Az FBI különleges ügynökei valóban különlegesek. Kemények, könyörtelenek, nincsenek barátaik. Sarah Ashburn (Sandra Bullock) közülük is kilóg: ő a cég legvadabb, legmagányosabb (és legrendezetlenebb magánéletű) embere. A kábítószer-maffia könyörtelen vezérének nyomában viszont kénytelen összefogni egy egyszerű bostoni zsaruval. A botrány garantált. Főleg azért, mert az egyszerű bostoni zsaru is nő (Melissa McCarthy), és történetesen legalább olyan kemény, olyan magányos és olyan goromba, mint Ashburn ügynök. Két ilyen kopó nem fér meg egy csárdában. De még egy városban sem.

Zsaruvígjáték Paul Feigtől? Mit ne mondjak, elfáradtam, annyira ütős poénokkal gurít a Női szervek, viszont a jó hír az, hogy nem kapcsoltam ki félóra után. Nem gondoltam volna, hogy Feig a Koszorúslányok után tud még nézhető vígjátékot csinálni. A Női szervek olyannyira beletartozik ebbe a kategóriába, hogy nem temetem a jövőre érkező női főszereplős Szellemirtók újragondolást sem.

Nyilván humorban nincs eltérés, nagyrészt prosztó stílusban tálalják, de meg kell hagyni, a forgatókönyvíró értette a dolgát, és tudta, hol a határ. És mivel nem lépték át azt a bizonyos vonalat, kijelenthetem, hogy többet szórakoztam, mint szidtam azt, amit elém raktak. Habár az is tény, hogyha nem Sandra Bullock lett volna az egyik főszereplő, közel sem biztos, hogy Melissa McCarthy és valaki más is így elviszi ezt a vígjátékot a hátán. Mindketten jól tolták, igazi egyéniségek voltak, és szakadtam, amikor egymást oltogatták.

A többi főszereplő is megállta helyét, viszont a történet bugyuta, ahogyan azt megkívánta a helyzet is, de legalább nem teljes mértékben sablonos. Szóval van még remény, és mivel egész könnyen elment az amúgy nem karcsú játékidő, elfér rá egy gyengébb 7/10, és ez kimondottan nagy szó tőlem, hogy így értékelek egy Paul Feig-művet.