, amelyek nem csaptak át felnőtt filmmé, habár azért a tizennyolc alattiakat érdemes távol tartani. Tetszett a repülős történetszál, valamint annak bemutatása, ahogyan a címszereplő változásokon megy keresztül, és amivé lesz. A divatnak is nagy jelentősége van, több, mint aminek látszik, mert ez is meghatározza az egyént - és most mindegy, hogy tervezői, vagy viselői szemszögből nézzük.

Nem vidám alkotás, de üdítő nyári film jókora érzelemadaggal, és kedves pillanatokkal, még ha az helyenként fájdalmat is okoz. Sajnos nem tudok túllendülni azon az apró hullámvölgyön, viszont így egy csokorba gyűjtve a gondolataimat amondó vagyok, hogy egy erősebb 8/10-es pontozást minden zokszó nélkül kiszórok rá.