Egy valóságshow, amelynek kamasz résztvevői egymást ölik. Ahol élet-halál harc megy a győzelemért, mert a játékot csak az nyerheti meg, aki túlélte az öldöklést. Egy valóságshow, amit nem lehet végigcsinálni gyilkolás nélkül, amiben senki sem maradhat ártatlan. És egy tinédzser lány, aki a saját bőrén tanulja meg a túlélés törvényeit.

Ez a központi témája Suzanne Collins: Az éhezők viadala című regényének, amely egy trilógia első része, és elképesztő sikert aratott a világban - eddig 40 millió példány kelt el belőle, és már mozikban az első rész filmváltozata, amely azonnal nézettségi rekordokat döntött.

A regény sikere, vagy épp a film marketingje kapcsán újból és újból felmerült a kérdés: szabad-e mindezt megmutatni azoknak, akikről a történet szól - vagyis a mai tizenéveseknek? Szabad-e ilyen filmet nézniük a moziban? Szabad-e ennyi kegyetlenségről olvasniuk? Milyen hatással lesz rájuk a sok erőszak, amely Az éhezők viadala világát jellemzi?

A film 16-os karikával került mozikba, és az előzeteséből is kihagyták a viadal megrázó pillanatait - az egyik kérdést tehát már megválaszolta a korhatár-bizottság. De mi a helyzet a könyvvel?

Tari Annamária pszichológus, az Y generáció című könyv szerzője, és a téma szakértője szerint nem szokásos tiniregény Az éhezők viadala, de nem is az az elrettentő olvasmány, amit jóérzésű felnőtt nem venne a kezébe, ha meglátja a fülszöveget. "Olyan kötet ez, amit olvashatna és aztán megbeszélhetne együtt szülő és tinédzser. Elhangozhatnának kérdések és válaszok, hogy a kötetbeli kontraszthoz képest milyen is most a világunk. A könyv lehetőséget ad arra, hogy kialakuljon egy olyan beszélgetés, amiben körvonalazódnak a mindennapokban ki nem mondott gondolataink."

Úgy véli tehát, hogy a szerző a mai valóságról akar a könyvvel üzenni, a benne található erőszak pedig nem öncélú. "A regény kíméletlen cselekmények sodrásába helyezi a tanulságot. A gyerekek tudnak kitartóak, felnőttesek és alaposak lenni, de nagyon nagy árat fizetnek érte. Hatalmas akadályokat küzdenek le, mert nincs a kezükben semmi, amivel befolyásolni tudnák az eseményeket. A felnőttek világában eszközzé válnak, a hatalom és a pénz megtartásának morális szempontból elfogadhatatlan ütőkártyáivá. Ezt megütközve olvashatjuk, ugyanakkor el is gondolkodhatunk azon, milyenné válnak a felnőttek egy olyan világban, amit az állandó szorongás és félelem igazgat. Hogyan és mikor veszítik el az emberi érzelmeiket, és használják fel a gyerekeket."

És ha a felnőttek többé nem tanítói, és támaszai az utódaiknak, akkor mi lesz a gyerekekkel? – teszi fel a kérdést a regény Tari Annamária szerint. "A cselekményben és a főszereplők tulajdonságaiban félelmetes pontossággal ábrázolódik a gyerekek magárahagyatottsága, a melléjük kirendelt felnőttek életképtelensége. Olyan családok életébe nyerünk bepillantást, ahol a szülők feladták a harcot, kimerültek és félnek, enerváltak vagy éppen passzívak, és az élet, a mindennapi „túlélés” felelőssége a gyerekekre hárul."

Azok a fiatalok tehát, akik Az éhezők viadalát a kezükbe veszik, nem a puszta erőszakkal találkoznak, hanem azon keresztül az életük nagy kérdéseivel. Azzal, hogy mi történt a világgal körülöttük, és ebben a helyzetben hogyan találhatják meg a helyüket. Éppen ezért Tari Annamária semmiképp sem tiltaná el őket a regény olvasásától. Sőt, másoknak is a kezébe adná. "Ezt a kötetet a felnőtteknek is olvasniuk kellene" – mondja. "A kiégett világ ábrázolása nem nyugalmas olvasmány, de olyan tanulságokkal szolgál, amiken elgondolkodhatunk. Tudnunk kell, hogy milyen világot is építünk a felnövekvő generációknak…"