A Warnerhez került a The Monstrumologist
A Variety szerint a Warner Brothers csapott le Rick Yancey regénysorozata, a The Monstrumologist megfilmesítési jogaira, ami négy kötetből áll.
A stúdió már fel is kérte Jessica Postigo-t (A Végzet Ereklyéi: Csontváros), hogy dolgozzon a forgatókönyvön, melynek cselekményében egy Dr. Pellinore Warthrop nevű doktort követhetünk nyomon, aki szörnyeket és különféle lényeket tanulmányoz. Megismerhetjük még Warthrop asszisztensét, Will Henryt, az árvát is, akit a doki vett szárnyai alá. A történet 1888-ban játszódik, és azzal kezdődik, hogy egy fejnélküli emberevő szörnyet visznek Warthorphoz.
A The Monstrumologist 2009-ben került a boltok polcaira, amit 2010-ben a The Curse of Wendigo követett, 2011-ben a The Isle of Blood címmel jelenet meg a harmadik felvonás, tavaly pedig a The Final Descent.
Ellen Goldsmith-Vein producerként lesz jelen a Gotham Groupon keresztül, a State Streetes Robert Teitel is ugyanilyen tisztséget fog betölteni, míg Eric Robinson és George Tillman Jr. executive producerek lesznek.
A forgatás részleteit nem közölték.

