Bosszúállók - Ultron kora szinkronizált előzetes

Sok mindent tudunk már a Bosszúállók - Ultron kora (Avengers: Age of Ultron) című szuperhősös folytatásfilmről, azonban most engedjétek meg, hogy bemutassam nektek a film szinkronizált előzetes. A konkrét haza premierről egyelőre nincs hír, de jövő év májusában a hazai mozik is vásznakra tűzik a filmet.

Frissítve 21:47 - Idő közben ráakadtam, hogy a mi dátumunk 2015. május 7., illetve, ha már frissítek, akkor íme a teljesen hivatalos története a folytatásnak:

Amikor Tony Stark újra életet akar lehelni a parkolópályára állított békefenntartó programba, nem minden sikerül a tervei szerint. A Föld legnagyobb hőseinek, vagyis Vasembernek, Amerika Kapitánynak, Thornak, a Hihetetlen Hulknak, a Fekete Özvegynek és Sólyomszemnek ezúttal a legvégső megmérettetésen kell helytállniuk, mivel a bolygó sorsáról van szó. A rettegett Ultron megjelenésével a Bosszúállókra vár a feladat, hogy megakadályozzák ördögi terve megvalósítását. Az egyedülálló, globális kaland azonban csupán vonakodva megköttetett szövetségek és nem várt események árán teljesedhet ki.

Magyar bemutató:

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

6 hozzászólás

  1. remélem Csondor Kata megmarad Black Widownak.. meg Ultronnak egy teljesen másik hang

    • Nekem egyelőre nincs gondom Ultron hangjával, de lehet, hogy velem van a baj. Fekete Özvegy eddigi szinkronhangját meg ha van egy kis eszük, megtartják… Főleg, hogy róla is lesz majd valamikor külön film.

  2. gergooo39

    csak ne ő legyen Ultron hangja kérleeeeeeeek

  3. Spiky

    Nyugalom.
    Ezek még nem a végleges szinkronhangok szerencsére.
    Szerintem nem jó Ultron hangja, valami mélyebb kéne neki, már ha csak az eredeti hangot nézzük.

  4. Hollingsworth

    Hát ez tényleg borzasztó Ultronak!

    • Erről a témáról annyit, kb lehetetlen jól leszinkronizálni, mint mondjuk Heath Ledger Jokerét…