Túlcsordult a Transformers 3 költségvetése?

Túlcsordult a Transformers 3 költségvetése

Mindig arról volt híres Michael Bay, hogy az általa rendezett filmek pontosan annyi pénzből és időre készülnek, ahogyan tervezték, mert a forgatások minden lépését mérnöki precizitással tervezi meg. Most azonban lehet, hogy a Transformers 3-mal kicsit megcsúszott, legalábbis erről susmorognak szakmai berkekben. A forgatás utolsó napjaiban ugyanis Bay lefújt egy látványos jelenetet, amelyben négy égő autó lezuhan egy hídról. Ilyen még nem fordult elő pályafutása során.

Attól azonban nem kell tartani, hogy a produkció kevésbé lesz látványos, az utómunka során ugyanis leheletfinom változtatásokkal dollármilliókat lehet spórolni. Mivel a filmben szinte minden jelenetben alkalmaznak számítógépes animációt a robotok és a rengeteg robbanás miatt, s ezek minden egyes másodperce dollártízezrekbe kerül, az effektek minimális átalakításával már helyre is billent a produkció költségvetésének egyensúlya.

A Transformers: Dark of the Moon hivatalos magyar címe egyelőre még rejtély, de 2011. június 30-ától érdemes keresni a harmadik gigantikus robotos akciófilmet a hazai vásznakon.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .