Sörgyári Capriccio (Postriziny)

Jirí Menzel Bohumil Hrabal regénye alapján készítette a filmet, 1980-ban, és egy évvel később már a magyar nézők is láthatták, nemrégiben pedig a DVD is megjelent, melyen a klasszikussá vált magyar szinkron található meg, melyben olyan nagyságok kölcsönzik a színészek hangjait, mint Kovács Nóra, Szombathy Gyula és Kern András.
A film elsősorban a Nőt állítja a középpontba, és azért írtam így nagybetűvel, mert nem konkrétan Mariskáról van szó, hanem az egész női nemről. Nagyon jól megfigyelhetjük, hogy hogyan reagálnak a falubeliek Mariska jelenlétére, és hogy egytől egyig mennyire odavannak érte. Ahogy az egyikük meg is fogalmazza: „Ennek a városnak két látványossága van: a szökőkút, és a sörgyárosné haja.” Szintén érdemes megfigyelni a film végén a változások megjelenését, gyakorlatilag senkit nem érdekel, hogy milyen új gépek vannak, csak az, hogy Mariska levágatta a haját.
A film az első perctől az utolsóig nagyon szórakoztató, rengeteg vicces jelenettel, és emlékezetes szöveggel. Már utaltam némileg a szinkronra, de külön kiemelném a Pepin magyar hangját kölcsönző Kern Andrást, mert egyszerűen zseniális munkát végzett, és amennyiben nem ment el a hangja a felvétel végére, úgy külön gratuláció illeti ezért is, meg persze Szeredi Annát is a remek magyar szöveg megalkotásáért. Jirí Menzel rendezőnek egyébként ez volt a negyedik filmje, melyet Hrabal regény alapján készített.
A Sörgyári Capriccio mai szemmel is nagyon szórakoztató, a maga nemében hibátlan film, amit még sokadig újranézésre sem lehet megunni. Egyszerűen nincs mire pontot levonni, és szerintem, akik már látták a filmet nagy többségben egyet is értenek a 10/10-es értékeléssel.
Még a DVD megjelenésről annyit, hogy a képet nagyon szépen felújították, egy-két apró hibától eltekintve semmi hibája nincs. Hangok közül egyedül a már említett magyar szinkron található meg a lemezen mono keverésben, mely helyenként 1-2 másodpercet csúszik, de nem zavaró módon, illetve megnézhetünk néhány előzetest, valamint jelenetválasztásra is lehetőségünk van.
