A négynaposra tervezett hadjárat megfeneklik Peleliu szigetén. A japánok szívósan védik a jól fedett állásaikat, miközben meglepetésszerű ellentámadásokat indítanak. Sledge, Leckie és a többi tengerészgyalogos nem csak a szívós japánokkal küzd, a fojtogató hőség és az ivóvíz hiánya is nehezíti a támadók dolgát a Peleliu légibázis elfoglalásában. Az amerikaiak súlyos veszteségeket szenvednek, a sebesültek között van Leckie is. Fegyvertársaival együtt elszállítják a szigetről. Sledge szemtanúja a sokkoló igazságnak, mire nem képes az ember a túlélés érdekében, hogy azután másnap folytassa a harcot.

Azért ez a terepen játszódó történet jobban illik a sorozathoz, mint egyes beszélgetős részek, persze nem azt mondom, hogy azok szükségtelenek, de azért mértékkel kellene ezeket a részeket kezelni. Örülök, hogy végre visszatértek a gyökerekhez, és azt a felfogást folytatja a sorozat, mint amivel beharangozták, bár még mindig úgy vélem, hogy a BoB mérföldekkel előrébb jár, pedig az első két rész után bíztam benne, hogy feljönnek fej-fej mellé.

Az akció részekre térnék ki picit jobban, amin újra lehetett látni a hatalmas költségvetést, és ez a jobbnál jobb robbanásokban, képi világban nyilvánul meg főleg, mely tökéletes módon hozza le a képernyőre a hadszíntéri drámát. Egyre több a halott, a sokk, tehát a valódi háborút mutatja be a nézőnek a legaprólékosabb hitelességgel. Arról már ne is beszéljünk, hogy az igazi szenvedés ebben az epizódban a vízhiánnyal való küzdelem, ami jócskán megnehezíti hőseink életét.

Így a rész végén azt kell kijelentenem, hogy az egyik legjobban pörgő epizódon vagyunk túl, aminek kiváló volt a fényképezése, és megfelelően adagolt volt a drámamennyisége, így ennek fényében ez egy 9/10 lett. A robbantásoknál pedig újra visszatért a „mintha mozifilmet néznénk” feeling.