Nagyon ritka számomra az ennyiszer újranézhető, és minden alkalommal ugyanazt a lehengerlően izgalmas élményt nyújtó film, de Ron Howard letett egy ilyet az asztalra, ezért pedig mindig is mélyen fogom tisztelni őt. Pontosan emlékszem, hogy a premier idején is mennyire lenyűgözött, meghatott és átjárt a történet általa elmesélt változata, ez pedig mára sem változott semmit.

Howard nem pusztán egy dinamikus drámát, de az egyik legjobb életrajzi filmet is szállította a Hajsza a győzelemért elkészítésével, ami egyszerre tökös, adrenalinnal teli, az érzelmeknek köszönhetően pedig nem kong az ürességtől sem, hanem épp fordított a hatás. Nyilván nem működne az egész ennyire olajozottan, ha nem Hans Zimmer zenélte volna alá, de a szereposztás is hatalmas előnye a filmnek.

Mind Chris Hemsworth, mind pedig Daniel Brühl iszonyat laza és részletekben gazdag játékot produkál, nyilvánvaló viszont, hogy Brühl alakítása mélyebb, ez pedig részben a történet számlájára írható, de Hemsworth is simán felállhat a dobogó második fokára. Ugyanakkor ott van még az a közel sem mellékes tényező is, hogy megdöbbentő a hasonlóság a való életbeli Hunt és Lauda között, Brühl akcentusa pedig ötös skálán kétségtelenül éri az öt csillagot.

Mindemellett a mellékszereplőket is gondosan válogatták össze, Alexandra Maria Lara pótolhatatlanul egyedi személyiség, tökre el tudtam hinni tőle is mindent, Olivia Wilde pedig egy igazi jégkirálynőt kelt életre, ezen pedig nem is szabad csodálkozni - Hunt életvitele mellett Suzy Millernek nem lehetett egyszerű dolga…

Továbbra is faltam a Hajsza a győzelemért képi világát, főleg azt, hogy nem erőltetett módon hozták vissza a '70-es évek hangulatát. Példátlan, hogy semmi sem lóg ki a sorból, habár annál a bizonyos ütközésnél kicsit gagyi lett a CGI, de minden más annyira bejön, hogy ilyen apróságokkal ennél a filmnél nem vagyok hajlandó foglalkozni, elvégre is öt másodpercről beszélünk. Sőt, a fontosabb jelenetek különösen szépen vannak fényképezve, ezáltal is érződik a súlyosságuk.

Nem igazán szoktam időt, energiát szentelni újranézésekre, ám, ha mégis megesik, arra aztán tényleg nem szakítok időt, hogy ismét mondatokba foglaljam a véleményem egy már látott filmről, amelyet már mindenki megnézett, aki akart. Akik viszont nem, nekik feltétlenül ajánlom, és részben ez az oka, hogy billentyűzetet ragadtam. A Hajsza a győzelemért pontosan ugyanolyan érzéseket váltott ki belőlem, mint anno: 10/10-es ritka élmény harmadjára is.