Alice visszatér Csodaországba, ahol ráadásul még időutazóvá is kell válnia, hogy megmenthesse a bolond Kalapost. Alice Kingsleigh az elmúlt években édesapja nyomdokaiba akart lépni, ezért a tengeren hajózott. Miután visszatér Londonba, egy mágikus nagyító birtokába jut, amelynek segítségével visszatér Csodaországban megismert barátaihoz, a Fehér nyúlhoz, a Bölcselőhöz, a Cheshire macskához és persze a bolond Kalaposhoz, aki azonban, mintha nem lenne önmaga. Ezért Mirana elküldi Alice-t, hogy kérje kölcsön a titokzatos Kronoszférát, ezt a fémből készült gömböt, amely magát az időt működteti. Ahogy visszatér a múltba, a lány számos barátjával és ellenségével találkozik, miközben veszedelmes küldetésének próbál a végére járni és megmenteni a Kalapost.

Őszintén bevallva, korábban nagyon fájlaltam Tim Burton hiányát a rendezői székből, utólag pedig úgy vagyok vele, hogy James Bobin is remekül betöltötte az előbb említett tisztséget. Viszont az már egy igazán remek kérdés, hogy mi az, amit maga Bobin tett hozzá ehhez a folytatáshoz. A képi világ, a karakterek, és a színek is adottak voltak, ezeket annak idején Tim Burton gyönyörűre álmodta meg, és ebből a szférából most sem adtak alább. Szerencsére. Bobin (Muppetek) munkásságáról nem tudok nyilatkozni, mert semmilyen korábbi filmjét nem láttam, viszont az tény, hogy egészen jól megbirkózott ezzel a színes-szagos, olykor ripacskodó folytatással.

Hat évvel ezelőtt az első rész moziban még nem is feltétlenül, de a későbbiek során abszolút megvett magának. Aztán éveken keresztül kotlottak a második részen, ami végül a kasszáknál bukás lett, és jelen esetben sajnálom, mert nagyjából ugyanazt a szintet hozta, mint az első rész. Sőt, a sztori helyenként ütősebb. Szombat kora délutánra jutott az Alice Tükörországban megnézése, ám az első félóra nem tudott túlzottan erős lenni, ám amikor igazán elmélyül a történet, onnantól kezdve a film nagyon is elérte a megfelelő üzemi hőmérsékletet, és nem volt más dolgom, mint sodródni az eseményekkel, és élvezni a látottakat.

Egyáltalán nem öröm számomra, amikor egy olyan filmet nézek, amelyben Sacha Baron Cohen az egyik főszereplő, de az Alice Tükörországban ezen a fronton is nagyon erős, hiszen itt kedveltem ezt a Cohen gyereket, aki ezúttal az Időt elevenítette meg. A kiváló színészi játék mellé ütősre megírt időcentrikus poénok jutottak, amelynek köszönhetően szerethetővé vált a karakter számomra is. A legjobb jelenet, amikor betoppan a teapartira, ami egyébként kapcsolódik az előző filmhez, és ezt az összekapcsolást is gyönyörűen megoldották. Az igazat megvallva, nem számítottam ilyesmi húzásra a készítőktől, habár azt ne feledjük, hogy a forgatókönyv ezúttal is Linda Woolverton tollából született meg.

Természetesen hatalmas szerencse, hogy a főbb szereplőket ezúttal sem kellett nélkülöznünk. A legmegdöbbentőbb, hogy Johnny Depp már számomra sem tudott annyira lenyűgöző lenni, mint korábban, ellenben a karaktere kapott egy olyan löketet az írótól, hogy amikortól beindulnak az események, ez rá is pozitívan hat ki. Színészileg nyilván nem lehet belekötni, és imádtam, hogy végül úgy alakult a története, ahogyan. Mia Wasikowska szintén egy nagyon szerethető karakter maradt továbbra is, és a Helena Bonham Carter-Anne Hathaway páros nélkül sem tudtam volna elképzelni a folytatást. Külön öröm számomra, hogy így összekapcsolták a szálakat az előzményekkel, ami lényegében olyan hatást kelt, mintha a kulisszák mögé tekintettünk volna be.

Az idő. Az idő az ellenünk dolgozik, de nem ellenünk van. Gondoljunk csak bele, hogy mi lenne velünk nélküle. Ezen ellehet filozofálgatni, és nagyon érdekes beszélgetések körvonalazódnának ki. Az viszont mindenképpen említésre méltó, hogy oly aprólékosan kidolgozták az időt, mint szereplőt, és mint fogalmat. Mindez persze egy csodálatosan szép közegben elhelyezve. A képi világán felül még a zene is nagyon feküdt, szépen elmuzsikálgatott nekünk Danny Elfman, és a Just Like Fire is egy remek dal lett Pink előadásában. A 3D kényszer volt, nekem nem adott hozzá semmiféle plusz értéket. Összességében azt tudom mondani, hogy az első rész rajongóinak az Alice Tükörországban sem fog csalódást okozni, nekem sem okozott, és a színvonal sem csökkent: 8/10 ez is.