Vince Vaughn, a kertvárosi borász ufókra vadászik
Úgy látszik, a legnagyobb bohém is megállapodik egyszer. Aki pedig megállapodik, az előbb-utóbb borászkodni kezd. Vince Vaughn nemcsak zseniális komikus, hanem igen tehetséges bohém is volt: de két évvel ezelőtt megházasodott, leszokott a dohányzásról, lánya született – és bár a humora nem fakult meg, a körülötte régebben sűrűn tenyésző pletykák szinte teljesen eltűntek.

– Nem vagyok mániákus borszakértő – tiltakozott nemrégiben, amikor erről kérdezték. – De elmentem Kaliforniába, a Napa völgybe, és tényleg majdnem új életet kezdtem. Engem is körbevezettek, ahogy arrafelé szokás, és mire a harmadik pincészetbe értünk már vettem hat láda bort. Azt hittem, sosem fogom meginni.
Vaughn az elmúlt évben mégis a borok szakértőjévé fejlődött, és már a következő lépést fontolgatja.
– Régebben elképzelhetetlennek tartottam volna ilyet, de most már tetszik az ötlet – vallotta be. – Igaz, azelőtt nem is ittam mást, mint sört. Tervezgetem, hogy veszek pár hold szőlőt arrafelé. Talán bort fogok csinálni. Még az is lehet, hogy Ben Stillerrel együtt vágunk bele.
IC Press
